Anton Pavlovics Csehov

Sirály

Színjáték négy felvonásban

Fordította: Makai Imre


TARTALOM


ELSŐ FELVONÁS
MÁSODIK FELVONÁS
HARMADIK FELVONÁS
NEGYEDIK FELVONÁS

 


SZEMÉLYEK

ARKAGYINA, IRINA NYIKOLAJEVNA, asszonynevén TREPLJOVA,  színésznő
TREPLJOV, KONSZTANTYIN GAVRILOVICS,  a fia, fiatalember
SZORIN, PJOTR NYIKOLAJEVICS,  Arkagyina testvére
ZARECSNAJA, NYINA MIHAJLOVNA,  gazdag földbirtokos fiatal leánya
SAMRAJEV, ILJA AFANASZJEVICS,  nyugalmazott hadnagy, Szorin jószágigazgatója
POLINA ANDREJEVNA,  a felesége
MÁSA,  a leányuk
TRIGORIN, BORISZ ALEKSZEJEVICS,  író
DORN, JEVGENYIJ SZERGEJEVICS,  orvos
MEDVEGYENKO, SZEMJON SZEMJONOVICS,  tanító
JAKOV,  cseléd
Szakács
Szobalány

Történik Szorin udvarházában. - A harmadik és a negyedik felvonás között két év telik el

 


 

ELSŐ FELVONÁS

 

Szorin parkjának egy része. Széles fasor, amely a nézőtől a park belseje, egy tó felé vezet. A fasort házi színielőadás számára hevenyészett dobogó keríti el, úgyhogy a tó egyáltalán nem is látszik. A dobogótól jobbra és balra cserjés. Néhány szék, asztalka

Az imént nyugodott le a nap. A dobogón a függöny mögött Jakov és más cselédek; köhögés és kopácsolás hallatszik. Mása és Medvegyenko balról - sétából visszatérve - jön

MEDVEGYENKO
Miért jár mindig feketében?

MÁSA
Az életemet gyászolom. Boldogtalan vagyok.

MEDVEGYENKO
Miért?  (Eltűnődik)  Nem értem... Egészséges; apja nem gazdag ugyan, de tehetős. Az én életem sokkal nehezebb, mint a magáé. Huszonhárom rubelt kapok havonta, abból még le is vonnak nyugdíjra, mégsem hordok gyászruhát.  (Leülnek)

MÁSA
Nem a pénzzel van baj. A szegény is lehet boldog.

MEDVEGYENKO
Elméletben igen, de a gyakorlatban így fest; én meg az anyám, meg a két húgom, meg az öcsém... a fizetésem pedig - huszonhárom rubel. De hát enni-inni kell?! Teára, cukorra kell?! Dohányra kell?! Ez itt a bökkenő!

MÁSA
(a dobogó felé pillant)  Mindjárt kezdődik az előadás.

MEDVEGYENKO
Igen. Zarecsnaja játszik, a darabot meg Konsztantyin Gavrilovics írta. Szerelmesek egymásba és ma egybeolvad a lelkük abban a törekvésben, hogy egy és ugyanazt a művészi képet rajzolják meg. De az  én lelkem meg a magáé közt nincsen közös érintkezési pont. Én szeretem magát, nem tudok megülni otthon, hajt a vágy, mindennap idegyalogolok hat versztát, hatot meg vissza, de csak közönyt tapasztalok. Érthető. Vagyonom nincs, nagy a családom... Kinek volna kedve olyan emberhez menni, aki maga is éhezik?

MÁSA
Szamárság!  (Tubákot szippant)  Meghat a szerelme, de viszonozni nem tudom, ennyi az egész.  (Odanyújtja a szelencét)  Parancsoljon.

MEDVEGYENKO
Nem kérek.

Szünet

MÁSA
Fülledt a levegő, éjjel biztosan vihar lesz. Maga folyton filozofálgat vagy a pénzről beszél. Maga szerint nincs nagyobb csapás a szegénységnél, szerintem pedig ezerszerte könnyebb condrákban járni és koldulni, mint... Különben maga ezt úgysem érti...

Jobbról jön Szorin és Trepljov

SZORIN
(botjára támaszkodva)  Nem nekem való a falu, öcsém; egy szó, mint száz, sose szokom meg. Tegnap tízkor feküdtem le, és amikor ma reggel kilenckor felébredtem, azt éreztem, mintha a hosszú alvástól a koponyámhoz ragadt volna az agyvelőm, meg miegymás.  (Nevet)  Ebéd után meg véletlenül megint elaludtam, és most egészen össze vagyok törve, mintha lidérc nyomna, végtére is...

TREPLJOV
Hát igen, neked a városban kell élned.  (Meglátja Mását és Medvegyenkót)  Kérem, ha kezdődik, majd szólunk, de most nem maradhatnak itt. Tessék elmenni.

SZORIN
(Másának)  Legyen szíves, Marja Ivanovna, kérje meg a papáját, oldassa el azt a kutyát, mert vonít. A húgom már megint egész éjjel nem aludt.

MÁSA
Beszéljen apámmal maga, én nem szólok neki. Engem hagyjon ki, kérem.  (Medvegyenkónak)  Menjünk!

MEDVEGYENKO
(Trepljovnak)  Akkor majd üzenjen, ha kezdődik.

Mindketten el

SZORIN
Tehát megint egész éjjel vonít a kutya. Hát ez az: falun sosem úgy éltem, ahogy akartam. Megesett, hogy kivettem huszonnyolc napi szabadságot, és idejöttem, hogy pihenjek, meg miegymás, de itt annyira zaklatják  az embert mindenféle ostobasággal, hogy már az első nap szeretne megszökni.  (Nevet)  Mindig nagyon örültem, hogy elmehetek innen... De most, hogy nyugdíjban vagyok, nincs hová mennem, végtére is... Tetszik, nem tetszik, itt kell élnem...

JAKOV
(Trepljovnak)  Megyünk fürdeni, Konsztantyin Gavrilics.

TREPLJOV
Jó, csak tíz perc múlva a helyeteken legyetek.  (Az órájára pillant)  Nemsokára kezdődik.

JAKOV
Igenis.  (El)

TREPLJOV
(a dobogóra tekint)  Ez aztán a színház! Függöny, első kulissza, második kulissza, aztán nagy, üres tér. Semmi díszlet! Egyenest a tóra meg a szemhatárra nyílik a kilátás. Pontosan fél kilenckor húzzuk fel a függönyt, amikor felkel a hold.

SZORIN
Nagyszerű.

TREPLJOV
Ha Zarecsnaja késik, akkor persze elvész az egész hatás. Már itt kellene lennie. Az apja meg a mostohaanyja nagyon vigyáz rá, olyan nehéz hazulról szabadulnia, akár a börtönből.  (Megigazítja nagybátyja nyakkendőjét)  Kócos a hajad is, a szakállad is. Meg kellene nyíratnod.

SZORIN
(szakállát fésüli ujjaival)  Ez az én életem tragédiája. Már fiatal koromban is olyan volt a külsőm, mintha vedeltem volna az italt, meg miegymás. Engem sohase szerettek a nők.  (Leül)  Mért olyan rosszkedvű a húgom?

TREPLJOV
Miért? Unatkozik.  (Melléje ül)  Féltékeny. Ellenséges velem, az előadással, sőt a darabommal szemben is, mert nem ő, hanem Zarecsnaja játszik benne. Nem is ismeri a darabomat, és máris gyűlöli.

SZORIN
(nevet)  Képzelődöl... igazán...

TREPLJOV
Már az is bosszantja, hogy ezen a kis színpadon Zarecsnajának lesz sikere, nem neki.  (Órájára tekint)  Az én anyám lélektani különlegesség. Kétségtelenül tehetséges, okos, sírni tud egy könyvön, emlékezetből elmondja az egész Nyekraszovot, úgy ápolja a beteget, akár az angyal; de próbáld csak meg dicsérni előtte Dusét! Hohó! Dicsérni csakis őt kell, csakis róla kell írni, harsogva ujjongani a Kaméliás hölgy-ben vagy az Élet bódulatá-ban nyújtott rendkívüli játékáért, de mivel itt falun nincs ez a maszlag, hát unatkozik és dühöng, és mi mindnyájan az ellenségei vagyunk, mindennek mi vagyunk az oka. Ezenkívül még babonás is, fél a három gyertyától, a tizenhármas számtól. És fukar. Hetvenezer rubele van az odesszai bankban... ezt biztosan tudom. De próbálj csak meg kölcsönkérni tőle - sírva fakad.

SZORIN
Azt képzeled, hogy a darabod nem tetszik anyádnak, és máris izgulsz, annyi az egész. Légy nyugodt, anyád imád téged.

TREPLJOV
(egy virág szirmait tépdesi)  Szeret - nem szeret, szeret - nem szeret, szeret - nem szeret.  (Nevet)  Látod: nem szeret anyám. Hát persze! Élni, szeretni akar, világos blúzokat viselni - én pedig már huszonöt éves vagyok, és állandóan arra emlékeztetem, hogy már nem fiatal. Ha nem vagyok mellette, csak harminckét éves, de ha ott vagyok, negyvenhárom - ezért gyűlöl. Azt is tudja, hogy nem jó véleménnyel vagyok a színházról. Ő szereti a színházat, azt hiszi, az emberiséget, a szent művészetet szolgálja, szerintem pedig csak rutin és előítélet a mostani színház. Ha felgördül a függöny, és ezek a nagy tehetségek, a szent művészet papjai, egy háromfalú szobában, esti világításban azt utánozzák, hogyan esznek, isznak, szeretnek, járnak az emberek, hogyan hordják a kabátjukat; ha e bárgyú jelenetekből és mondatokból morált iparkodnak kicsikarni - azt a házi használatra szánt, közérthető, sekélyes morált; ha ezer változatban mindig ugyanazt, ugyanazt és ugyanazt tálalják elém - akkor én menekülök és menekülök, ahogy Maupassant menekült az Eiffel-toronytól, mert giccsességével majd szétnyomta az agyát.

SZORIN
Színház is kell.

TREPLJOV
Új formák kellenek. Új formák, és ha azok nincsenek, akkor inkább ne is legyen semmi.  (Az órájára tekint)  Én szeretem anyámat, nagyon szeretem; de ő ostobán él, örökké ezzel az íróval szaladgál, a nevét folyton koptatják az újságok - és ez engem nagyon untat. Néha pedig megszólal bennem a közönséges halandók önzése; sajnálom, hogy híres színésznő az anyám, és azt érzem, hogy sokkal boldogabb lennék, ha egyszerű asszony volna! Hát van kétségbeejtőbb és ostobább az ilyen helyzetnél: megesik, hogy csupa hírességek, színészek, írók vendégeskednek nála, közöttük csak én nem vagyok senki, és csak azért tűrnek, mert az ő fia vagyok. Hát ki vagyok én? Mi vagyok én? Harmadéves koromban - ahogy írni szokták: a szerkesztőségre nem tartozó körülmények folytán - kikerültem az egyetemről, nincs tehetségem, nincs egy vasam se, az igazolványom szerint pedig csupán kijevi polgár vagyok. Apám is csak kijevi polgár, holott ő is híres színész volt. Úgyhogy valahányszor ezek a színészek és írók - ott a szalonjában - kegyes figyelmükre méltattak, nekem mindig úgy rémlett, hogy tekintetükkel csak az én semmiségemet méregetik; én meg kitaláltam a gondolataikat, és szenvedtem a megalázástól...

SZORIN
Az ám, mondd csak, milyen ember ez az író? Én nem értem. Folyton hallgat.

TREPLJOV
Okos, közvetlen ember, tudod, egy kissé mélabús. Nagyon rendes. Még sokára lesz negyvenéves, de máris híres, és torkig jóllakott mindennel... Ami az írásait illeti... hogy is mondjam csak?... Kedvesek, tehetségesek... de... Tolsztoj vagy Zola után nincs kedvem Trigorint olvasni.

SZORIN
Én pedig, öcsém, szeretem az írókat. Valamikor két dolgot szerettem volna szenvedélyesen: megnősülni és írónak lenni, de egyik sem sikerült. Hát igen. Mert végtére - még kis írónak lenni is kellemes lehet.

TREPLJOV
(fülel)  Lépteket hallok...  (Megöleli nagybátyját)  Nem tudok nélküle élni... Még a lépteinek a zaja is gyönyörű... Őrülten boldog vagyok.  (A belépő Zarecsnaja elé siet)  Tündérem, álmom...

NYINA
(izgatottan)  Nem késtem el... Ugye, hogy nem késtem el...

TREPLJOV
(kezet csókol)  Nem, nem, nem...

NYINA
Egész nap nyugtalankodtam, olyan szörnyű volt! Féltem, hogy apám nem enged... De most elhajtatott a mostohámmal. Vörös az ég, mindjárt kél a hold... és én hajszoltam, hajszoltam a lovat.  (Nevet)  De most úgy örülök.  (Keményen kezet fog Szorinnal)

SZORIN
(nevet)  Úgy látom, kisírta a szemét... Ej-ej! Nem jól van ez!

NYINA
Hát igen... Látja, alig kapok levegőt. Egy félóra múlva elmegyek, sietnem kell. Nem maradhatok, nem, az istenre kérem, ne is tartóztassanak. Apám nem tudja, hogy itt vagyok.

TREPLJOV
Csakugyan. Ideje már elkezdeni. Menjünk, szóljunk mindenkinek.

SZORIN
Majd én megyek, és kész. Egy pillanat.  (Jobbra indul és énekel)  "Két gránátos Franciahonba tart..."  (Visszatekint)  Egyszer, amikor ugyanígy énekelni kezdtem, a helyettes államügyész azt mondta: "Önnek erős hangja van, méltóságos uram..." Aztán eltűnődött és hozzátette: "...de pocsék".  (Nevetve el)

NYINA
Apám meg a felesége nem enged ide. Azt mondják, ez bohémtársaság... attól félnek, hogy színésznőnek megyek... Engem pedig úgy vonz valami ehhez a tóhoz, akár a sirályt... Magával tele van  a szívem.  (Szétnéz)

TREPLJOV
Magunk vagyunk.

NYINA
De ott, mintha...

TREPLJOV
Nincs senki.  (Csók)

NYINA
Milyen fa ez?

TREPLJOV
Szilfa.

NYINA
Miért ilyen sötét?

TREPLJOV
Este van, minden tárgy sötét. De könyörgök, ne menjen el olyan hamar.

NYINA
Nem maradhatok.

TREPLJOV
És ha én mennék magához, Nyina? Egész éjjel ott állok a kertjükben, és nézem az ablakát.

NYINA
Nem lehet, észreveszi az őr. Trezor kutyánk se szokta még meg, ugatni fog.

TREPLJOV
Szeretem.

NYINA
Pszt...

TREPLJOV
(lépteket hall) Ki az? Ti vagytok, Jakov?

JAKOV
(a dobogó mögül) Igenis.

TREPLJOV
Ki-ki a helyére. Kezdjük. Kél már a hold?

JAKOV
Igenis.

TREPLJOV
Spiritusz van? Kén is? Amikor a vörös szempár megjelenik, kénbűz legyen! (Nyinának) Menjen, ott már minden elő van készítve. Izgul?

NYINA
Igen, nagyon. A mamája hagyján, tőle nem félek, de itt van Trigorin... Előtte szörnyen szégyellek játszani... Híres író... Fiatal?

TREPLJOV
Igen.

NYINA
Milyen csodálatos elbeszélései vannak!

TREPLJOV
(hidegen) Nem tudom, nem olvastam.

NYINA
A maga darabjában nehéz játszani. Nincsenek benne élő emberek.

TREPLJOV
Élő emberek! Nem olyannak kell ábrázolni az életet, amilyen, nem is olyannak, amilyennek lennie kellene, hanem olyannak, ahogy álmainkban megjelenik.

NYINA
A maga darabjában kevés a cselekmény, csupa szavalás az egész. Márpedig szerintem egy darabban okvetlenül lennie kell szerelemnek... (Mindketten a dobogó mögé mennek)

Jön Polina Andrejevna és Dorn

POLINA ANDREJEVNA
Nyirkos az idő. Menjen vissza, húzzon sárcipőt.

DORN
Melegem van.

POLINA ANDREJEVNA
Nem vigyáz magára. Csökönyös. Orvos, tehát nagyon jól tudja, mennyire árt magának a nyirkos levegő, de azt akarja, hogy szenvedjek; tegnap este csak azért is kint ült a teraszon...

DORN
(dúdol)  "Ne mondd, hogy az ifjúságunk elmúlt."

POLINA ANDREJEVNA
Annyira lekötötte a beszélgetés Irina Nyikolajevnával, hogy észre se vette a hideget. Vallja be: tetszik magának...

DORN
Ötvenöt éves vagyok...

POLINA ANDREJEVNA
Nem számít. Férfinál ez nem kor. Nagyon jól tartja magát, és még mindig tetszik a nőknek.

DORN
Mit óhajt tulajdonképpen?

POLINA ANDREJEVNA
Egy színésznő előtt mindnyájan hasra esnek. Mind.

DORN
(dúdol)  "Itt állok előtted..." Ha a társaságban szeretik a színészeket, és ha másképpen bánnak velük, mint például a kereskedőkkel, ez helyénvaló. Ez - idealizmus.

POLINA ANDREJEVNA
A nők mindig beleszerettek magába, és a nyakába akaszkodtak. Ez is idealizmus?

DORN
(vállat von)  Hát aztán? Az asszonyoktól sok jót kaptam én. Főként a kitűnő orvost szerették bennem. Tíz-tizenöt évvel ezelőtt - emlékszik rá - az egész kormányzóságban én voltam az egyetlen rendes szülész. Meg aztán én mindig becsületes ember is voltam.

POLINA ANDREJEVNA
(igyekszik elkapni a kezét)  Drágám!

DORN
Csitt! Jönnek!

Bejön Arkagyina Szorinnal karonfogva. Trigorin, Samrajev, Medvegyenko és mások

SAMRAJEV
Ezernyolcszázhetvenháromban, a poltavai vásáron elragadóan játszott. Tomboló siker! Csodásan játszott! Nem tetszik tudni, hol van most Pavel Szemjonics Csagyin, a komikus? Raszpljujev szerepében utolérhetetlen volt, jobb, mint maga Szadovszkij, esküszöm önnek, mélyen tisztelt hölgyem. Hol van Csagyin?

ARKAGYINA
Maga folyton holmi özönvíz előtti alakokról kérdezősködik. Hát honnan tudjam én?!  (Leül)

SAMRAJEV
(felsóhajt)  Paska Csagyin! Olyanok nincsenek manapság. Hanyatlik a színház, Irina Nyikolajevna! Azelőtt hatalmas tölgyek voltak, ma meg csupa tuskókat látunk.

DORN
Ragyogó tehetség most kevés akad, de az átlagszínész jóval magasabbra emelkedett.

SAMRAJEV
Nem érthetek egyet önnel. Egyébként ez ízlés dolga. Márpedig de gustibus aut bene, aut nihil.[1]

Trepljov előjön a dobogó mögül

ARKAGYINA
(fiának)  Mikor kezdődik már, édes fiam?

TREPLJOV
Egy pillanat. Türelmet kérek.

ARKAGYINA
(a "Hamlet"-ből idéz)  "Oh, Hamlet, ne beszélj. Lelkem mélyébe fordítod szemem, hol több olyan folt árnya látszik, amely soha ki nem mén."

TREPLJOV
(ugyancsak a "Hamlet"-ből)  "Hah, egy zsíros ágy nehéz szagú verítékében élni; bűzben rohadva mézeskedni ott a szurtos almon..."

A dobogó mögött kürt harsan fel

Hölgyeim és uraim, kezdődik, figyelmet kérek!  (Szünet)  Kezdem.  (Kopog egy pálcával, és hangosan mondja)  Ó, tiszteletre méltó régi árnyak, akik éjnek évadján e tó fölött lebegtek, bocsássatok ránk olyan álmot, hogy megláthassuk azt, ami kétszázezer év múlva lesz a földön!

SZORIN
Kétszázezer év múlva semmi sem lesz.

TREPLJOV
Hát akkor mutassák meg ezt a semmit.

ARKAGYINA
No jó. Már alszunk is.

Felgördül a függöny, kilátás nyílik a tóra; a hold a látóhatár fölött, képe a vízen tükröződik; egy nagy kövön Nyina Zarecsnaja ül talpig fehérben

NYINA
Emberek, oroszlánok, sasok és foglyok, agancsos szarvasok, libák, pókok és vizek lakói: néma halak, tengeri csillagok és mindazok, amiket szemmel nem lehetett látni - egyszóval minden élet, minden élet, minden élet befejezte szomorú körforgását és kihunyt... Évszázadok ezrei óta egyetlen élőlényt sem hord már a hátán a föld, és ez a szegény hold hiába gyújtja meg mécsesét. A darvak nem ébredeznek már nagy krúgatással a réten, a cserebogár sem zúg a hársligetekben. Hideg van, hideg, hideg. Üres minden, üres, üres. És szörnyű, szörnyű, szörnyű.  (Szünet)  Az élőlények teste mind eltűnt a porban, és az örök anyag kővé, vízzé, felhővé változtatta őket, a lelkük pedig mind-mind eggyé olvadt. A közös világlélek - én vagyok... én Énbennem van Nagy Sándor lelke, a Caesaré is, a Shakespeare-é is, a Napóleoné is, az utolsó piócáé is. Bennem az emberek tudata eggyé olvadt az állatok ösztöneivel, és mindenre emlékszem, mindenre, mindenre, és önmagamban újra átélek minden egyes életet.

Lidércfények tűnnek fel

ARKAGYINA
(halkan)  Ez olyan dekadens izé.

TREPLJOV
(könyörögve és szemrehányón)  Mama!

NYINA
Egyedül vagyok. Százévenként egyszer nyitom szóra a számat, de hangom szomorúan cseng ebben a pusztaságban, és nem is hallja senki... Halvány fények, ti sem hallotok engem... Hajnaltájt szül benneteket a bűzös mocsár, és reggelig bolyongtok, de értelem és akarat nélkül, az élet lobogása nélkül. A sátán, az örök anyag atyja, attól félve, hogy élet támad bennetek, minden pillanatban cserélgeti atomjaitokat, úgyhogy szüntelenül változtok ti is. A világmindenségben csakis a lélek marad állandó és örökre változatlan.  (Szünet)  Nem tudom, hol vagyok, és mi vár rám, akár az üres, mély kútba dobott rab. Csak az nem titok előttem, hogy az anyagi erők őselvével, a sátánnal vívott konok és kegyetlen harcban nekem kell győznöm, azután pedig majd csodálatos összhangban eggyé olvad az anyag meg a szellem, és eljön a világszabadság országa. De ez csak akkor következik be, amikor évezredek hosszú, hosszú során apránként porrá omlik a hold is, a fényes Sirius is, meg a föld is... De addig szörnyű, szörnyű lesz...

Szünet: a tó hátterében két vörös pont tűnik fel

Máris közelít hatalmas ellenfelem, a sátán. Látom iszonyú, vörös szemét...

ARKAGYINA
Kénbűzt érzek. Ez így kell?

TREPLJOV
Igen.

ARKAGYINA
(nevet)  Á, a hatás kedvéért.

TREPLJOV
Mama!

NYINA
Unatkozik az ember nélkül...

POLINA ANDREJEVNA (Dornnak)  Levette a kalapját. Tegye fel, különben meghűl.

ARKAGYINA
A doktor a sátán, az örök anyag apja előtt vette le a kalapját.

TREPLJOV
(felfortyanva, hangosan)  Vége a darabnak! Elég! Függöny!

ARKAGYINA
Miért mérgelődsz?

TREPLJOV
Elég! Függöny! Gyerünk azzal a függönnyel!  (Dobbant)  Függöny!

A függöny legördül

Bocsánat! Szem elől tévesztettem, hogy darabor írni és színpadon játszani csak néhány kiváltságosnak szabad. És én megsértettem ezt a monopóliumot! Nekem... én...  (Akarna még mondani valamit, de csak legyint, és balra el)

ARKAGYINA
Mi lelte?

SZORIN
Nem szabad így bánni, kedves Irinám, egy fiatalember önérzetével.

ARKAGYINA
Hát mit mondtam én?

SZORIN
Megbántottad.

ARKAGYINA
Ő maga figyelmeztetett, hogy ez tréfa, és én úgy is fogadtam a darabját, mint tréfát.

SZORIN
No de mégis...

ARKAGYINA
Most kiderül, hogy remekművet írt! Csak mondjátok meg, kérlek! Tehát nem tréfából rendezte ezt az előadást, és büdösített be kénnel, hanem hogy példát mutasson... Ki akart oktatni bennünket, hogy kell írni, és mit kell játszani. Végtére is, kezdem már unni. Ezeket az állandó kirohanásokat ellenem, ezeket a tűszúrásokat, már engedelmet, akárki megunná! Szeszélyes, hiú kamasz.

SZORIN
Örömet akart szerezni neked.

ARKAGYINA
Igen? Csakhogy nem valami rendes darabot választott, hanem ezt a dekadens kotyvalékot hallgattatja velünk. A tréfa kedvéért meghallgatom még a zagyvalékot is, de ő az új forma igényével lép fel, korszakot akar alkotni a művészetben. Szerintem pedig nincs itt semmiféle új forma, csak egyszerűen rossz a természete.

TRIGORIN
Mindenki úgy ír, ahogy akar, és ahogy tud.

ARKAGYINA
Ám írjon, ahogy tud, és ahogy akar, de engem hagyjon békében.

DORN
Jupiter, te haragszol...

ARKAGYINA
Nem vagyok Jupiter, én nő vagyok.  (Rágyújt)  És nem haragszom, csak bosszant, hogy egy fiatalember ilyen unalmas dolgokkal tölti az idejét. Nem akarom megbántani.

MEDVEGYENKO
Senkinek sincs oka elválasztani a szellemet az anyagtól, hiszen maga a szellem is bizonyára anyagatomok összessége.  (Élénken Trigorinnak)  Hanem, tudja mit, azt kellene megírni darabban, azután eljátszani színpadon, hogyan él a magamfajta tanító. De nehéz az élete, de nehéz!

ARKAGYINA
Ez igaz, de ne beszéljünk se színdarabokról, se atomokról. Gyönyörű ez az este! Hallják, uraim, énekelnek?!  (Fülel)  És milyen szépen!

POLINA ANDREJEVNA
A túlsó parton.

Szünet

ARKAGYINA
(Trigorinnak)  Üljön mellém. Tíz-tizenöt évvel ezelőtt itt a tónál csaknem minden éjjel állandóan szólt a zene meg az ének. Hat udvarház volt itt a parton. Emlékszem: kacagás, lárma, lövöldözés és csupa-csupa szerelmi regény... És akkor mind a hat udvarház jeune premier-je[2] és bálványa - íme, bemutatom  (Dorn felé int a fejével)  - Jevgenyij Szergejevics doktor volt. Most is elbűvölő, de akkor ellenállhatatlan volt. De most már kezd bántani a lelkiismeret. Miért sértettem meg szegény fiacskámat? Olyan nyugtalan vagyok.  (Hangosan)  Kosztya! Fiam! Kosztya!

MÁSA
Megyek, megkeresem.

ARKAGYINA
Legyen szíves, aranyom.

MÁSA
(balra indul)  Hahó! Konsztantyin Gavrilovics!... Hahó!  (El)

NYINA
(előjön a dobogó mögül)  Úgy látszik, nem folytatjuk, hát előjöhetek. Jó estét!  (Összecsókolódzik Arkagyinával és Polina Andrejevnával)

SZORIN
Bravó! Bravó!

ARKAGYINA
Bravó! Bravó! Élveztük a játékát. Ilyen külsővel, ilyen csodás hanggal vétek falun rostokolni; nem szabad! Biztosan tehetsége is van. Hallja! Színpadra kell lépnie!

NYINA
Ó, ez az álmom!  (Sóhajt)  De sose válik valóra.

ARKAGYINA
Ki tudja? Engedje meg, hogy bemutassam: Borisz Alekszejevics Trigorin.

NYINA
Ah, nagyon örvendek...  (Zavarba esik)  Állandóan olvasom...

ARKAGYINA
(maga mellé ülteti)  Csak ne essék zavarba, kedvesem. Híres ember ugyan, de a lelke egyszerű. Látja, ő jött zavarba.

DORN
Azt hiszem, most már fel lehet húzni a függönyt, mert én borzongok.

SAMRAJEV
(hangosan)  Jakov! Húzd fel csak a függönyt, pajtás!

A függöny felgördül

NYINA
(Trigorinnak)  Furcsa darab, ugye?

TRIGORIN
Egy szót sem értettem belőle. Egyébként élvezet volt nézni. Maga bensőségesen játszott. És gyönyörű volt a díszlet is.  (Szünet)  Ebben a tóban biztosan sok hal van.

NYINA
Igen.

TRIGORIN
Én szeretek horgászni. Számomra nincs nagyobb gyönyör, mint estefelé a parton ülni, és nézni a pedzőt.

NYINA
De én azt hiszem, hogy annak, aki megízlelte az alkotás gyönyörét, nincs is nagyobb gyönyör ennél.

ARKAGYINA
(nevet)  Ne beszéljen így. Ha szép szavakat mondanak neki, a föld alá süllyed.

SAMRAJEV
Emlékszem, a moszkvai operában egyszer a híres Sylva egy alsó cét énekelt. Szerencsétlenségére ott ült a karzaton templomi énekkarunk egyik basszusa, és egyszer csak - elképzelhetik megdöbbenésünket - azt halljuk a karzatról: "Bravó, Sylva!" - egy egész oktávval lejjebb... Így ni  (mély basszus hangon): bravó, Sylva!... Az egész színház kővé meredt.

Szünet

DORN
Angyal szállt el felettünk.

NYINA
Mennem kell. Isten velük.

ARKAGYINA
Hová? Hová ilyen korán? Nem engedjük el.

NYINA
Vár a papa.

ARKAGYINA
Igazán, milyen ember... (Megcsókolják egymást)  Hát mit tegyünk? Sajnálom, nagyon sajnálom elereszteni.

NYINA
Ha tudná, nekem meg milyen nehéz elmennem innen!

ARKAGYINA
Valaki majd elkíséri, kicsikém.

NYINA
(ijedten)  Ó, nem, nem!

SZORIN
(könyörög neki)  Maradjon!

NYINA
Nem lehet, Pjotr Nyikolajevics.

SZORIN
Maradjon még egy órát, és kész. No hát, igazán...

NYINA
(rövid gondolkozás után, könnyezve)  Nem lehet!  (Kezet szorít vele és elsiet)

ARKAGYINA
Igazán szerencsétlen kislány. Azt mondják, megboldogult anyja a férjére hagyta egész óriási vagyonát, mind az utolsó kopejkáig, és most egy garas nélkül maradt szegény, mert az apja már mindent a második feleségére testált. Felháborító!

DORN
Igen, meg kell adni az igazat, nagy barom a papája.

SZORIN
(elgémberedett kezét dörzsöli)  Menjünk mi is, hölgyeim és uraim, mert nyirkos a levegő. Fáj a lábam.

ARKAGYINA
Olyan a lábad, akár a fa, alig tudsz járni rajta. No, menjünk, te szegény öregember.  (Karon fogja)

SAMRAJEV
(feleségének nyújtja a karját)  Hölgyem?!

SZORIN
Hallom, megint vonít a kutya.  (Samrajevnek)  Legyen szíves, oldassa el, Ilja Afanaszjevics.

SAMRAJEV
Nem lehet, Pjotr Nyikolajevics, félek, hogy betörnek a tolvajok a magtárba. Kölesem van ott.  (A mellette haladó Medvegyenkónak)  Igen, teljes oktávval mélyebben: "Bravó, Sylva!"  Pedig nem is operaénekes, hanem csak egyszerű templomi karénekes volt.

MEDVEGYENKO
És mennyi fizetést kap egy templomi karénekes?

Mindnyájan el, csak Dorn marad

DORN
(egyedül)  Nem tudom, lehet, hogy nem értek hozzá, vagy megőrültem, de ez a darab tetszik nekem. Van benne valami. Amikor ez a lány a magányról beszélt, meg amikor megjelent a sátán vörös szeme, megremegett a kezem az izgalomtól. Friss, naiv... Azt hiszem, jön. Szeretnék minél több kellemes dolgot mondani neki.

TREPLJOV
(bejön)  Már nincs itt senki.

DORN
Én itt vagyok.

TREPLJOV
Masenyka tűvé teszi értem a parkot. Kibírhatatlan teremtés.

DORN
Nekem rendkívül tetszett a darabja, Konsztantyin Gavrilovics. Egy kissé furcsa, és a végét nem is hallottam ugyan, de mégis erős hatást tett rám. Maga tehetséges, folytatnia kell.

Trepljov keményen megszorítja a kezét, és hevesen megöleli

Ejnye, de ideges. Könnyes a szeme... Mit is akartam mondani? Az elvont eszmék köréből merítette a tárgyát. Így is van helyén, mert a művészi alkotásnak mindig valamilyen nagy gondolatot kell kifejeznie. Csak az a szép, ami komoly! Milyen sápadt!

TREPLJOV
Azt mondja - folytassam?

DORN
Igen... De csak azt ábrázolja, ami fontos és örök. Tudja, én egész életemben változatosan és az ízlésem szerint éltem, elégedett is vagyok, de ha érezhettem volna azt a lelki emelkedettséget, amely alkotáskor eltölti a művészt, akkor, azt hiszem, megvetettem volna anyagi burkomat és mindazt, ami a buroknak sajátja, és a földtől minél messzebb, a magasba szárnyaltam volna...

TREPLJOV
Bocsánat, hol van Zarecsnaja?

DORN
És még valamit. Műveiben világos és határozott legyen a gondolat. Tudnia kell, miért ír, mert másképpen, ha cél nélkül halad e festői úton, eltéved, és a tehetsége csak vesztébe sodorja.

TREPLJOV
(türelmetlenül)  Hol van Zarecsnaja?

DORN
Hazahajtatott.

TREPLJOV
(kétségbeesve)  Most mit tegyek? Találkoznom kell vele... Okvetlenül látnom kell... Megyek...

Mása bejön

DORN
(Trepljovnak)  Nyugodjék meg, barátom.

TREPLJOV
De mégis elmegyek. El kell mennem.

MÁSA
Jöjjön be a házba, Konsztantyin Gavrilovics. Várja a mamája. Nyugtalan.

TREPLJOV
Mondja meg neki, hogy elmentem. És kérem mindnyájukat, hagyjanak békében engem! Hagyjanak! Ne mászkáljanak utánam!

DORN
No, no, no, kedves barátom... nem szabad így... Ez nem helyénvaló.

TREPLJOV
(könnyezik)  Isten áldja, doktor úr! Köszönöm...  (El)

DORN
(sóhajt)  Ej, fiatalság, fiatalság!

MÁSA
Ha nem tudnak mást mondani, akkor ezt hajtogatják: fiatalság, fiatalság...  (Tubákot szippant)

DORN
(elveszi tőle a tubákszelencét, és a bokrok közé hajítja)  Undorító!  (Szünet)  Úgy látszik, odabent folyik a játék. Menjünk be.

MÁSA
Várjon.

DORN
Miért?

MÁSA
Akarok még mondani valamit. Beszélnem kell magával...  (Izgatottan)  Nem szeretem az apámat... valahogy egész szívemmel azt érzem, hogy maga közel áll hozzám... Segítsen hát rajtam. Segítsen, különben valami ostobaságot csinálok, gúnyt űzök az életemből és tönkreteszem... Nem bírom tovább.

DORN
Mi az? Miben segíthetek?

MÁSA
Szenvedek. Senki, senki sem tud a szenvedéseimről!  (Dorn mellére hajtja a fejét, halkan)  Szeretem Konsztantyint.

DORN
Ej, de idegesek valamennyien, de idegesek! És mennyi szerelem!  (Gyengéden)  De hát mit tehetek én, gyermekem? Mit? Ugyan mit?

Függöny

 


 

MÁSODIK FELVONÁS

 

Krokettpálya. A háttérben jobbra ház nagy terasszal, balra a tó látszik, amelyen a nap visszfénye tündöklik. Virágágyak. Dél. Forróság. A pálya mellett, egy vén hárs árnyékában Arkagyina, Dorn és Mása ül egy padon. Dorn térdén nyitott könyv

ARKAGYINA
(Másának)  Álljunk csak fel.  (Mind a ketten felállnak)  Álljunk egymás mellé. Maga huszonkét éves, én majdnem kétszerannyi. Melyikünk a fiatalosabb, Jevgenyij Szergejevics?

DORN
Természetesen maga.

ARKAGYINA
No lám... És miért? Mert én dolgozom, én érzek, én állandóan sürgök-forgok, maga meg ül itt egy helyben, és nem is él... Énnálam az a szabály: ne kukucskáljunk a jövőbe. És sohase gondolok sem az öregségre, sem a halálra. Ahogy lesz, úgy lesz.

MÁSA
Én pedig úgy érzem, mintha már régen, nagyon régen születtem volna; csak vonszolom az életemet, mint egy végtelen uszályt... És gyakran semmi kedvem sincsen élni.  (Leül)  Mindez persze csak ostobaság. Ha megrázza magát az ember, lepereg róla mind.

DORN
(dúdol)  "Mondjátok el neki, virágaim..."

ARKAGYINA
De azért olyan korrekt vagyok, akár egy angol. Én mindig úgy tartom magam, mintha karót nyeltem volna - ahogy mondani szokták -, és az én öltözékem, az én frizurám mindig comme il faut.[3] Én sohase mentem ki blúzban vagy fésületlenül a házból, még a kertbe sem! Azért is őriztem meg így magam, mert sohase voltam cukorbaba, nem ernyedtem el, mint némelyek...  (Csípőre tett kézzel járkál a pályán)  Ide nézzenek: mint egy csirke. Akár tizenöt éves lányt is játszhatnék.

DORN
Igen. Én azért mégiscsak folytatom.  (Kezébe veszi a könyvet)  A gabonakereskedőnél meg a patkányoknál hagytuk abba...

ARKAGYINA
Meg a patkányoknál. Olvassa!  (Leül)  Különben adják ide, én fogom olvasni. Rajtam a sor.  (Átveszi a könyvet, és keresgél benne a tekintetével)  Meg a patkányoknál... Megvan...  (Olvas)  "És természetesen a nagyvilági emberek számára ugyanolyan veszélyes a regényírókat dédelgetni és magukhoz csalogatni, mint amilyen veszélyes a gabonakereskedőnek, ha magtárában patkányokat tenyészt. És mégis szereti őket. Úgyhogy ha egy nő egy írót akar rabul ejteni, akkor bókkal, kedvességgel ostromolja..." A franciáknál talán így van, de nálunk szó sem lehet ilyesmiről, nálunk nincsen semmi program. Nálunk a nő, mielőtt rabul ejtene egy írót - már engedelmet - fülig szerelmes bele. Ne menjünk messzire - itt vagyok én és Trigorin...

Jön Szorin, botjára támaszkodik, mellette Nyina; Medvegyenko az üres tolószéket gurítja utánuk

SZORIN
(olyan hangon, ahogy a gyermekeket szokták dédelgetni)  Igen? Örülünk? Ma végre-valahára vidámak vagyunk?  (Húgának)  Nagy örömünk van! A papa meg a mostoha Tverbe utazott, és most kerek három napig szabadok vagyunk.

NYINA
(leül Arkagyina mellé és megöleli)  Olyan boldog vagyok. Most teljesen az önöké leszek.

SZORIN
(beül karosszékébe)  Nagyon szép ma.

ARKAGYINA
És csinos meg érdekes... Ezért okos leány maga!  (Megcsókolja Nyinát)  De nem kell nagyon dicsérni, mert még megverjük a szemünkkel. Hol van Borisz Alekszejevics?

NYINA
Horgászik a fürdőháznál.

ARKAGYINA
Hogy nem unja meg!  (Folytatni akarja az olvasást)

NYINA
Mi ez?

ARKAGYINA
Maupassant A vízen, kedvesem.  (Néhány sort magában olvas)  No, a többi nem érdekes és nem is igaz.  (Becsukja a könyvet)  Nyugtalan a lelkem. Mondja, mi lelte a fiamat? Miért olyan szomorú és morcos? Egész napokat kinn tölt a tavon, jóformán sose látom.

MÁSA
Fáj a lelke.  (Nyinának félénken)  Kérem, szavaljon valamit a darabjából!

NYINA
(vállat von)  Akarja? Így nem érdekes!

MÁSA
(visszafojtott rajongással)  Amikor ő maga szaval valamit, ég a szeme, és elsápad az arca. Nagyon szép, szomorú hangja van; a modora meg mint egy igazi költőé.

Hallani lehet, ahogy Szorin horkol

DORN
Jó éjszakát!

ARKAGYINA
Petrusa!

SZORIN
Hm?!

ARKAGYINA
Alszol?

SZORIN
Á, dehogy.

Szünet

ARKAGYINA
Nem gyógyíttatod magad, ez nincs rendjén, bátyus.

SZORIN
Én örömmel gyógyíttatnám magam, de a doktor nem akarja.

DORN
Hatvanéves korban gyógyíttatni!...

SZORIN
Hatvanéves korában is élni akar az ember.

DORN
(bosszúsan)  Eh! No, szedjen valériáncseppeket.

ARKAGYINA
Azt hiszem, jó volna valamilyen fürdőhelyre utaznia.

DORN
Felőlem?! Utazhat. De itthon is maradhat.

ARKAGYINA
Ezt értse meg valaki.

DORN
Nincs ezen mit érteni. Minden világos.

Szünet

MEDVEGYENKO
Pjotr Nyikolajevicsnek abba kellene hagynia a dohányzást.

SZORIN
Ostobaság.

DORN
Nem, nem ostobaság. A bor meg a dohány elmossa az egyéniséget. Egy szivar vagy egy kupica vodka után maga már nem Pjotr Nyikolajevics, hanem Pjotr Nyikolajevics plusz még valaki; szétfoszlik az énje, és már úgy viszonylik magához, mint harmadik személyhez.

SZORIN
(nevet)  Maga könnyen beszél. Maga élte világát, de én? Leszolgáltam a törvényszéken huszonnyolc esztendőt, de még nem éltem, semmit sem tapasztaltam, és érthető, hogy nagyon szeretnék még élni. Maga jóllakott és közönyös, és ezért hajlamos a filozófiára, én meg élni akarok, ezért iszom ebéd után bort, ezért szivarozom és kész. Ennyi az egész.

DORN
Komolyan kell venni az életet, de hatvanéves korban gyógyíttatni magát és sopánkodni, hogy fiatal korában keveset élvezett, ez - bocsánatot kérek - könnyelműség.

MÁSA
(feláll)  Ideje tízóraizni már.  (Lustán, ernyedten elindul)  Elzsibbadt a lábam...  (El)

DORN
Most megy és a tízórai előtt felhajt két kupicával.

SZORIN
Boldogtalan szegény.

DORN
Üres az élete, méltóságos uram.

SZORIN
Így beszél a jóllakott ember.

ARKAGYINA
Ah, mi lehet unalmasabb ennél a kedves falusi unalomnál?! Meleg van, csend, senki sem csinál semmit, mindenki csak filozofál... Jó itt magukkal, barátaim, kellemes hallgatni magukat, de otthon a szállodai szobában ülni és szerepet tanulni százszorta jobb!

NYINA
(lelkesen)  Jobb bizony. Én megértem önt.

SZORIN
Persze, jobb a városban. Ülsz a szobádban, az inas senkit sem enged be bejelentés nélkül, telefon is van... Az utcán meg bérkocsik, meg miegymás...

DORN
(dúdol)  "Mondjátok el neki, virágaim..."

Bejön Samrajev, utána Polina Andrejevna

SAMRAJEV
Itt vannak. Jó napot!  (Kezet csókol Arkagyinának, aztán Nyinának)  Nagyon örülök, hogy jó egészségben látom.  (Arkagyinának)  Azt mondja a feleségem, hogy ma a városba készül vele. Igaz?

ARKAGYINA
Igen, oda készülünk.

SAMRAJEV
Hm... Ez nagyszerű, de hogy utaznak, mélyen tisztelt hölgyeim? Ma a rozsot hordják, minden cselédnek dolga van. És engedje meg, milyen fogaton akarnak?...

ARKAGYINA
Milyen fogaton? Mit tudom én, milyenen?!

SZORIN
Hiszen van parádés fogatunk!

SAMRAJEV
(izgatottan)  Parádés fogat? Hát honnan vegyek hámot? Honnan vegyek hámot? Ez csodálatos. Ez megfoghatatlan! Mélyen tisztelt hölgyem! Bocsánat, én hódolattal borulok le a tehetsége előtt, szívesen odaadok tíz évet az életemből önért, de fogatot nem adhatok!

ARKAGYINA
De ha el kell utaznom?! Különös!

SAMRAJEV
Mélyen tisztelt hölgyem! Ön nem tudja, mi fán terem a gazdaság!

ARKAGYINA
(felcsattan)  Ez aztán furcsa história! Ebben az esetben még ma visszautazom Moszkvába. Rendeljen nekem fuvart a faluban, mert különben gyalog megyek az állomásra.

SAMRAJEV
(felfortyan)  Ebben az esetben lemondok az állásomról. Keressenek maguknak más jószágigazgatót!  (El)

ARKAGYINA
Minden nyáron így van. Minden nyáron sértegetnek itt! Ide se teszem be többé a lábam!  (El balra, ahol a fürdőháznak kell lennie; egy perc múlva látni lehet, hogy bemegy a házba; mögötte Trigorin horoggal és vödörrel)

SZORIN
(felcsattan)  Micsoda pimaszság! Ki hallott még ilyet! Végtére is hát, már torkig vagyok vele! Azonnal ide minden lovat!

NYINA
(Polina Andrejevnának)  Megtagadni Irina Nyikolajevnától, a híres színésznőtől! Hát nem fontosabb minden kívánsága vagy szeszélye is, mint az egész gazdaság?! Egyszerűen hihetetlen!

POLINA ANDREJEVNA
(kétségbeesve)  De mit tehetek én? Képzelje magát az én helyembe: mit tehetek én?!

SZORIN
(Nyinának)  Menjünk a húgomhoz... Mindnyájan rimánkodunk neki, hogy ne menjen el. Igaz?  (Abba az irányba néz, amerre Samrajev elment)  Kiállhatatlan ember! Zsarnok!

NYINA
(nem engedi felállni)  Maradjon csak ülve... Majd odatoljuk...  (Medvegyenkóval tolni kezdi a széket)  Jaj, ez borzasztó...

SZORIN
Igen, igen, borzasztó... De nem mond ám fel, mindjárt beszélek vele.

Elmennek; csak Dorn és Polina Andrejevna marad ott

DORN
Unalmas emberek. Voltaképp egyszerűen ki kellene rúgni innen a férjét, de hát az lesz a vége, hogy Pjotr Nyikolajevics, ez az anyámasszony katonája meg a húga bocsánatot kér tőle. Majd meglátja!

POLINA ANDREJEVNA
A parádés lovakat is a mezőre küldte. És mindennap ilyen félreértések vannak. Ha tudná, mennyire idegesít ez engem. Belebetegszem; látja, hogy remegek... Nem bírom a durvaságát.  (Könyörög)  Vegyen magához, drága Jevgenyij, gyönyörűségem... Eljár felettünk az idő, nem vagyunk már fiatalok, legalább az életünk végén ne bujkáljunk, ne hazudozzunk...

Szünet

DORN
Ötvenöt éves vagyok, már késő volna megváltoztatni az életemet.

POLINA ANDREJEVNA
Tudom, azért utasít el, mert rajtam kívül vannak más nők is, akik közel állnak. És mind nem veheti magához. Megértem. Bocsásson meg... torkig van már velem.

Nyina megjelenik a háznál; virágokat szed

DORN
Ugyan, dehogy.

POLINA ANDREJEVNA
Gyötör a féltékenység. Maga orvos, hát természetesen nem kerülheti el a nőket. Megértem...

DORN
(Nyinának, aki közeledik)  Mi az újság?

NYINA
Irina Nyikolajevna sír, Pjotr Nyikolajevicset meg az asztmája bántja.

DORN
(feláll)  Megyek, mind a kettőnek valériáncseppet kell beadnom...

NYINA
(odaadja neki a virágot)  Parancsoljon!

DORN
Merci bien.  (A ház felé indul)

POLINA ANDREJEVNA
(vele megy)  Milyen kedves virág!  (A háznál tompa hangon)  Adja ide azt a virágot! Adja ide azt a virágot!  (Amikor megkapja, széttépi és eldobja; mind a ketten bemennek a házba)

NYINA
(egyedül)  Milyen furcsa látni, hogy egy híres színésznő sír, méghozzá ilyen semmiség miatt! És nem furcsa-e, hogy egy híres író, a közönség kedvence, akiről minden lap ír, akinek az arcképét árulják, akit idegen nyelvekre fordítanak, egész nap horgászik, és örül, ha fog két fejes domolykót. Én azt hittem, hogy a híres emberek büszkék, megközelíthetetlenek, hogy lenézik a tömeget, és dicsőségükkel, nevük csillogásával szinte bosszút állnak rajta, amiért az többre becsüli a származás és a vagyon előkelőségét. De lám, ezek csak sírnak, horgásznak, kártyáznak, nevetnek és mérgelődnek, mint bárki más...

TREPLJOV
(hajadonfőtt, puskával meg egy lelőtt sirállyal jön)  Egyedül?

NYINA
Egyedül.

Trepljov a lába elé teszi a sirályt

Mit jelent ez?

TREPLJOV
Voltam olyan aljas, hogy lelőjem ezt a sirályt. A lába elé teszem.

NYINA
Mi lelte magát?  (Felveszi a sirályt és nézegeti)

TREPLJOV
(szünet után)  Nemsokára ugyanígy megölöm magamat is.

NYINA
Nem ismerek magára.

TREPLJOV
Igen. Én már rég nem ismerek magára. Megváltozott velem szemben, hideg a tekintete, a jelenlétem csak feszélyezi.

NYINA
Az utóbbi időben nagyon ingerlékeny lett, homályosan, afféle szimbólumokban fejezi ki magát. Úgy sejtem, ez a sirály is szimbólum, de bocsásson meg, nem értem...  (A padra teszi a sirályt)  Én túlságosan egyszerű vagyok ahhoz, hogy megértsem magát.

TREPLJOV
Akkor este kezdődött, amikor olyan ostobán megbukott a darabom. A nők sohasem bocsátják meg a kudarcot. Elégettem az egészet az utolsó cafatig. Ha tudná, mennyire boldogtalan vagyok! A maga elhidegülése olyan szörnyű, olyan hihetetlen, mintha most felébrednék, és azt látnám, hogy hirtelen kiszáradt a tó, vagy elfolyt a föld alá. Épp az imént mondta: túlságosan egyszerű ahhoz, hogy megértsen engem. Ó, hát mit kell itt megérteni?! Nem tetszett a darabom, maga most lenézi a lelkesedésemet, és már jelentéktelen hétköznapi alaknak tart, akikből van rengeteg...  (Dobbant)  Én bezzeg jól megértem, de hogy megértem! Mintha szög állna az agyamban; legyen átkozott a hiúságommal együtt, amely úgy szívja-szívja a véremet, akár a kígyó...  (Meglátja Trigorint, aki egy kis könyvet olvasva jön)  Itt jön az igazi tehetség; úgy lépked, mint Hamlet, ő is könyvet tart a kezében.  (Csúfolódva)  "Szó, szó, szó..." Még nem ért ide a nap, maga máris úgy mosolyog, a tekintete máris szétolvadt az ő sugaraiban. Nem zavarom tovább.  (Elsiet)

TRIGORIN
(bejegyez valamit a könyvecskébe)  Tubákot szív és vodkát iszik... Mindig feketében jár. A tanító szerelmes bele...

NYINA
Jó napot, Borisz Alekszejevics!

TRIGORIN
Jó napot. A körülmények váratlanul úgy alakultak, hogy bizonyára még ma elutazunk. Aligha találkozunk még valaha is. Pedig sajnálom. Ritkán találkozom fiatal lányokkal, fiatalokkal és érdekesekkel, már elfelejtettem és nem is tudom világosan elképzelni, hogy érzi magát az ember tizennyolc-tizenkilenc éves korában, azért aztán rendszerint hamisak a regényeimben és elbeszéléseimben szereplő fiatal leányalakok. Szeretnék legalább egy órát a maga helyében lenni, hogy megtudjam, mit gondol, és általában micsoda maga.

NYINA
Én meg az ön helyében szeretnék lenni.

TRIGORIN
Miért?

NYINA
Hogy megtudjam, hogy érzi magát egy tehetséges író. Mit jelent a hírnév? Hogyan érzékeli ön azt, hogy híres?

TRIGORIN
Hogy? Azt hiszem, sehogy. Ezen még sohasem gondolkoztam.  (Eltűnődik)  Két dolog lehetséges: vagy eltúlozza a hírességemet, vagy egyáltalán nem is lehet érzékelni.

NYINA
És ha az újságban önmagáról olvas?

TRIGORIN
Ha dicsérnek, kellemes, de ha szidnak, akkor utána két napig nagyon rossz hangulatban vagyok.

NYINA
Csodálatos világ! Ha tudná, mennyire irigylem! Az emberek sorsa különböző. Némelyik észrevétlenül tengeti unalmas életét. Egyik olyan, mint a másik, mind boldogtalan. Másoknak pedig, mint például önnek - millió közül egynek - érdekes, jelentőségteljes, derűs élet jutott osztályrészül... Ön boldog...

TRIGORIN
Én?  (Vállat von)  Hm... Lám, maga hírnévről, boldogságról, valamiféle derűs, érdekes életről beszél, de nekem ezek csak szép szavak, bocsásson meg, ugyanolyan, mint a lekvár, amit sohasem eszem. Maga nagyon fiatal és nagyon jó.

NYINA
Az ön élete gyönyörű!

TRIGORIN
Ugyan, mi különlegesen szép van benne?  (Órájára pillant)  Most mennem kell, írok. Bocsásson meg, nem érek rá...  (Nevet)  Ahogy mondani szokták, a legérzékenyebb tyúkszememre hágott, és máris kezdek izgulni, sőt egy kicsit bosszankodni is. Egyébként hát beszélgessünk. Beszéljünk az én gyönyörű, derűs életemről... Nos, hol kezdjem?  (Némi gondolkozás után)  Vannak kényszerképzetek: az ember például éjjel-nappal folyton a holdra gondol. Nekem is van ilyen holdam. Éjjel-nappal egy rögeszme tart fogva: írnom kell, írnom kell, írnom... Alig fejezem be az egyik regényemet, máris írnom kell a másikat, aztán a harmadikat, a harmadik után meg a negyediket... Írok szakadatlanul, váltott pegazusokkal, másképp nem bírom. Hát mi gyönyörű és mi derűs van ebben, kérdem én? Vad rohanás ez az élet! Most itt vagyok magával, izgatott vagyok, ugyanakkor minden pillanatban az jut  eszembe, hogy vár egy befejezetlen kisregény. Látom például azt a felhőt. Olyan, akár a zongora. Azt gondolom: meg kell említenem valahol egy elbeszélésben, hogy elúszott fölöttem egy zongorához hasonló felhő. Vaníliavirág-szagot érzek. Mindjárt az agyamba vésem: émelyítő illat, özvegy virág, meg kell említenem egy nyári este leírásakor. Vadászok minden mondatára és szavára, a magaméra is, és sietek mielőbb bezárni ezeket a mondatokat és szavakat a magam irodalmi raktárába: hátha jó lesz valamire. Ha befejezem a munkát, szaladok a színházba vagy horgászni; szeretnék pihenni, mindent elfelejteni - de nem lehet: a fejemben máris ott pörög egy nehéz vasgolyó: az új téma máris húz az asztalhoz, és rohannom kell megint írni és írni. És így van ez mindig, de mindig, és nincs nyugtom saját magamtól, érzem, hogy emésztem a tulajdon életemet, hogy a legszebb virágok porát gyűjtöm ahhoz a mézhez, amelyet odadobok valakinek a vakvilágba, és közben letépem a virágokat is, és letaposom a tövüket. Hát nem őrült vagyok én? Hát úgy bánnak énvelem a barátaim és ismerőseim, mint egy épeszű emberrel? "Mit írogat? Mivel fog megajándékozni bennünket?" Mindig egy és ugyanaz, egy és ugyanaz, és nekem úgy rémlik, az ismerősöknek ez a figyelme, dicsérete, elragadtatása mind csupa csalás, becsapnak, mint egy beteget; néha attól félek, hogy a hátam mögé lopóznak, megragadnak és őrültek házába szállítanak, mint Popriscsint.[4] Azokban az években pedig - legszebb ifjú éveimben -, amikor kezdtem, csupa merő gyötrelem volt az írás. A kis író, kivált ha nincs szerencséje, esetlennek, ügyetlennek, fölöslegesnek látja magát, az idegei meg túlfeszülnek és elnyűnek; szüntelenül itt bolyong azok körül, akiknek van valami közük az irodalomhoz meg a művészethez, nem ismeri el, nem veszi észre senki, nem mer bátran és egyenesen az emberek szemébe nézni, akár a szenvedélyes játékos, akinek nincs pénze. Én nem láttam az olvasómat, de valahogy mindig barátságtalannak, bizalmatlannak képzeltem el. Féltem a közönségtől, és valahányszor egy-egy új darabomat kellett bemutatni, mindig azt éreztem, hogy a barnák ellenségesek, a szőkék meg hidegen közömbösek. Ó, de szörnyű ez! Micsoda gyötrelem!

NYINA
Bocsásson meg, de hát az ihlet és az alkotás nem ád magasztos, boldog perceket?

TRIGORIN
De ád. Ameddig írok, jól érzem magam. A korrektúrát olvasni is kellemes, de... alig jelenik meg a könyv, máris utálom, mert látom, hogy félresikerült, egyáltalán nem kellett volna megírnom, bosszant, és pocsékul érzem magam...  (Nevet)  A közönség meg olvassa: "Igen, kedves, tehetséges... Kedves, de hol van Tolsztojtól?", vagy: "Gyönyörű, de Turgenyev Apák és fiúk-ja mégiscsak különb." És így megy ez: a síromig kedves és tehetséges leszek, vagy tehetséges és kedves - de semmi más: és ha meghalok, az ismerőseim a sírom mellett elhaladva azt fogják mondani: "Itt nyugszik Trigorin. Jó író volt, de rosszabbul írt, mint Turgenyev."

NYINA
Bocsásson meg, de nem értek egyet önnel. Csak elkényezteti a siker.

TRIGORIN
Milyen siker? Én sose tetszettem magamnak. Nem szeretem magam, mint író. És az a legnagyobb baj, hogy valami kábulatban vagyok, és gyakran magam sem értem, amit írok... Szeretem ezt a vizet, a fákat, az eget, érzem a természetet - szenvedélyt kelt bennem, ellenállhatatlan vágyat arra, hogy írjak. De hát én nemcsak tájképfestő vagyok, hanem állampolgár is, szeretem a hazámat, a népemet, érzem, hogy - ha író vagyok - kötelességem a népről, szenvedéseiről, jövőjéről, a tudományról, az emberi jogokról s a többiről beszélni; beszélek is mindenről, de sietve, mert mindenfelől dühösen ösztökélnek, én meg ugrálok ide-oda, mint a kutyák üldözte róka, látom, hogy az élet és a tudomány mind előbbre és előbbre halad, én meg egyre jobban és jobban elmaradok, akár az a paraszt, aki lekésett a vonatról, és végül is azt érzem, hogy jó tájképeket tudok festeni, de minden másban hamis vagyok, hamis a csontom velejéig.

NYINA
Agyondolgozta magát, és sem ideje, sem kedve nincs ahhoz, hogy tudomásul vegye saját jelentőségét. De ha elégedetlen is magával, mások szemében mégis nagy és csodálatos! Ha én ilyen író volnék, mint ön, egész életemet a tömegnek adnám, de tudatában lennék: a boldogsága csakis abban rejlik, hogy felemelkedjék hozzám, és húzza diadalszekeremet.

TRIGORIN
Ej, no, diadalszekér... Hát mi vagyok én, Agamemnon?![5]

Mindketten mosolyognak

NYINA
Azért a boldogságért, hogy írónő vagy színésznő legyek, elviselném a hozzátartozóim ellenszenvét, a nyomort, a csalódást is, padlásszobában laknék, rozskenyéren élnék, szenvednék a magammal való elégedetlenségtől, tökéletlenségem tudatától, de ezért aztán megkövetelném a hírnevet, az igazi, zajos hírnevet...  (Tenyerébe rejti arcát)  Beleszédülök... Uh!...

Arkagyina hangja a házból: "Borisz Alekszejevics!"

TRIGORIN
Hívnak... Biztosan csomagolni. Pedig nincs kedvem elutazni.  (A tóra tekint)  Hisz micsoda áldott vidék!... De szép!

NYINA
Látja a túlsó parton azt a házat, kertet?

TRIGORIN
Látom.

NYINA
Megboldogult anyám udvarháza. Ott születtem. Egész életemet ennél a tónál töltöttem, és ismerem minden kis szigetét.

TRIGORIN
Nagyon szép táj!  (Megpillantja a sirályt)  Hát ez mi?

NYINA
Sirály. Konsztantyin Gavrilovics lőtte.

TRIGORIN
Szép madár. Igazán nincs kedvem elutazni. Beszélje rá Irina Nyikolajevnát, hogy maradjon még.  (Beír valamit a könyvecskébe)

NYINA
Mit ír?

TRIGORIN
Csak úgy jegyezgetek... Eszembe ötlött egy téma...  (Zsebre teszi a könyvecskét)  Egy kis elbeszélés témája: egy tó partján gyermekkora óta él egy fiatal lány, olyan, mint maga; szereti a tavat, akár a sirály, és boldog és szabad, akár a sirály. De véletlenül jött egy ember, meglátta és unalmában elpusztította, mint ezt a sirályt.

Szünet. Az ablakban megjelenik Arkagyina

ARKAGYINA
Hol van Borisz Alekszejevics?

TRIGORIN
Megyek!  (Indul és visszanéz Nyinára; az ablaknál Arkagyinának)  Tessék!

ARKAGYINA
Maradunk.

Trigorin bemegy a házba

NYINA
(a rivaldához jön; némi tűnődés után)  Álom!

Függöny

 


 

HARMADIK FELVONÁS

 

Ebédlő Szorin házában. Jobbra-balra ajtó. Pohárszék. Gyógyszeres szekrény. A szoba közepén asztal. Bőrönd, kartondobozok, úti készülődés nyomai. Trigorin tízóraizik, Mása az asztalnál áll

MÁSA
Mindezt mint írónak mondom el önnek. Felhasználhatja. Igaz lelkemre, ha komolyan megsebezte volna magát, egy perccel sem éltem volna túl. De azért bátor vagyok. Fogtam magam és elhatároztam, hogy kitépem a szívemből a szerelmet, gyökerestül kitépem.

TRIGORIN
De hogyan?

MÁSA
Férjhez megyek. Medvegyenkóhoz.

TRIGORIN
A tanítóhoz?

MÁSA
Igen.

TRIGORIN
Nem értem, mi szükség van rá.

MÁSA
Reménytelenül szeretni, hosszú éveken át várni valamit... Ha pedig férjhez megyek, nem érek rá a szerelemre, az új gondok majd elnyomják a régit. Meg aztán, tudja, mégiscsak más lesz. Nem iszunk még eggyel?

TRIGORIN
Nem lesz sok?

MÁSA
Ugyan már!  (Tölt egy-egy kupicával)  Ne nézzen így rám. A nők gyakrabban isznak, mint gondolja. Csak a kisebb részük iszik nyíltan, mint én, a többiek zugban. Igen. És mindig vodkát vagy konyakot.  (Koccint)  Egészségére! Ön olyan közvetlen ember, sajnálom, hogy el kell válnunk.  (Isznak)

TRIGORIN
Magam se szívesen utazom el.

MÁSA
Kérje meg Arkagyinát, hogy maradjon.

TRIGORIN
Nem, most már nem marad. A fia rendkívül tapintatlanul viselkedik. A minap majd főbe lőtte magát, most meg azt hallom, párbajra akar kihívni. Mire jó ez? Duzzog, prüszköl, és új formákat prédikál... De hát jut hely mindenkinek, az újaknak is, a régieknek is - minek tülekedni?

MÁSA
No meg a féltékenység is. Egyébként ez nem tartozik rám.

Szünet. Jakov balról jobbra áthalad egy bőrönddel; belép Nyina, és megáll az ablaknál

Az én tanítóm nem valami eszes, de jó ember és szegény, és nagyon szeret engem. Sajnálom őt. És sajnálom öreg édesanyját is. Nos, hadd kívánjak minden jót önnek. Tartson meg jó emlékezetében.  (Keményen megszorítja a kezét)  Nagyon köszönöm az irántam való jóságát. Akkor majd küldje meg nekem a könyveit - okvetlenül dedikálva! Csak kérem, ne azt írja, hogy "mélyen tisztelt" stb., hanem egyszerűen csak így: "Marjának, aki nem tudja, ki fia-borja, és nem érti, minek él ezen a világon." Isten áldja!  (El)

NYINA
(Trigorin felé nyújtja ökölbe szorított kezét)  Páros vagy páratlan?

TRIGORIN
Páros.

NYINA
(sóhajt)  Nem. Csak egy szem borsó van a kezemben. Azt gondoltam: menjek-e színésznőnek vagy sem? Csak tanácsot adna valaki.

TRIGORIN
Ilyesmiben nem lehet tanácsot adni.

Szünet

NYINA
Elválunk és... talán nem is találkozunk soha. Kérem, fogadja el emlékül ezt a kis érmet. Belevésettem a kezdőbetűit... a másik oldalon meg egy könyvének a címe: Nappalok és éjek.

TRIGORIN
De helyes!  (Megcsókolja a medaliont)  Gyönyörű ajándék!

NYINA
Gondoljon majd néha rám.

TRIGORIN
Gondolni fogok. Olyannak látom majd emlékezetemben, amilyen azon a verőfényes napon volt - emlékszik? - egy héttel ezelőtt, amikor világos ruhában volt... Beszélgettünk... a padon meg akkor ott feküdt a fehér sirály.

NYINA
(tűnődve)  Igen, a sirály...  (Szünet)  Nem beszélhetünk többet, jönnek... Indulás előtt szenteljen nekem két percet, könyörgök...  (Balra el)

Jobbról bejön Arkagyina, Szorin frakkban, csillaggal, majd Jakov, aki a csomagolással van elfoglalva

ARKAGYINA
Maradj csak itthon, öreg. Nem neked való vendégségbe kocsikázgatni... a te reumáddal!  (Trigorinhoz)  Ki ment ki az előbb? Nyina?

TRIGORIN
Igen.

ARKAGYINA
Pardon, megzavartuk...  (Leül)  Azt hiszem, minden be van csomagolva. Egészen kimerültem.

TRIGORIN
(olvassa az érem felírását)  Nappalok és éjek 121. oldal, 11. és 12. sor.

JAKOV
(leszedi az asztalt)  Parancsolja, hogy a horgokat is becsomagoljuk?

TRIGORIN
Igen, kellenek még azok nekem. A könyveket meg add oda valakinek.

JAKOV
Igenis.

TRIGORIN
(magában)  121. oldal, 11. és 12. sor. Mi van ebben a két sorban?  (Arkagyinához)  Megvannak itt az én könyveim?

ARKAGYINA
A bátyám dolgozószobájában a sarokszekrényben.

TRIGORIN
121. oldal...  (El)

ARKAGYINA
Igazán, Petrusa, maradj itthon...

SZORIN
Ti elutaztok, nélkületek meg nehéz lesz nekem itthon.

ARKAGYINA
Hát a városban?

SZORIN
Ott sincs semmi különös, de mégis.  (Nevet)  Most lesz a zemsztvo-ház alapkőletétele, meg miegymás... Szeretnék - ha csak egy-két órára is - felébredni ebből a hüllőéletből. Úgy megáporodtam már, akár egy ócska pipacsutora. Megparancsoltam, hogy egy órára álljon elő a fogat, egyszerre indulunk.

ARKAGYINA
(egy kis szünet után)  No, élj boldogul, ne unatkozz és ne fázz meg. Vigyázz a fiamra. Viseld gondját. Neveld.  (Szünet)  Most elutazom, és nem fogom megtudni, miért akarta főbe lőni magát Konsztantyin. Azt hiszem, a féltékenység volt a fő oka, és mielőbb elviszem innen Trigorint, annál jobb.

SZORIN
Hát hogy is mondjam csak... Voltak más okai is. Világos dolog: fiatalember, jóeszű, és mégis itt él falun, az isten háta mögött, pénz, állás, jövő nélkül. Semmiféle elfoglaltsága sincs. Szégyelli ezt a lézengést, és fél tőle. Én nagyon szeretem, ő is vonzódik hozzám, de hát végtére is azt hiszi, hogy fölösleges a háznál, hogy csak ingyenélő, léhűtő. Bántja az önérzete... Világos...

ARKAGYINA
Csak bajom van vele!  (Elgondolkozik)  Jó volna, ha állásba menne, ugye?

SZORIN
(fütyörész, aztán határozatlanul)  Azt hiszem, az volna a legjobb, ha... adnál neki egy kis pénzt... Mindenekelőtt emberi módon kell öltöznie, meg miegymás. Nézd, egy és ugyanazt az ócska kabátot hordja már három éve, télikabátja nincs...  (Nevet)  Meg aztán az sem ártana, ha mulatna néha a legény... Külföldre is utazhatna s a többi... Hisz nem olyan sokba kerül.

ARKAGYINA
No de mégis... Ruhára még csak telne, de külföldi utazásra... Különben pillanatnyilag még ruhára se futja.  (Határozottan)  Nincs pénzem!

Szorin nevet

Nincs.

SZORIN
(fütyörész)  Igen. Bocsáss meg, kedvesem, ne haragudj. Elhiszem... Hiszen te nagylelkű, nemes szívű asszony vagy.

ARKAGYINA
(könnyezik)  Nincs pénzem!

SZORIN
Ha nekem volna pénzem, világos, hogy én magam adnék neki, de nincs egy vasam se.  (Nevet)  A jószágigazgató elszedi az egész nyugdíjamat, és földművelésre, állattenyésztésre meg méhészetre költi, és potyára odavész a pénzem. A méhek megdöglenek, a tehenek megdöglenek, fogatot meg sose kapok...

ARKAGYINA
No igen, van nekem pénzem, de hát színésznő vagyok, koldusbotra juttat a sok toalett!

SZORIN
Te jó vagy, drágám... Én tisztellek-becsüllek... Hát igen... De megint valami bajom van...  (Megtántorodik)  Szédülök.  (Megfogózik az asztalban)  Rosszul vagyok, ennyi az egész.

ARKAGYINA
(ijedten)  Petrusa!  (Igyekszik támogatni)  Petrusa drágám...  (Kiált)  Segítsetek már! Segítsetek!...

Bejön Trepljov, fején kötéssel, és Medvegyenko

Rosszul van!

SZORIN
Semmi, semmi...  (Mosolyog és vizet iszik)  Már elmúlt, ennyi az egész...

TREPLJOV
(az anyjának)  Ne ijedj meg, mama, nem veszélyes. Mostanában gyakran megesik a bácsival.  (Nagybátyjának)  Feküdnöd kell egy kicsit, bátyám!

SZORIN
Egy kicsit, igen... De a városba mégis elmegyek... Fekszem egy keveset és elmegyek... világos...  (Botjára támaszkodva indul)

MEDVEGYENKO
(karonfogva vezeti)  Van egy találós kérdés: reggel négy, délben két, este meg három lábon jár, mi az?

SZORIN
(nevet)  Ez az! Éjjel meg hanyatt fekszik. Köszönöm, magam is tudok menni...

MEDVEGYENKO
Ugyan, ne szabadkozzék!...  (Ő és Szorin el)

ARKAGYINA
De megijesztett!

TREPLJOV
Árt neki ez a falusi élet. Elvágyik innen. Látod, ha most gondolnál egyet, és bőkezűen kölcsönöznél neki másfél-kétezer rubelt, akkor egy kerek esztendeig is a városban élhetne.

ARKAGYINA
Nekem nincs pénzem. Én színésznő vagyok, nem bankár.

Szünet

TREPLJOV
Cseréld ki a kötést, mama. Te nagyon ügyesen csinálod.

ARKAGYINA
(a gyógyszeres szekrényből jodoformot és kötszeres dobozt vesz elő)  Késik a doktor.

TREPLJOV
Azt ígérte, hogy tízre itt lesz, és már dél van.

ARKAGYINA
Ülj le.  (Leveszi fejéről a kötést)  Akár a turbán. Tegnap egy házaló azt kérdezte a konyhában, hogy milyen nemzetiségű vagy. De lám, már majdnem teljesen begyógyult. Semmiség, ami még maradt.  (Megcsókolja fia fejét)  De ha elmegyek, nem lesz megint piff-puff, ugye?

TREPLJOV
Nem, mama. Ez is csak az őrült kétségbeesés pillanatában történt, amikor nem tudtam uralkodni magamon. Többé nem fordul elő.  (Kezet csókol anyjának)  Aranykezed van. Emlékszem, nagyon régen, amikor még az állami színházban játszottál - én még kisfiú voltam -, nagy verekedés volt a házban, szörnyen megverték azt a mosónőt, aki szintén ott lakott. Emlékszel rá? Eszméletlenül szedték fel... te átjártál hozzá, orvosságot vittél neki, és fürdetted a gyermekeit a teknőben. Csakugyan nem emlékszel rá?

ARKAGYINA
Nem.  (Új kötést tesz fia fejére)

TREPLJOV
Akkor két balerina is lakott abban a házban, ahol mi laktunk... Azok meg hozzád jártak kávézni...

ARKAGYINA
Erre emlékszem.

TREPLJOV
Olyan istenes hölgyek voltak.  (Szünet)  Az utóbbi időben, éppen ezekben a napokban ugyanolyan gyengéden, odaadóan szeretlek, mint gyermekkoromban. Most már senkim sem maradt rajtad kívül. Csak... miért, miért kerültél ennyire ennek az embernek a befolyása alá?

ARKAGYINA
Te nem érted meg őt, Konsztantyin. Rendkívül nemes lélek...

TREPLJOV
De amikor közölték vele, hogy ki akarom hívni párbajra, nemeslelkűsége egyáltalán nem gátolta abban, hogy megjátssza a gyávát. Elutazik... Szégyenszemre megszökik!...

ARKAGYINA
Micsoda badarság! Én kértem, hogy utazzunk el innen.

TREPLJOV
Rendkívül nemes lélek! Lám, mi most kis híján összevesztünk miatta, ő meg csak nevet rajtunk valahol a szalonban vagy a kertben... gyarapítja Nyina ismereteit, és igyekszik végleg meggyőzni arról, hogy ő, Trigorin, lángelme.

ARKAGYINA
Te kéjelegsz abban, hogy kellemetlenségeket mondasz nekem. Én tisztelem-becsülöm ezt az embert, és kérlek, hogy az én jelenlétemben ne mondj rosszat róla.

TREPLJOV
Én meg nem tisztelem. Azt akarod, hogy lángésznek tartsam, de bocsáss meg, hazudni nem tudok - én utálom a műveit.

ARKAGYINA
Az irigység beszél belőled. A tehetségtelen, de nagyravágyó embereknek nem marad más, mint ócsárolni az igazi tehetségeket. Nem mondom, ez is vigasz!

TREPLJOV
(gúnyosan)  Igazi tehetségek!  (Dühösen)  Hát ha már idáig jutottunk - én tehetségesebb vagyok mindnyájatoknál!  (Letépi fejéről a kötést)  Ti, rutinos iparosok, elfoglaltátok az első helyet a művészetben, és csak azt tartjátok törvényesnek meg igazinak, amit ti magatok csináltok, minden mást elnyomtok, megfojtotok! Nem ismerlek el benneteket! Nem ismerlek el sem téged, sem őt!

ARKAGYINA
Dekadens!

TREPLJOV
Menj csak a te kedves színházadba, és játssz ott azokban a szánalmasan tehetségtelen darabokban!

ARKAGYINA
Én sohasem játszottam olyan darabokban. Hagyj békében! Te még egy nyomorult bohózatot se tudsz megírni. Kijevi nyárspolgár! Ingyenélő!

TREPLJOV
Zsugori!

ARKAGYINA
Toprongyos!

Trepljov leül és halkan sír

Senkiházi!  (Izgatottan járkál)  Ne sírj. Nem kell sírni...  (Sír)  Nem kell...  (Megcsókolja fia homlokát, arcát, fejét)  Édes fiam, bocsáss meg!... Bocsáss meg a te bűnös anyádnak. Bocsáss meg nekem, szerencsétlennek.

TREPLJOV
(megöleli)  Ó, ha tudnád! Mindent elvesztettem. Ő nem szeret, és már írni sem tudok... odavan minden reményem...

ARKAGYINA
Ne ess kétségbe... Minden jóra fordul. Ő mindjárt elutazik, és Nyina megint megszeret.  (Letörli a fia könnyeit)  Elég. Mi máris kibékültünk.

TREPLJOV
(megcsókolja a kezét)  Igen, mama.

ARKAGYINA
(gyengéden)  Békülj ki vele is. Nem lesz párbaj... Ugye nem lesz?...

TREPLJOV
Jó... Csak azt ne kívánd, mama, hogy találkozzak vele. Nekem ez olyan nehéz... nem bírom...

Jön Trigorin

No, tessék... Én megyek...  (Gyorsan visszateszi a gyógyszereket a szekrénybe)  A kötést pedig most már majd megcsinálja a doktor...

TRIGORIN
(keresgél egy könyvben) 121. oldal, 11. és 12. sor... Megvan... (Olvassa)  "Ha valaha kell majd neked az életem, csak gyere érte és vidd."

Trepljov felszedi a földről a kötést és elmegy

ARKAGYINA
(az órára tekint)  Nem sokára előáll a fogat.

TRIGORIN
(magában)  "Ha valaha kell majd neked az életem, csak gyere érte és vidd."

ARKAGYINA
Remélem, már mindent becsomagoltál.

TRIGORIN
(türelmetlenül)  Igen, igen...  (Elgondolkozik)  Miért a szomorúság hangját hallom én e tiszta lélek hívásában, és miért szorul el ilyen fájón a szívem?... "Ha valaha kell majd neked az életem, csak gyere érte és vidd."  (Arkagyinának)  Maradjunk még egy napig!

Arkagyina tagadóan int a fejével

Maradjunk!

ARKAGYINA
Tudom, mi tart vissza, kedvesem. De uralkodj magadon. Egy kissé megmámorosodtál, józanodj ki.

TRIGORIN
Te is légy józan, légy okos és megfontolt, könyörögve kérlek, hogy mindezt az igaz barát szemével tekintsd...  (Megszorítja a kezét)  Te képes vagy áldozatokra... Légy jó barátom, és bocsáss el engem...

ARKAGYINA
(erősen felindulva)  Ennyire odavagy érte?

TRIGORIN
Csábít hozzá valami! Tán éppen az, ami úgy kell nekem.

ARKAGYINA
Egy vidéki lány szerelme? Ó, de rosszul ismered magad!

TRIGORIN
Az ember néha jártában alszik, hát így vagyok én is: veled beszélek, de mintha aludnám, és őt látom álmomban... Édes és csodás ábránd kerített hatalmába... Bocsáss el...

ARKAGYINA
(remegve)  Nem, nem... Én is olyan nő vagyok, mint a többi, velem nem lehet így beszélni... Ne kínozz, Borisz... Ez borzasztó...

TRIGORIN
Ha akarod, különb is lehetsz a többinél. Az álmok világába repítő gyönyörű ifjú, költői szerelem - csakis az adhat boldogságot a földön! Ilyen szerelmet még nem éreztem soha... Fiatal koromban nem értem rá, a szerkesztőségek küszöbét koptattam, a nyomorral küszködtem... És most itt van végre, megjött ez a szerelem és csábít... Hát mi értelme volna menekülni előle?

ARKAGYINA
(dühösen)  Megőrültél?

TRIGORIN
Bocsáss el hát.

ARKAGYINA
Ma mind összeesküdtetek, hogy gyötörjetek engem!  (Sír)

TRIGORIN
(a fejéhez kap)  Nem érti! Nem akarja megérteni!

ARKAGYINA
Hát csakugyan olyan öreg és csúnya vagyok, hogy már  restelkedés nélkül lehet előttem más nőkről beszélni?  (Megöleli és megcsókolja)  Te megőrültél! Gyönyörűm, te csodás... Te, életem könyvének utolsó oldala!  (Letérdel)  Örömem, büszkeségem, üdvösségem...  (Átöleli a férfi térdét)  Ha csak egy órára is elhagysz, nem élem túl, megőrülök, te csodálatos, te nagyszerű, te parancsolóm!

TRIGORIN
Bejöhetnek.  (Felsegíti)

ARKAGYINA
Nem baj, én nem szégyellem, hogy szeretlek.  (A kezét csókolgatja)  Kincsem, te hebehurgya kölyök, eszelősködni akarsz, de én nem akarom, nem engedem...  (Nevet)  Az enyém vagy... az enyém... Enyém a homlokod, a szemed, és ez a gyönyörű, selymes hajad is az enyém... Az enyém vagy te egészen! Olyan tehetséges, okos vagy! Minden mai írónál különb, te vagy Oroszország egyetlen reménye... Annyi őszinteség, egyszerűség, frisseség van benned... és egészséges humor... Egyetlenegy vonással megrajzolod a lényeget, azt, ami jellemző akár személyre, akár tájra, a te alakjaid élnek! Téged csakis rajongással lehet olvasni! Azt hiszed, ez tömjénezés? Hízelgek? No, csak nézz a szemembe... nézz!.... Hát hazudok én? Ide hallgass! Csak én tudlak értékelni igazán. Csak én mondom meg neked az igazat, te drága, te csodás... Velem jössz? Igen? Ugye, nem hagysz el?...

TRIGORIN
Nekem nincs saját akaratom... Sosem is volt saját akaratom... Bágyadt vagyok, puhány, mindig engedelmes - hát hogy tetszhet ez egy asszonynak? Vigyél, akár szállíts el innen, de ne eressz magadtól egy lépésnyire  se!...

ARKAGYINA
(magában)  Most már az enyém.  (Szórakozottan, mintha semmi sem történt volna)  Egyébként: ha akarsz, maradhatsz. Elmegyek én egyedül, te meg utánam jössz egy hét múlva. Csakugyan, hová sietnél?

TRIGORIN
Nem! Most már menjünk együtt.

ARKAGYINA
Ahogy akarod. Ha együtt, hát együtt...

Szünet. Trigorin beleír valamit könyvecskéjébe

Mit írsz?

TRIGORIN
Hallottam reggel egy szép kifejezést: "Szűz fenyves..." Talán majd felhasználom.  (Nyújtózik)  Tehát utazzunk? Megint vagonok, állomások, büfék, bécsi szeletek, csevegések...

SAMRAJEV
(bejön)  Van szerencsém mély sajnálattal jelenteni: a fogat előállt. Ideje már indulni, mélyen tisztelt hölgyem. A vonat két óra ötkor érkezik. Tehát legyen szíves, Irina Nyikolajevna, ne felejtse el megtudakolni: hol van most Szurdalcev színész. Él? Egészséges? Valamikor együtt iddogáltunk. A Kirabolt postá-ban utolérhetetlenül játszott... Emlékszem, Jeliszavetgrádban akkor vele dolgozott Izmajlov, a tragikus színész is... szintén kiváló személyiség... De siessen, mélyen tisztelt hölgyem, már csak öt perc van. Egyszer egy melodrámában összeesküvőket játszottak, és amikor hirtelen leleplezték őket, azt kellett volna mondani: "Kelepcébe estünk", Izmajlov meg azt mondta: "Kelecpébe estünk"...  (Hahotázik)  Kelecpébe...

Mialatt beszél, Jakov a bőröndökkel bajlódik, a szobalány odaviszi Arkagyinának a kalapját, kabátját, napernyőjét, kesztyűjét; mindnyájan segítenek Arkagyinának felöltözni. Belép Polina Andrejevna, majd Szorin és Medvegyenko

POLINA ANDREJEVNA
(kis kosárral)  Szilva... útravalónak... Nagyon édes. Ha majd megkíván egy kis csemegét...

ARKAGYINA
Maga olyan jó, Polina Andrejevna.

POLINA ANDREJEVNA
Isten áldja, drágám! Bocsásson meg, ha nem minden úgy sikerült...  (Sír)

ARKAGYINA
(megöleli)  Minden jó volt, minden jó volt. Nem kell sírni.

POLINA ANDREJEVNA
Elszáll felettünk az idő!

ARKAGYINA
Mit tegyünk?!

SZORIN
(galléros felöltőben, kalapban, bottal bejön a bal ajtón; áthalad a szobán)  Gyerünk, húgom, el ne késsünk, végtére is. Én máris megyek, beszállok.  (El)

MEDVEGYENKO
Én meg gyalog indulok az állomásra... Ott búcsúzom el... Mindjárt ott leszek...  (El)

ARKAGYINA
A viszontlátásra, kedvesem... Ha épségben-egészségben megérjük, a jövő nyáron megint találkozunk...

A szobalány, Jakov és a szakács kezet csókol neki

Ne felejtsetek el.  (Egy rubelt ad a szakácsnak)  Itt van egy rubel. Hármótoké.

SZAKÁCS
Alázatosan köszönjük, nagyságos asszony. Szerencsés utat! Nagyon meg vagyunk elégedve!

SAMRAJEV
Aztán szerencséltessen néhány sorral. Isten áldja, Borisz Alekszejevics!

ARKAGYINA
Hol van Konsztantyin? Szóljatok neki, hogy indulok. El kell búcsúznunk. No, tartsatok meg jó emlékezetetekben.  (Jakovnak)  Egy rubelt adtam a szakácsnak. Hármótoké.

Mindannyian elmennek jobbra. Üres a szín. A színfalak mögött zaj van, amilyen búcsúzáskor lenni szokott. A szobalány visszajön, hogy elvigye az asztalról a szilvás kosarat, aztán elmegy

TRIGORIN
(visszajön)  Itt felejtettem a botomat. Azt hiszem, a teraszon maradt.  (Indul és a bal ajtónál találkozik Nyinával, aki éppen bejön)  Maga az? Már utazunk...

NYINA
Megéreztem, hogy még találkozunk.  (Felindulva)  Borisz Alekszejevics! Határoztam! Visszavonhatatlanul! Eldőlt a sorsom: színésznő leszek. Holnap én már itt sem vagyok, itthagyom apámat, itthagyok mindent, új életet kezdek... Én is elutazom mint ön... Moszkvába. Ott majd találkozunk.

TRIGORIN
(szétnéz)  A Szláv Bazárban szálljon meg. Rögtön adjon hírt magáról... Molcsanovka, Groholszkij ház... Sietek...

Szünet

NYINA
Még egy pillanat...

TRIGORIN
(halkan)  De szép maga. Ó, micsoda boldogság arra gondolni, hogy hamarosan találkozunk.

Nyina Trigorin mellére hajol

És megint látom majd ezt a csodás szemet, ezt a kifejezhetetlen, gyönyörű, gyengéd mosolyt... ezeket a szelíd vonásokat... ezt az angyali tisztaságot... Édesem!...  (Hosszan tartó csók)

Függöny

A harmadik és a negyedik felvonás között két év telik el

 


 

NEGYEDIK FELVONÁS

 

Szorin házának egyik szalonja, melyet Konsztantyin Trepljov dolgozószobává alakított át. Balra és jobbra ajtók nyílnak a belső termekbe. Szemközt üveges ajtó szolgál a teraszra. A szokásos szalonbútoron kívül a jobb sarokban íróasztal, a bal ajtónál ottomán, könyvszekrény áll. Az ablakpárkányon, a székeken könyvek. Este van. Egy burás lámpa ég. Félhomály. Hallani lehet, ahogy zúgnak a fák, és üvölt a szél a kürtőkben. Az éjjeliőr kerepel. Medvegyenko és Mása bejön

MÁSA
(kiált)  Konsztantyin Gavrilics! Konsztantyin Gavrilics!  (Szétnéz)  Nincs senki. Az öreg minden pillanatban azt kérdezi, hol van Kosztya, hol van Kosztya... Élni se tud nélküle...

MEDVEGYENKO
Fél a magánytól.  (Fülel)  De szörnyű idő! Már második napja.

MÁSA
(felszítja a lámpa lángját)  Óriási hullámok vannak a tavon.

MEDVEGYENKO
Sötét a kert. Szólni kellett volna, hogy bontsák le a kertben azt a színpadot. Ott áll csupaszon, csúnyán, akár egy csontváz, és a szél csak úgy csapkodja a függönyét. Amikor az este elhaladtam mellette, úgy rémlett, hogy sír rajta valaki.

MÁSA
Ugyan már...

Szünet

MEDVEGYENKO
Menjünk haza, Mása.

MÁSA
(tagadóan rázza a fejét)  Én itt maradok éjszakára.

MEDVEGYENKO
(könyörögve)  Menjünk haza, Mása! Biztosan éhes már a gyerek.

MÁSA
Szamárság. Majd megszoptatja Matrjona.

Szünet

MEDVEGYENKO
Sajnálom szegényt. Már harmadik éjszaka anya nélkül...

MÁSA
De unalmas lettél. Ezelőtt legalább el-elfilozofálgattál, de most örökké csak a gyerek, gyerünk haza, gyerünk haza - egyebet nem is hall tőled az ember.

MEDVEGYENKO
Menjünk haza, Mása!

MÁSA
Menj magad!

MEDVEGYENKO
Nem ad lovat az apád.

MÁSA
De ad. Kérj, akkor ad.

MEDVEGYENKO
Kérek is, hátha ad. Egyszóval te holnap jössz.

MÁSA
(tubákot szagol)  Jó, holnap. Hagyj már békét...

Bejön Trepljov és Polina Andrejevna. Trepljov párnát és takarót, Polina Andrejevna meg egyéb ágyneműt hoz; leteszik az ottománra, aztán Trepljov az asztalához megy és leül

Minek ez, mama?

POLINA ANDREJEVNA
Pjotr Nyikolajevics azt kérte, hogy Kosztyánál vessünk ágyat neki.

MÁSA
Majd én...  (Megágyaz)

POLINA ANDREJEVNA
(felsóhajt)  Olyan már az öreg, mint a gyermek...  (Odamegy az íróasztalhoz, rákönyököl, és egy kéziratot bámul; szünet)

MEDVEGYENKO
No, akkor én indulok. Isten veled Mása.  (Kezet csókol a feleségének)  Isten áldja, mamácska.  (Kezet akar csókolni anyósának is)

POLINA ANDREJEVNA
(bosszúsan)  Na! Eredj isten hírével!

MEDVEGYENKO
Isten áldja, Konsztantyin Gavrilics.

Trepljov szótlanul kezet nyújt neki; Medvegyenko el

POLINA ANDREJEVNA
(a kéziratot nézi)  Senki se gondolta, nem is sejtette volna, hogy igazi író válik magából, Kosztya. És lám, hál' istennek, még pénzt is küldözgetnek a folyóiratok.  (Egyik kezével megsimítja Konsztantyin haját)  És milyen szép férfi lett... Édes jó Kosztya, legyen egy kicsit kedvesebb az én Masenykámhoz!...

MÁSA
(ágyaz)  Hagyd békében, mama.

POLINA ANDREJEVNA
(Trepljovnak)  Nagyon aranyos asszonyka.  (Szünet)  A nőnek nem kell egyéb, Kosztya, csak az, hogy gyöngéden nézzen rá a férfi. Magamról tudom.

Trepljov feláll az asztal mellől, és szótlanul kimegy

MÁSA
No látod, felbosszantottad. Mért kell folyton nyaggatnod?!

POLINA ANDREJEVNA
Sajnállak, Masenyka.

MÁSA
Sokat érek vele!

POLINA ANDREJEVNA
Úgy fáj a szívem miattad. Hisz mindent látok, mindent értek.

MÁSA
Ostobaság az egész. Reménytelen szerelem! Ilyen csak a regényekben van. Szamárság. Csak nem kell elhagynia magát az embernek, szüntelenül lesni és várni a sült galambot... Ha egyszer befészkelte magát a szívébe a szerelem, ki kell tépni belőle. A minap megígérték, hogy más járásba helyezik át a férjemet. Átköltözünk oda, és mindent elfelejtek... gyökerestül kitépem a szívemből.

Két szobával arrébb mélabús keringőt játszanak

POLINA ANDREJEVNA
Kosztya játszik. Tehát megint szomorú.

MÁSA
(nesztelenül perdül kettőt-hármat a keringő dallamára)  Az a fő, mama, hogy ne legyen a szemem előtt. Csak helyezzék át az én Szemjonomat, higgye el, ott majd egy hónap múlva elfelejtem. Szamárság az egész.

Kinyílik a bal ajtó, Dorn és Medvegyenko tolószékben begurítja Szorint

MEDVEGYENKO
Most már hatan vagyunk otthon. Egy pud liszt meg hetven kopejka.

DORN
Ez itt a bökkenő.

MEDVEGYENKO
Maga könnyen nevet. Annyi a pénze, mint a szemét.

DORN
Pénzem? Harmincévi szüntelen gyakorlattal - amikor éjt nappallá téve robotoltam - csupán kétezret sikerült összekuporgatnom, de nemrég azt is feléltem külföldön. Nincs nekem semmim se!

MÁSA
(férjéhez)  Nem mentél haza?

MEDVEGYENKO
(bűnbánóan)  Hát hogy? Ha nem adnak kocsit!

MÁSA
(keserű bosszúsággal, halkan)  Tisztulj a szemem elől!

A szék a szoba bal felében áll meg; Polina Andrejevna, Mása, Dorn melléje ülnek; Medvegyenko szomorúan eloldalog

DORN
De hogy megváltozott itt minden! Dolgozószobát csináltak a szalonból.

MÁSA
Konsztantyin Gavrilics kényelmesebben tud itt dolgozni. Amikor jólesik, kimehet a kertbe, és ott gondolkozhat.

Az éjjeliőr kereplése hallik

SZORIN
Hol a húgom?

DORN
Az állomásra hajtatott, Trigorin elé. Mindjárt itt lesz.

SZORIN
Súlyos lehet az állapotom, ha szükségesnek tartották, hogy lehívják a húgomat.  (Némi hallgatás után)  És az a furcsa, hogy bár súlyos az állapotom, mégsem kapok semmiféle orvosságot.

DORN
Hát mit akar? Valériáncseppeket? Vagy szódát? Kinint?

SZORIN
No, kezdődik a filozófia. Ó, micsoda istenverése!  (Fejével az ottománra int)  Nekem vetették meg?

POLINA ANDREJEVNA
Magának, Pjotr Nyikolajevics.

SZORIN
Köszönöm.

DORN
(dúdol)  "Hold úszik az éji égen..."

SZORIN
Regénytémát akarok adni Kosztyának. Ez lesz a címe: "Az ember, aki akart." "L'homme, qui a voulu." Fiatalkoromban irodalmár akartam lenni - de nem lettem; szépen akartam beszélni - és förtelmesen beszéltem.  (Magát gúnyolja)  "...és kész, meg miegymás, végtére is, izé...", az összefoglalásnak se vége, se hossza, pedig már kiver a verejték; meg akartam nősülni - és nem nősültem meg; mindig városban akartam élni - és falun fejezem be az életemet, és kész.

DORN
Valóságos államtanácsos akartam lenni - és az lettem.

SZORIN
(nevet)  Erre nem törekedtem. Magától esett így.

DORN
Ismerje be: hatvankét éves korában elégedetlenkedni az élettel - ez nem valami nagy lélekre vall.

SZORIN
Ej, de makacs! Értse meg, élni szeretnék.

DORN
Ez könnyelműség. A természet törvényei szerint minden életnek vége szakad egyszer.

SZORIN
Így gondolkozik a jóllakott ember. Maga jóllakott, így hát közömbös az élettel szemben. Magának mindegy a halál. De magának is szörnyű lesz.

DORN
A halálfélelem - állati félelem... El kell fojtani. Tudatosan csak azok félnek a haláltól, akik hisznek az örök életben: azok rettegnek bűneiktől. Maga pedig először is nem hisz, másodszor - miféle bűne van magának? Huszonöt évet szolgált a törvényszéken - ennyi az egyetlen.

SZORIN
(nevet)  Huszonnyolcat...

Bejön Trepljov, leül Szorin lábánál egy zsámolyra. Mása egész idő alatt le sem veszi róla a szemét

DORN
Zavarjuk a munkájában Konsztantyin Gavrilovicsot.

TREPLJOV
Nem, dehogy.

Szünet

MEDVEGYENKO
Hadd kérdezzem meg, doktor úr, melyik külföldi város tetszett önnek a legjobban?

DORN
Genova.

TREPLJOV
Miért éppen Genova?

DORN
Nagyszerű az az utcai tömeg. Ha este kimegy az ember a szállodából, az egész utcát elárasztják az emberek. Aztán minden cél nélkül járkálsz a tömegben ide-oda, cikkcakkban, az ő életét éled, egybeolvadsz vele lelkileg, és kezded hinni, hogy valóban lehetséges az a világlélek, amelyet valamikor Nyina Zarecsnaja játszott a maga darabjában. Igaz, hol van Zarecsnaja? Merre van és hogy van?

TREPLJOV
Biztosan egészséges.

DORN
Azt hallottam, egészen különleges életsora volt. Így van?

TREPLJOV
Hosszú história ez, doktor úr.

DORN
Hát csak röviden.

Szünet

TREPLJOV
Megszökött hazulról és összeállt Trigorinnal. Ezt tudja?

DORN
Tudom.

TREPLJOV
Gyermeke is volt, de meghalt. Trigorin elhidegült tőle, és visszatért régi szerelmeihez, ahogy várható is volt. Egyébként sohasem hagyta el a régieket sem, de amilyen jellemtelen, kimódolta, hogy itt is volt, meg ott is. Amennyire megállapíthattam abból, amit hallottam: Nyina egyéni élete nem valami tökéletesre sikerült.

DORN
És a színház?

TREPLJOV
Azt hiszem, az még kevésbé. Moszkva környékén egy nyári színházban kezdte, aztán vidékre került. Akkoriban állandóan rajta tartottam a szemem egy ideig - ahová ő, oda én is. Mindig nagy szerepekre vállalkozott, de durván, ízléstelenül, ripacsos gesztusokkal játszott, üvöltözött. Voltak pillanatai, amikor tehetségesen rikoltozott, tehetségesen haldoklott, de ezek csak pillanatok voltak.

DORN
Tehát mégiscsak van tehetsége?

TREPLJOV
Nehéz ezt eldönteni. Bizonyára van. Én láttam, de ő látni sem akart engem, és a cselédje se engedett be a szállodai szobájába. Én megértettem a lelkiállapotát, és nem erőltettem a találkozást.  (Szünet)  Mit mondjak még? Később, amikor hazajöttem, több levelet is kaptam tőle. Okos, meleg, érdekes leveleket. Nem panaszkodott, de éreztem, hogy nagyon boldogtalan; ahány sor, megannyi feszült, beteg ideg... Egy kissé a képzelete zilált lett. Sirálynak írta alá magát. A Sellő-ben[6] azt mondja a molnár, hogy ő holló, hát ő is így ismételgette folyton, hogy ő sirály. Most itt van.

DORN
Hogyhogy itt van?

TREPLJOV
A városban, a fogadóban. Már öt napja ott lakik, egy szobában. Fel akartam keresni, de nem fogad senkit. Marja Iljinyicsna is hiába próbálta. Szemjon Szemjonovics azt állítja, hogy tegnap ebéd után látta a mezőn, két versztányira innen.

MEDVEGYENKO
Igen, láttam. Arra, a város felé ment. Köszöntem neki, megkérdeztem, miért nem látogat el hozzánk. Azt mondta, eljön.

TREPLJOV
Nem jön.  (Szünet)  Apja és mostohája hallani sem akar róla. Mindenüvé őröket állítottak, hogy ne engedjék az udvarház közelébe.  (Az orvossal az íróasztalhoz megy)  Olyan könnyű filozófusnak lenni, doktor úr, papíron, és olyan nehéz az életben!

SZORIN
Bűbájos lány volt.

DORN
Tessék?

SZORIN
Mondom, bűbájos lány volt. Szorin valóságos államtanácsos egy ideig szerelmes is volt belé.

DORN
Vén szoknyavadász.

Samrajev nevetése hallatszik

POLINA ANDREJEVNA
Úgy látszik, megjöttek az állomásról.

TREPLJOV
Igen, hallom a mama hangját.

Bejön Arkagyina, Trigorin, utánuk Samrajev

SAMRAJEV
(belép)  Mi mindnyájan öregszünk, mélyen tisztelt hölgyem, megvisel bennünket az idő szele, ön meg még mindig fiatal... Világos blúz, elevenség, kellem...

ARKAGYINA
Már megint meg akar verni a szemével, maga utálatos ember!

TRIGORIN
(Szorinnak)  Jó estét, Pjotr Nyikolajevics! Maga mindig betegeskedik? Ez nincs rendjén!  (Meglátja Mását, boldogan)  Marija Iljinyicsna!

MÁSA
Megismer?  (Kezet szorít vele)

TRIGORIN
Férjhez ment?

MÁSA
Már régen.

TRIGORIN
Boldogok?  (Köszönti Dornt és Medvegyenkót, aztán tétován odamegy Trepljovhoz)  Irina Nyikolajevna azt mondta, hogy ön már elfelejtette, ami régen volt, és már nem haragszik.

Trepljov kezet nyújt neki

ARKAGYINA
(a fiának)  Borisz Alekszejevics elhozta ezt a folyóiratot, benne van az új elbeszélésed.

TREPLJOV
(átveszi a könyvet, Trigorinnak)  Köszönöm, nagyon kedves.  (Leülnek)

TRIGORIN
Üdvözletüket küldik a tisztelői... Pétervárott és Moszkvában sokan érdeklődnek maga iránt, és állandóan kérdezősködnek: milyen ember, hány éves, barna-e vagy szőke. Valahogyan mindenki azt hiszi, hogy már nem fiatal. És senki sem ismeri az igazi nevét, mert álnéven ír. Olyan titokzatos, mint a Vasálarcos.

TREPLJOV
Hosszú időre jött?

TRIGORIN
Nem, már holnap indulni akarok Moszkvába. Mennem kell. Sietek befejezni egy regényt, és azt is megígértem, hogy adok valamit egy gyűjteménybe. Egyszóval - a régi nóta.

Mialatt beszélgetnek, Arkagyina és Polina Andrejevna a szoba közepére állítja és szétnyitja a játékasztalt; Samrajev gyertyákat gyújt és székeket visz oda. A szekrényből lottójátékot vesznek elő

Nem valami kedvesen fogad az időjárás. Kegyetlen szél fúj. Holnap reggel, ha elcsitul, kimegyek a tóra horgászni. Egyúttal megnézem a kertet, és azt a helyet is, ahol - emlékszik? - a maga darabját játszották. Már megérett bennem egy elbeszélés ötlete, csak a cselekmény színhelyét kell felújítanom emlékezetemben.

MÁSA
(apjának)  Papa! Adj fogatot a férjemnek. Haza kell mennie.

SAMRAJEV
(csúfolva)  Fogatot... haza...  (Szigorúan)  Magad is láthattad: az imént küldtem az állomásra. Nem hajszolhatom agyon a lovakat.

MÁSA
De hát van még más lovad is...  (Látja, hogy apja hallgat; legyint)  Falra borsó...

MEDVEGYENKO
Majd gyalog megyek, Mása... Igazán...

POLINA ANDREJEVNA
(sóhajt)  Gyalog, ilyen időben...  (A játékasztalhoz ül)  Tessék, uraim.

MEDVEGYENKO
Hat verszta az egész... Isten áldjon...  (Kezet csókol feleségének)  Isten áldja, mama.

Anyósa kelletlenül csókra nyújtja kezét

Én senkit se zavarnék, de a kisgyermek...  (Meghajol mindenkinek)  Isten áldja...  (Bűnbánó járással el)

SAMRAJEV
Biztosan hazaér. Nem generális.

POLINA ANDREJEVNA
(az asztalra koppant)  Tessék, hölgyeim és uraim. Ne fecséreljük az időt, mert mindjárt szólnak, hogy kész a vacsora.

Samrajev, Mása és Dorn az asztalhoz ülnek

ARKAGYINA
(Trigorinnak)  Ha jönnek a hosszú őszi esték, itt mindig lottót játszanak. Nézze csak: ez az a régi lottó, amellyel még megboldogult édesanyánk játszott velünk gyermekkorunkban. Nem játszana velünk egy partit vacsoráig?  (Trigorinnal az asztal mellé ül)  Unalmas játék, de ha megszokja az ember, hagyján.  (Kinek-kinek három lapot oszt)

TREPLJOV
(a folyóiratot lapozgatja)  A saját regényét elolvasta, de az enyémet fel se vágta.  (Leereszti a folyóiratot az íróasztalra, aztán a bal ajtó felé indul, amikor anyja mellett elhalad, megcsókolja a fejét)

ARKAGYINA
Hát te, Kosztya?

TREPLJOV
Bocsáss meg, nincs kedvem... Sétálok egyet  (El)

ARKAGYINA
Tíz kopejka a tét. Tegyen helyettem, doktor úr.

DORN
Igenis.

MÁSA
Mindenki tett? Én kezdem... Huszonkettő!

ARKAGYINA
Megvan.

MÁSA
Három!...

DORN
Igen.

MÁSA
Hármat tett? Nyolc! Nyolcvanegy! Tíz!

SAMRAJEV
Ne siess.

ARKAGYINA
Hogy fogadtak engem Harkovban, uramjézus, még most is szédülök belé!

MÁSA
Harmincnégy!

A színfal mögül mélabús keringő hallatszik

ARKAGYINA
Ünnepeltek az egyetemisták... Három kosár, két koszorú meg ez...  (Levesz a melléről egy brosstűt, és az asztalra dobja)

SAMRAJEV
Hát igen, ez már valami!...

MÁSA
Ötven!

DORN
Kereken ötven?

ARKAGYINA
Csodálatos ruha volt rajtam... Akárhogy is, öltözködni jól tudok.

POLINA ANDREJEVNA
Kosztya játszik. Búsul szegény.

SAMRAJEV
Az újságok nagyon szidják.

MÁSA
Hetvenhét!

ARKAGYINA
Szereti magára vonni a figyelmet.

TRIGORIN
Nem sikerült neki. Sehogy sem találja meg az igazi hangját. Van benne valami furcsa, meghatározhatatlan, ami néha már a lázálomhoz hasonlít. Egyetlenegy élő alakja sincs.

MÁSA
Tizenegy!

ARKAGYINA
(Szorinra tekint)  Unatkozol, Petrusa?  (Szünet)  Alszik.

DORN
Alszik a valóságos államtanácsos úr.

MÁSA
Hét! Kilencven!

TRIGORIN
Ha én ebben az udvarházban élhetnék, ennél a tónál, dehogyis írnék! Leküzdeném magamban ezt a szenvedélyt, és csakis horgásznék!

MÁSA
Huszonnyolc!

TRIGORIN
Sügért vagy durbincsot fogni - micsoda élvezet!

DORN
Én pedig hiszek Konsztantyin Gavrilicsban. Van benne valami! Van benne valami! Képekben gondolkozik, színesek, találóak az elbeszélései, én nagyon átérzem őket. Csak az a kár, hogy nem lát maga előtt határozott feladatot. Benyomást kelt az emberben, de semmi mást, márpedig a puszta benyomással nem érünk messzire. Örül, Irina Nyikolajevna, hogy író a fia?

ARKAGYINA
Képzelje el, én még nem is olvastam. Sosem érek rá.

MÁSA
Huszonhat!

Trepljov csendesen bejön és leül az asztalához

SAMRAJEV
(Trigorinnak)  Nálunk maradt valamije, Borisz Alekszejevics.

TRIGORIN
Micsoda?

SAMRAJEV
Amikor Konsztantyin Gavrilics lelőtte azt a sirályt, ön megbízott, hogy tömessem ki.

TRIGORIN
Nem emlékszem rá.  (Elgondolkozik)  Nem emlékszem.

MÁSA
Hatvanhat! Egy!

TREPLJOV
(kitárja az ablakot, hallgatózik)  De sötét van! Nem értem, miért vagyok ilyen nyugtalan.

ARKAGYINA
Csukd be az ablakot, Kosztya! Huzat van.

Trepljov becsukja az ablakot

MÁSA
Nyolcvannyolc!

TRIGORIN
Enyém a parti, hölgyeim és uraim.

ARKAGYINA
(vidáman)  Bravó, bravó!

SAMRAJEV
Bravó!

ARKAGYINA
Ennek az embernek mindig és mindenben szerencséje van.  (Feláll)  Most pedig menjünk és együnk valamit. Híres vendégünk ma még nem is ebédelt. Vacsora után majd folytatjuk.  (Fiának)  Hagyd azt a kéziratot, Kosztya, menjünk vacsorázni.

TREPLJOV
Nem, mama, én már jóllaktam...

ARKAGYINA
Te tudod.  (Költögeti Szorint)  Petrusa! Gyere vacsorázni!  (Karon fogja Samrajevet)  Elmondom magának, hogyan fogadtak engem Harkovban...

Polina Andrejevna eloltja a gyertyákat az asztalon, aztán Dornnal együtt odagurítja a tolószéket. Mindnyájan elmennek balra; csak Trepljov marad a színen, az íróasztalnál

TREPLJOV
(írni készül; átfut azon, amit már leírt)  Olyan sokat beszéltem az új formákról, és most azt érzem, apránként a rutinba süllyedek.  (Olvassa)  "A kerítésen azt harsogta a plakát... Sötét haj koszorúzta sápadt arc..." Harsogta, koszorúzta... Közönséges fordulat.  (Kihúzza)  Azzal kezdem, hogy a hőst az eső zuhogása ébresztette fel, a többit meg kihúzom. A holdvilágos este leírása hosszadalmas és mesterkélt. Trigorin kidolgozta, hogy kell, mint kell; neki könnyű... Nála megcsillan egy eltörött üveg nyaka a gáton, ott feketéllik a malomkerék árnyéka - és máris kész a holdas éj. Nálam meg: repeső fény, halkan sziporkázó csillagok, távoli zongorahang, amely elhal a csendes, illatos levegőben... Ez kínos.  (Szünet)  Igen, mindinkább arra a meggyőződésre jutok: nem az új vagy a régi forma a fontos, hanem az, hogy írjon az ember, ne törődjön semmiféle formával, csak írjon, mert szabadon árad a lelkéből az írnivaló.

Valaki kopog az asztalhoz legközelebb eső ablakon

Mi az?  (Kinéz az ablakon)  Semmit se látok...  (Kinyitja az üveges ajtót, és kinéz a kertbe)  Valaki lefutott a lépcsőn.  (Kiált)  Ki az?  (Kimegy, hallani lehet, ahogy végigsiet a teraszon; fél perc múlva visszajön Nyina Zarecsnajával)  Nyina! Nyina!

Nyina Trepljov mellére hajtja a fejét, és fojtottan zokog

(Meghatottan)  Nyina! Nyina! Maga az... maga... Szinte előre éreztem, egész nap szörnyen vergődtem.  (Leveszi Nyina kalapját és köpenyét)  Ó, az én drágám, gyönyörűm, csakhogy itt van! Nem sírunk, ugye, nem sírunk...

NYINA
Itt van valaki.

TREPLJOV
Nincs. Senki.

NYINA
Zárja be az ajtót, különben bejönnek.

TREPLJOV
Nem jön be senki.

NYINA
Tudom, hogy itt van Irina Nyikolajevna. Zárja be az ajtót...

TREPLJOV
(bezárja az ajtót kulcsra, odamegy a bal ajtóhoz)  Ezen nincs zár. Ideállítok egy karosszéket.  (Az ajtó elé állít egy karosszéket)  Ne féljen, nem jön be senki.

NYINA
(merően az arcába néz)  Hadd nézzem!  (Szétnéz)  Meleg van, kellemes... Akkor szalon volt itt. Nagyon megváltoztam?

TREPLJOV
Igen... Lefogyott, nagyobb lett a szeme. Nyina! Olyan furcsa, hogy most látom magát. Miért nem engedett magához? És miért nem jött mindeddig? Tudom, hogy itt lakik már csaknem egy hete... Én mindennap jártam magához többször is; mint egy koldus ácsorogtam az ablaka alatt.

NYINA
Féltem, hogy meggyűlölt. Minden éjjel azt álmodom, hogy csak néz-néz és nem ismer meg. Ó, ha tudná! Mióta megjöttem, hányszor jártam itt... a tónál. Hányszor voltam itt a házuknál, de nem mertem bejönni. Üljünk le.  (Leülnek)  Üljünk le és beszéljünk, beszéljünk. Jó itt, meleg van... kényelem... Hallja, hogy fúj a szél? Turgenyev azt írja egy helyütt: "De jó azoknak, akik otthon ülnek ilyen éjszaka, fedél alatt, akiknek van meleg zugolyuk." Én sirály vagyok... Nem, nem ezt akartam mondani.  (Homlokát dörzsöli)  Hanem mit is? Igen... Turgenyev... "És segítsen meg az úristen minden hajléktalan vándort..." Nem, semmi!  (Zokog)

TREPLJOV
Nyina! Már megint, Nyina!

NYINA
Semmi, semmi, csak megkönnyebbülök tőle... Már két éve nem sírtam. Tegnap késő este eljöttem megnézni, megvan-e még a színházunk a kertben. Hát még mindig ott áll. Két év óta először sírva fakadtam, és megkönnyebbültem, derűsebb lett a lelkem. Látja, már nem sírok.  (Megfogja Trepljov kezét)  Tehát maga író lett... Maga író, én meg színésznő... Mind a ketten belekerültünk az élet körforgásába... Azelőtt boldogan éltem, mint a gyermek - reggel dalolva ébredtem; szerettem magát, dicsőségről ábrándoztam, és most? Holnap reggel, korán reggel Jelecbe utazom - harmadik osztályon... muzsikok közt, Jelecben meg művelt kereskedők fognak zaklatni kedveskedéseikkel. De durva ez az élet!

TREPLJOV
Miért Jelecbe?

NYINA
Oda szerződtem egész télre. Ideje odautaznom.

TREPLJOV
Én átkoztam, gyűlöltem magát, Nyina, eltéptem a leveleit, fényképeit, de minden pillanatban tudtam, hogy a lelkem örökre magához van láncolva. Nem bírom kivetni a szívemből, Nyina. Amióta elvesztettem, és amióta megjelengetnek a munkáim, elviselhetetlen számomra az élet - szenvedek... Hirtelen félbeszakadt az ifjúságom, és úgy rémlik, mintha már kilencven évet éltem volna ezen a földön. Hívom magát, megcsókolom a lába nyomát; bármerre nézek is, mindenütt a maga arcát látom, ezt a gyöngéd mosolyt, amely beragyogta életem legszebb éveit...

NYINA
(félre, zavartan)  Miért beszél így, miért beszél így?

TREPLJOV
Egyedül vagyok, nem melegít senkinek a szerelme, fázom, akárha a föld alatt élnék, bármit írok is, mind száraz, fásult és komor. Maradjon itt, Nyina, könyörgök, vagy engedje meg, hogy magával menjek!

Nyina gyorsan felteszi kalapját, és felveszi köpenyét

Nyina! Miért? Az istenért, Nyina...  (Nézi, ahogy öltözik, szünet)

NYINA
Itt áll a fogatom a kertajtónál. Ne kísérjen ki, majd magam megyek...  (Könnyezik)  Adjon vizet...

TREPLJOV
(inni ad)  Most hová megy?

NYINA
A városba  (Szünet)  Irina Nyikolajevna itt van?

TREPLJOV
Itt... Csütörtökön rosszul volt a bácsi, sürgönyöztünk neki, hogy jöjjön.

NYINA
Miért mondta, hogy megcsókolja a lábam nyomát? Hisz engem meg kellene ölni.  (Az asztalra hajtja a fejét)  Úgy elgyötrődtem! Pihenni kéne... pihenni.  (Felemeli fejét)  Én sirály vagyok... De nem! Színésznő vagyok. No, igen!  (Meghallja Arkagyina és Trigorin nevetését, fülel, aztán a bal ajtóhoz szalad, és bekukucskál a kulcslyukon)  Ő is itt van...  (Visszamegy Trepljovhoz)  Hát igen... Jól van, no... Igen... Ő nem hitt a színházban, mindig kinevette az ábrándjaimat, úgyhogy lassanként én is elvesztettem a hitemet és a bátorságomat... Aztán jöttek a szerelem gondjai, a féltékenység, az örökös remegés a kicsiért... Kicsinyes lettem, jelentéktelen, értelmetlenül játszottam... Nem tudtam, hova tegyem a kezemet, nem tudtam állni a színpadon, nem voltam ura a hangomnak. Maga nem tudja megérteni, milyen állapot, amikor a színész érzi, hogy förtelmesen játszik. Én sirály vagyok. Nem, nem az... Emlékszik, lelőtte azt a sirályt? Véletlenül jött egy ember, meglátta és unalmában elpusztította... Egy kis elbeszélés témája... De nem erről van szó...  (Megdörzsöli a homlokát)  Mit is akartam?... A színházról beszéltem. Most már nem úgy vagyok vele... Most már igazi színésznő vagyok, élvezettel, elragadtatással játszom, megmámorosodom a színpadon, és csodaszépnek érzem magam. És most, amióta itt lakom, folyton csak járkálok, barangolok, gondolkozom, gondolkozom, és érzem, hogy napról napra gyarapszik a lelkierőm... És most már tudom, értem, Kosztya, hogy a mi pályánkon - mindegy: akár a színpadon játszunk, akár írunk - nem a hírnév, nem a ragyogás a fő, nem az, amiről én ábrándozom, hanem az, hogy tudjunk tűrni. Tudd viselni a keresztedet, és higgy! Én hiszek, és már nem fáj úgy, és ha hivatásomra gondolok, már nem félek az élettől.

TREPLJOV
(szomorúan)  Maga megtalálta a maga útját, maga tudja, merre tart, de én még mindig a lázálmok és képek káoszában kóválygok, és nem tudom, minek és kinek kell ez az egész. Én nem hiszek, és nem tudom, mi a hivatásom.

NYINA
(fülel)  Pszt... Megyek. Isten áldja. Ha nagy színésznő leszek, jöjjön el, és nézzen meg. Megígéri?  (Kezet szorít vele)  Már későre jár. Alig állok a lábamon... Kimerültem, éhes vagyok.

TREPLJOV
Maradjon itt, adok vacsorát...

NYINA
Nem, nem... Ne kísérjen ki, majd magam megyek... Itt a kocsim közel... Tehát magával hozta Trigorint? No, mindegy. Ha találkozik vele, ne szóljon neki semmit... Én szeretem Trigorint. Még erősebben szeretem, mint azelőtt... Téma egy kis elbeszéléshez... Szeretem, szenvedélyesen szeretem, kétségbeesetten szeretem. De jó volt azelőtt, Kosztya! Emlékszik? Milyen boldog, meleg, derűs volt az élet, és micsoda érzések - gyönyörű, harmatgyenge virághoz hasonló érzések!... Emlékszik?...  (Szaval)  "Emberek, oroszlánok, sasok és foglyok, agancsos szarvasok, libák, pókok és vizek lakói: néma halak, tengeri csillagok és mindazok, amiket szemmel nem lehetett látni - egyszóval minden élet, minden élet, minden élet befejezte szomorú körforgását és kihunyt... Évszázadok ezrei óta egyetlen élőlényt sem hord már hátán a föld, és ez a szegény hold hiába gyújtja meg mécsesét. A darvak nem ébredeznek már nagy krúgatással a réten, a cserebogár sem zúg a hársligetekben."  (Hevesen megöleli Trepljovot, és kiszalad az üveges ajtón)

TREPLJOV
(szünet után)  Nem volna jó, ha valaki meglátná a kertben, és aztán megmondaná a mamának. Ez biztosan elkeserítené a mamát...  (Két perc alatt szótlanul széttépi, aztán az asztal alá dobja minden kéziratát, majd kinyitja a jobb ajtót és el)

DORN
(próbálja kinyitni a bal ajtót)  Furcsa. Mintha bezárták volna ezt az ajtót...  (Bejön és helyére tolja a karosszéket)  Akadályverseny.

Bejön Arkagyina, Polina Andrejevna, utánuk Jakov palackokkal, és Mása, majd Samrajev és Trigorin

ARKAGYINA
A vörös bort meg Borisz Alekszejevics sörét ide tegye az asztalra. Játszunk és iddogálunk. Üljenek le, hölgyeim és uraim.

POLINA ANDREJEVNA
(Jakovnak)  Hozd mindjárt a teát is.  (Meggyújtja a gyertyákat, és leül a játékasztalhoz)

SAMRAJEV
(a szekrényhez vezeti Trigorint)  No, ez az, amiről az imént beszéltem...  (Kiveszi a szekrényből a kitömött sirályt)  Ön rendelte.

TRIGORIN
(a sirályt nézi)  Nem emlékszem!  (Gondolkozik)  Nem emlékszem!

Jobbról a színfal mögött lövés; mind összerezzennek

ARKAGYINA
(rémülten)  Mi ez?

DORN
Semmi. Bizonyára az én úti gyógyszertáramban pukkant szét valami. Ne nyugtalankodjék.  (A jobb ajtón kimegy, és egy félperc múlva visszajön)  Úgy is van. Szétrobbant egy éteres üveg.  (Dúdol)  "Megbűvölve újra itt állok előtted..."

ARKAGYINA
(az asztalhoz ülve)  Tyű, de megijedtem. Az jutott eszembe, amikor...  (Tenyerébe rejti arcát)  Elsötétült előttem a világ...

DORN
(a folyóiratot lapozgatva Trigorinnak)  Két hónappal ezelőtt egy cikket közöltek ebben... levelet Amerikából, és meg akartam kérni, hogy csak úgy mellékesen...  (Átfogja Trigorin derekát, és a rivaldához vezeti)  mivel engem nagyon érdekel ez a kérdés...  (Hangját letompítva, halkan)  Vigye el innen valahova Irina Nyikolajevnát. Arról van szó, hogy Konsztantyin Gavrilovics főbe lőtte magát...

Függöny
 

(1896)

 


JEGYZETEK

[1] Az ízlésekről vagy jót, vagy semmit. Két latin szólásmondás keveréke: "Az ízlésekről nem lehet vitatkozni" és "A halottakról jót vagy semmit."

[2] Első számú amorózója (színházi szerepkör)

[3] Ahogy kell

[4] Gogol Az őrült naplója című elbeszélésének a hőse

[5] Argosz királya, a trójai háborúban a görögök egyik vezére

[6] Dargomizsszkij operája

 

Fel