Ószövetségi történet


A kígyó

A kígyó ravaszabb volt a föld minden állatánál, amit az Úristen teremtett. Ezt mondta az asszonynak: „Valóban mondta Isten, hogy nem ehettek a kert valamennyi fájáról?” Az asszony így válaszolt a kígyónak: „A kert fáinak gyümölcséből ehetünk. Isten csak a kert közepén álló fa gyümölcséről mondta, hogy: Ne egyetek belőle, ne érintsétek, nehogy meghaljatok.” Erre a kígyó így beszélt az asszonyhoz: „Semmi esetre; nem fogtok meghalni. Isten jól tudja, hogy amely napon abból esztek, szemetek felnyílik, olyanok lesztek, mint az istenek, akik ismerik a jót és a rosszat.”

Ádám és Éva esznek a tiltott fa gyümölcséből

Az asszony látta, hogy a fa élvezhető, tekintetre szép, és csábít a tudás megszerzésére. Vett tehát gyümölcséből, megette, adott férjének, aki vele volt, és az is evett belőle. Erre felnyílt a szemük, észrevették, hogy meztelenek. Fügefa leveleket fűztek össze, és kötényt csináltak maguknak.
Azután meghallották az Úristen lépteit, aki a nappali szellőben a kertben járkált. Az ember és az asszony elrejtőztek az Úristen elől a kert fái között. De az Úristen hívta az embert, és így szólt hozzá: „Hol vagy?” Ő így válaszolt: „Hallottam lépteidet a kertben, s féltem, mer meztelen vagyok, tehát elrejtőztem.” De ő így szólt: „ Ki adta tudtodra, hogy meztelen vagy? Ettél a fáról, amelyről megtiltottam, hogy egyél?” Az ember így válaszolt: „Az asszony adott a fáról, akit mellém rendeltél, ezért ettem.” Az Úristen megkérdezte az asszonyt: „Mit tettél?” Az asszony így felelt: „ A kígyó vezetett félre, azért ettem.”

Ádám és Éva kiűzése az Édenkertből

Az Úristen így szólt a kígyóhoz: „Mivel ezt tetted, árkozott leszel minden állat és a mező minden vadja között. Hasadon csúszol, és a föld porát eszed életed minden napján. Ellenkezést vetek közéd és az asszony közé, a te ivadékod és az ő ivadéka közé. Ő széttiporja fejedet, te meg sarkát veszed célba.” Az asszonyhoz, pedig így szólt: „ Megsokasítom terhességed kínjait. Fájdalmak közepette szülöd gyermekeidet. Vágyakozni fogsz férjed után, ő azonban uralkodni fog rajtad.”
Az embernek ezt mondta: „Mivel hallgattál az asszony szavára, és ettél a fáról, jóllehet megtiltottam, hogy egyél róla, a föld átkozott lesz miatta. Fáradsággal szerzed meg rajta táplálékodat életed minden napján. Tövist és bojtorjánt terem számodra. A mező füvét kell enned. Arcod verítékével eszed kenyeredet, amíg vissza nem térsz a földbe, amiből lettél. Mert por vagy, és a porba térsz vissza.”
Az ember Évának nevezte feleségét, mert ő lett minden élő anyja. Az Úristen pedig bőrből ruhát készített az embernek és feleségének, s felöltöztette őket.
Azután így szólt az Úristen: „Lám, az ember olyan lett, mint egy közülünk, ismer jót és rosszat. De nem fogja kinyújtani kezét, hogy az élet fájáról is vegyen, egyék és örökké éljen.”
Ezért az Úristen eltávolította az Éden kertjéből, hogy művelje a földet, amelyből lett. Amikor az embert elűzte, az Éden kertjéből keletre odaállította a kerubokat és a fenyegető tüzes kardot, hogy őrizzék az élet fájához vezető utat.


A TEREMTÉS TÖRTÉNETE ÉS A PÁTRIÁRKÁK



A TEREMTÉS

A világosság
Kezdetkor teremtette Isten az eget és a földet. A föld puszta volt és üres, sötétség borította a mélységeket és Isten lelke lebegett a vizek fölött. Isten szólt: „Legyen világosság”, és világos lett. Isten látta, hogy a világosság jó. Isten elválasztotta a világosságot a sötétségtől. A világosságot nappalnak nevezte Isten, a sötétséget pedig éjszakának. Azután este lett és reggel: első nap.

A vizek
Isten újra szólt: „A vizek közepén keletkezzék szilárd boltozat, és alkosson válaszfalat a vizek között. „Isten a boltozatot égnek nevezte. Erre este lett és reggel: második nap.

A szárazföld és a növények
Isten ismét szólt: „Gyűljenek össze az ég alatti vizek egy helyre és emelkedjék ki a száraz.” Úgy is történt. Isten a szárazat földnek nevezte, az összefolyt vizeket pedig elnevezte tengernek. Isten látta, hogy ez jó. Akkor megint szólt Isten: „Teremjen a föld zöldellő növényeket, amelyek termést hoznak, és fákat, amelyek magot rejtő gyümölcsöt teremnek a földön.” Úgy is lett. A föld zöldellő növényeket termett, amelyek termést hoznak fajuk szerint, és fákat, amelyek gyümölcsöt érlelnek, amelyben magvak vannak, a fajtának megfelelően. Isten látta, hogy ez jó. Este lett és reggel: a harmadik nap.

A világítótestek
Akkor megint szólt Isten: „Legyenek világító testek az égbolton s válasszák el a nappalt az éjszakától. Ezek határozzák meg az ünnepeket, a napokat és az éveket. Fényeskedjenek az égbolton, s világítsák meg a földet. „Úgy is lett. Isten megteremtette a két nagy világítót. A nagyobbik világítót, hogy uralkodjék a nappalon és a kisebbik világítót, hogy uralkodjék az éjszakán, s hozzá még a csillagokat. Isten az égboltra helyezte őket, hogy világítsanak a földnek, uralkodjanak a nappal és az éjszaka fölött, s válasszák el a világosságot meg a sötétséget. Isten látta, hogy ez jó. Este lett és reggel: a negyedik nap.

Az állatok
Isten szólt: „A vizek teljenek meg élőlények sokaságával, az égen, a föld felett pedig, röpködjenek madarak. Úgy is történt. Isten megteremtette fajtájuk szerint a nagy tengeri állatokat és mind az élőlényeket, amelyek mozognak, vagy a vízben úszkálnak. És a röpködő madarakat is, ugyancsak fajtájuk szerint. Isten látta, hogy ez jó. Isten megáldotta őket és így szólt: Legyetek termékenyek, szaporodjatok, lepjétek el a tengerek vizét, s a madarak is szaporodjanak el a földön.” Este lett és reggel: az ötödik nap. Aztán szólt Isten: „Hozzon létre a föld élőlényeket fajuk szerint: háziállatokat, csúszómászókat és mezei vadakat fajuk szerint.” Úgy is történt. Isten megteremtette a mezei vadakat fajuk szerint, a háziállatokat fajuk szerint, és az összes csúszómászót a földkerekségen, fajonként. Isten látta, hogy ez jó.



Az ember
Akkor az Úristen megalkotta az embert a föld porából és orrába lehelte az élet leheletét. Így lett az ember élőlénnyé. Azután így szólt az Úristen: „Nem jó az embernek egyedül lennie. Alkotok neki segítőtársat, aki hasonló hozzá.” Az Úristen megteremtette még a földből a mező minden állatát s az ég minden madarát. Az emberhez vezette őket, hogy lássa milyen nevet ad nekik. Az lett a nevük, amit az ember adott nekik. Az ember tehát minden állatnak, az ég minden madarának és a mező minden vadjának nevet adott. De a maga számára az ember nem talált segítőtársat, aki hasonló lett volna hozzá. Ezért az Úristen álmot bocsátott az emberre, s mikor elaludt, kivette egyik oldalcsontját, s a helyét hússal töltötte ki. Azután az Úristen az emberből kivett oldalcsontból megalkotta az asszonyt, és az emberhez vezette. Az ember így szólt: „Ez már csont az én csontomból és hús az én húsomból. Asszony a neve, mivel a férfiból lett.” Ezért a férfi elhagyja apját és anyját, és feleségéhez ragaszkodik, s a kettő egy test lesz. Mind az ember, mind az asszony meztelen volt, de nem szégyenkeztek egymás előtt. Isten megteremtette az embert, saját képmására alkotta, férfinak és nőnek teremtette. Isten megáldotta őket, és így szólt: „Legyetek termékenyek, szaporodjatok, töltsétek be a földet és vonjátok uralmatok alá. Uralkodjatok a tenger halai, az ég madarai és minden állat fölött, amely a földön mozog.” Azután ezt mondta Isten: „Nézzétek, nektek adok minden növényt az egész földön, mely magot terem, és minden fát, mely magot rejtő gyümölcsöt érlel, hogy táplálékotok legyen. A mező vadjainak, az ég madarainak s mindennek, ami a földön mozog és lélegzik, minden növényt táplálékul adok.” Úgy is történt. Isten látta, hogy nagyon jó mindaz, amit alkotott. Este lett és reggel: a hatodik nap.

Isten nyugalma
Így készült el a föld és az ég minden bennelevővel együtt. Isten a hetedik napon befejezte művét, amit alkotott. A hetedik napon megpihent munkája után, amit végzett. Isten megáldotta és megszentelte a hetedik napon, mert azon megpihent egész teremtő munkája után. Ez a története az ég és a föld teremtésének, ahogy az lefolyt. Azon a napon, amikor az Úristen a földet és az eget megalkotta, még nem volt a földön semmiféle vad bozót, s nem nőtt semmiféle mezei növény, mert az Úr még nem adott esőt a földnek, s nem volt ember sem. Hogy a földet művelje. Egyszer pára szállt fel a földről és megáztatta a föld egész felszínét.


A bábeli torony


Az egész földnek ugyanaz volt a nyelve és ugyanazok voltak a szavai. Amikor keletről elindultak, Sineár földjén találtak egy nagy síkságot, és ott letelepedtek.

Így szóltak egymáshoz.
„Gyertek, csináljunk téglát, és égessük ki.”

A tégla épületkő gyanánt szolgált, a szurok pedig kötőanyagul. Azután így szóltak.
„Rajta, építsünk várost és tornyot, amelynek teteje az égig ér. Szerezzünk nevet magunknak, és ne szóródjunk szét a földön!”

Akkor az Úr leszállt, hogy megnézze a várost és a tornyot, amelyet az emberek építettek.

Így szólt.
„Nézzétek, egy népet alkotnak, és egy nyelvet beszélnek. Ez csak a kezdete tevékenységüknek. Ezután semmi sem lesz nekik lehetetlen, aminek a megvalósítását legondolják. Ezért leszállunk és összezavarjuk nyelvüket, hogy senki ne értse a másik nyelvét!”

Az Úr tehát szétszórta őket onnét az egész földön, s abba kellett hagyniuk a város építését. Azért nevezik azt Bábelnek, mivel az Úr ott zavarta össze az egész föld nyelvét, és onnét szórta szét őket az Úr az egész földön.


Az Édenkert

A világ és az első ember teremtését, valamint az Édenkert, a bűnbeesés magyarázatát ne úgy értelmezzük, mintha valaki szemtanúként írta volna le az utókor számára. A világ keletkezésének, az élet értelmének és céljának, ugyanígy a rossz eredetének kérdéseivel is az emberek – történelmileg – később kezdtek foglalkozni.
Az embert szüntelenül nyugtalanítja a kérdés: Honnan van a világon és az emberek szívében a gonoszság? Vajon Isten maga teremtette-e a rosszat? A jóságos Isten mellett van-e gonosz lélek is, aki Isten művét akarja megrontani? Az alapvető kérdésekre a bibliai leírások azokat a válaszokat adják, amelyekre a kereső emberi szellem Isten segítségével rátalált: A rossz azért van, mert az ember, szabad akaratával visszaélve, Isten ellen fordult, Isten parancsaival ellentétben, illetve Isten nélküli életet akart élni.

Az Úristen kertet telepített Édenben keleten, és oda helyezte az embert, akit teremtett. És az Úristen a földből mindenféle fát sarjasztott, ami tekintetre szép és táplálkozásra alkalmas; azután kisarjasztotta az élet fáját a kert közepén, meg a jó és rossz tudásának fáját.
Egy Édenben eredő folyó öntözte a kertet, s ott négy ágra szakadt. Az egyiknek a neve: Pison: ez átfolyik Havilla egész földjén, ahol arany található.
Ennek az országnak aranya kiváló, van ott még bdellium és onixkő is. A második folyó neve: Gichon, ez öntözi Kus egész földjét. A harmadik folyó neve: Tigris, ez Asszurtól keletre folyik. A negyedik folyó az Eufrátesz.
Az Úristen vette az embert, és Éden kertjébe helyezte, hogy művelje és őrizze.
Az Úristen parancsot adott az embernek: „A kert minden fájáról ehetsz. De a jó és rossz tudás fájáról ne egyél, mert amely napon eszel róla, meghalsz.”
 

Isten megjelenik Ábrahámnak


Az Úr szava megnyilatkozott Ábrámnak látomásban.
„Ne félj, Ábrám, én védőpajzs vagyok; jutalmad igen nagy lesz.”

Ábrám így szólt.
„Uram, Istenem, mit adhatsz nekem, hiszen gyermek nélkül maradtam.”

És Ábrám folytatta.
„Nézd, nem adtál nekem utódot, így szolgám lesz az örökösöm.”

Az Úr szava ezt mondta neki.
„Nem az lesz az örökösöd, hanem az lesz az örökösöd, aki testedből származik.”

Azután kivezette, és ez mondta neki.
„Nézz föl az égre, és számold meg a csillagokat, ha meg tudod számolni őket.”

Majd hozzáfűzte.
„Ilyen lesz a nemzetséged.”
Hitt az Úrnak, ő pedig beszámította neki megigazulásra.

Ismét szólt hozzá.
„Én vagyok Isten, aki kihívtalak a kaldeai Urból, hogy ezt a földet adjam birtokodul.Tudd meg, hogy nemzetséged idegen lesz egy országban, amely nem az övé. Szolgálni fognak neki, azok pedig, elnyomják őket 400 esztendeig. De én megítélem azt a népet is, amelynek szolgálniuk kell. Akkor javakban bővelkedve vonulnak ki onnan. Te azonban békében térsz meg atyáidhoz, és magas korban temetnek el. A negyedik nemzedékben térnek ide vissza, mivel az amoriták bűne még nem teljes.”

Azon a napon kötött az Úr szövetséget Ábrámmal, és így szólt.
„Utódaidnak adom ezt a földet, Egyiptom patakjától egészen a nagy folyamig, az Eufráteszig, a kenitákat és kenizitákat, a kadmonitákat, hetitákat, perizitákat és refaitákat, az amoritákat, kánaániakat, girgasitákat és jebuzitákat.”
 


Ábrám az Ábrahám nevet kapja

Amikor Ábrám 99 éves volt, az Úr megjelent Ábrámnak, és így szólt.
„Én El Shaddái vagyok, járj előttem, és légy tökéletes. Szövetséget hozok létre köztem és közted s megsokasítalak, szerfölött megsokasítalak.”

Erre Ábrám arca borult, Isten pedig, ezt mondta neki.
„Én! Nézd, ez az én szövetségem veled. Te népek sokaságának atyja leszel. Ezért ne hívjanak többé Ábrámnak, hanem Ábrahám legyen a neved, mivel népek sokaságának atyjává teszlek. Szerfölött megsokasítalak, néppé teszlek, és királyok származnak tőled. Szövetséget hozok létre köztem és közted, majd utánad utódaid között minden nemzedéken át. Ez örök szövetség lesz, s én a te s utánad utódaid Istene leszek. Neked és utánad utódaidnak adom a földet, amelyen most, mint jövevény tartózkodol.
Kánaán egész földjét örök birtokul és én Istenük leszek.”

Isten tovább beszélt Ábrahámhoz.
„Feleségedet, Sárait ne hívd tovább Sárainak, hanem Sára legyen a neve. Megáldom, és általa fiút adok neked. Megáldom, hogy néppé legyen, népek királyai származnak majd tőle.”

Ábrahám erre arcra borult és nevetett, mivel így gondolkozott magában. "Százéves embernek legyen még fia? És Sára, a kilencven esztendős még szülni fog?”

De Isten ezt válaszolta neki.
„Feleséged Sára ajándékoz meg fiúval téged, s te majd az Izsák nevet adod neki. Szövetségemet örök szövetséggé teszem vele, én pedig, az ő és őutána leszármazottjainak Istene leszek.”

A három férfi

Az Úr megjelent neki Mamre terebintjénél, amikor a meleg napszakban sátra bejáratánál ült. Fölemelte szemét, és íme, három férfi állt előtte.
Mihelyt meglátta őket, sátra bejáratától eléjük sietett, földig meghajolt, és így szólt.
„Uram, ha kegyelmet találtam színed előtt, ne kerüld el szolgádat.”

Ábrahám megvendégelte őket. Míg ettek, ott állt előttük a fa alatt. Azok megkérdezték. „Hol van a feleséged, Sára?”
Ezt válaszolta.
„Itt a sátorban.”
Az folytatta.
„A jövő évben ez idő tájt visszajövök, akkorra Sárának már fia lesz.”

Sára a sátor bejárata mögött hallgatózott. Ábrahám és Sára azonban már korosak voltak, és Sárának már nem voltak asszonyi dolgai. Ezért Sára nevetett magában. Akkor Isten így szólt Ábrahámhoz.
„Miért nevet Sára, és miért gondolja.
Valóban szülni fogok még, jóllehet öreg vagyok? Van, ami az Úrnak lehetetlen? A jövő évben ez idő tájt újra eljövök hozzád, és Sárának már fia lesz.”
Sára tagadta, és azt mondta. „Nem nevettem.”
De ő így válaszolt. „Igenis nevettél.”

Szodoma és Gomorra pusztulása

A férfiak elindultak és Szodoma felé vették útjukat. Ábrahám velük ment, hogy elkísérje őket. Akkor az Úr így szólt.
„Titokban tarthatom-e Ábrahám előtt, amit tenni készülök?”

Az Úr úgy határozott, hogy elpusztítja Szodomát és Gomorrát, mert azok lakosai igen romlottak voltak. Ábrahám a városok megmentéséért könyörgött, de az Úr nem hallgatta meg a szavát, mert tíz igaz ember sem volt a két városban.

A két angyal este ért Szodomaába. Lótnál szálltak meg. Amikor hajnalodott, az angyalok sietették Lótot és mondták.
„Rajta, vedd feleséged s két lányodat, akik itt vannak, nehogy a várost súlytó büntető ítélet téged is érjen.”

Mivel még késlekedett, a férfiak kézen fogták őt, feleségét és mindkét lányát. Amikor kivezették őket, ezt mondták.
„Menekült, az életedről van szó. Ne tekints hátra, ne állj meg sehol a környéken, hanem menekülj a hegyekbe, nehogy elpusztulj.”

A nap éppen megjelent a föld felett. Isten kén- és tűzesőt bocsátott az égből Szodomára és Gomorrára. Így pusztította el ezeket a városokat, az egész vidéket, a városok minden lakóját és a mező egész növényzetét.

Lót felesége visszanézett, és sóoszloppá változott. Ábrahám korán reggel kiment a helyre, ahol Isten színe előtt állt, és körülnézett Szodoma és Gomorra irányába, meg az egész síkságon. Azt látta, hogy a földből füstgomolyag száll fel, amely hasonlított az olvasztókemence füstjéhez.

Az Úr meglátogatta Sárát, ahogy előre megmondta. Sára fogant, és fiút szült Ábrahámnak öreg korában, abban az időben, amelyről Isten beszélt. Ábrahám fiának, aki született, az Izsák nevet adta.

Isten próbára teszi Ábrahám hitét

Isten próbára tette Ábrahámot, és így szólt hozzá.
„Ábrahám, Ábrahám!” „Itt vagyok” –felelte.

Akkor ezt mondta neki.
„Vedd egyetlen fiadat, akit szeretsz, Izsákot, menj Morija földjére, s ott mutasd be égőáldozatul azon a hegyen, amelyet majd megnevezek neked.”

Másnap reggel Ábrahám korán fölkelt, fölnyergelte szamarát, magával vitte két szolgáját és fiát, Izsákot. Miután fát hasogatott az égőáldozathoz, fölkerekedett és elindult a hely felé, amelyet Isten mondott neki. A harmadik napon Ábrahám fölemelte szemét, és messziről meglátta a hegyet. Ábrahám azt mondta a szolgáknak.

„Maradjatok itt a szamárral. Én és a fiam elmegyünk imádkozni, és utána visszatérünk hozzátok.
” Ábrahám tehát fogta az égőáldozathoz szükséges fát, s fia, Izsák vállára adta, ő pedig kezébe vette a tűzet és a kést. Így mentek egymás mellett.

Akkor Izsák megszólította Ábrahámot.
„Lám, itt a tűz és a fa, de hol a bárány, az égőáldozathoz?”
Ábrahám így felelt.
„Isten majd gondoskodik bárányról az égőáldozathoz, fiam.”

Mikor megérkeztek a helyre, amelyet Isten mondott neki, Ábrahám megépítette az oltárt, rárakta a fát, megkötözte fiát, és az oltárra helyezte a fa tetejére. Akkor Ábrahám kinyújtotta kezét, vette a kést, hogy feláldozza fiát.
De az Úr angyala rászólt az égből, és azt mondta.
„Ábrahám, Ábrahám!” „Itt vagyok” –felelte.
Az folytatta. „Ne nyújtsd ki kezedet a fiú felé és ne árts neki. Most már tudom, hogy féled az Istent és egyetlen fiadat sem tagadtad meg tőlem.”

Amikor Ábrahám fölemelte szemét, látott egy kost, amely szarvánál fogva fennakadt a bozótban. Ábrahám odament, megfogta a kost, és feláldozta égőáldozatul fia helyett. Azután az Úr angyala másodszor is szólt

Ábrahámhoz. „Magamra esküszöm – ez az Úr szava - , hogy mivel ezt tetted, és egyetlen fiadat sem tagadtad meg tőlem, gazdagon megáldalak. Utódaidat megsokasítom, mint az ég csillagait, és mint a tenger part fövényét, utódaid elfoglalják majd az ellenség kapuját. Utódaid által nyer áldást a föld miden nép, mivel hallgattál a szavamra.”

Ábrahám visszatért szolgáihoz. Elindultak és együtt mentek vissza Beersebába. Ábrahám Beersebában maradt.


József Egyiptomban


Mikor Józsefet elvitték Egyiptomba, Potifár, a fáraó egyik kincstárnoka, a testőrség parancsnoka, egy egyiptomi ember vásárolta meg az izmaelitáktól, akik odavitték. De az Úr Józseffel volt, s így minden sikerült neki. Urának, az egyiptominak a házában maradt. Ura látta, hogy az Úr vele van, és hogy az Úr sikerre segít mindent, amihez hozzáfog, azért József kegyelmet talált szemében neki kellett őt kiszolgálnia. Azután házának intézőjévé tette, és egész vagyonát rábízta.
Attól az időtől kezdve, hogy vagyonának intézőjévé tette, az Úr József miatt megáldotta az egyiptomi házát. Az Úr áldása volt mindenben, ami a házban és a mezőn az övé volt. Tehát egész vagyonát rábízta Józsefre s nem törődött semmivel, csak az étellel, amit evett. József amellett szép külsejű és szép arcú volt. A történtek után urának felesége szemet vetett Józsefre és így szólt hozzá.
Hálj velem! Ő azonban vonakodott, s azt mondta ura feleségének.
Nézd, uram semmivel sem törődik mellettem a házban, egész vagyonát rám bízta. Neki sincs ebben a házban nagyobb hatalma, mint nekem. Semmit sem vont meg tőlem, csak egyedül téged, mivel te a felesége vagy. Hogyan követhetnék el ilyen súlyos igazságtalanságot, és hogyan vétkezhetnék Isten ellen? Jóllehet naponta csábította Józsefet, az nem hallgatott rá, hogy vele háljon, és hozzá adja magát.
Ezért az asszony alattomosan bevádolta őt uránál. A héber szolga, akit a házba hoztál, idejött hozzám, hogy erőszakoskodjon velem. De amikor hangosan kiabáltam, itt hagyta ruháját mellettem, és kiszaladt. Ura felesége szavának hallatára elfogatta Józsefet, s abba a börtönbe vetette, ahol a király foglyait őrizték. De az Úr Józseffel volt és irgalmat gyakorolt vele.

Feléje fordította a börtönfelügyelő jóindulatát. A felügyelő rábízta Józsefre az összes foglyot, aki csak a börtönben volt. Ami ott történt, annak az ő rendelkezése szerint kellett végbemenni. A börtönfelügyelő nem törődött többé semmivel, ami rá volt bízva. Az Úr vele volt, és amihez csak hozzáfogott azt sikerre vezette.

A főpohárnok álma

Egyiptom királyának pohárnoka és sütőmestere vétettek uruk, Egyiptom királya ellen. A fáraó megharagudott a két tisztviselőre, a főpohárnokra és a sütőmesterre, és a börtönbe vetette őket a testőrség parancsnokának házában, oda, ahol Józsefet is fogva tartották. A testőrség parancsnoka Józsefet bízta meg szolgálatukkal. Egy ideig börtönben voltak.
Egyszer mindkettőnek ugyanazon az éjjel álma volt, olyan álma, amelyiknek mindkettőjük számára különös jelentősége volt. József másnap reggel a börtönbe ment és látta, hogy le vannak törve. Megkérdezte a fáraó tisztviselőit. Miért vágtok ma olyan bús arcot?

Álmot láttunk felelték azok és nincs itt senki, aki megfejtené. József ezt mondta. Az álom megfejtése nemde Isten dolga? De azért mondjátok el. A főpohárnok elbeszélte álmát Józsefnek e szavakkal. Álmomban egy szőlőtőkét láttam magam előtt. A tőkén három vessző volt. Amikor kirügyezett, kinyílt a virágja is, és a szőlőfürtök érett szemeket hoztak.
A fáraó pohara a kezemben volt, vettem a bogyókat, belefacsartam a fáraó poharába, és a poharat a fáraónak nyújtottam. József ezt felelte, hogy ez a jelentése.
A három vessző három napot jelent. Három nap múlva a fáraó fölemeli fejedet, és visszahelyez hivatalodba. Úgy nyújtod majd a poharat a fáraónak, mint azelőtt, amikor pohárnoka voltál. Gondolj rám is, ha majd jól megy a sorod. Gyakorolj kegyelmet velem, emlékezzél meg rólam a fáraó előtt, és szabadíts ki ebből a házból, mivel elraboltak a héberek földjéről, s itt se követtem el semmit, amiért börtönbe kellett volna vetni engem.



A fősütőmester álma

A fősütőmester látta, hogy kedvező magyarázatot adott, azért így szólt Józsefhez. Álmomban olyan volt, mintha a fejemen három kosarat vittem volna finom süteménnyel. A legfelsőbb kosárban mindenféle étel volt, amelyet a pék a fáraónak készített. De madarak jöttek, és felfalták a fejemen lévő kosárból. József feleletül így szólt. A megfejtés ez. A három kosár három napot jelent. Három nap múlva a fáraó felemeli fejedet, felakasztat egy oszlopra, és a húsodat a madarak szedik le rólad. Harmadnap a fáraó születésnapja alkalmából lakomát rendezett összes udvari tisztviselője számára. Udvari tisztviselői jelenlétében fölemelte a főpohárnok fejét és a fősütőmester fejét.
A főpohárnokot újra visszahelyezte hivatalába, újra nyújthatta a poharat a fáraónak. A fősütőmestert pedig felakasztatta, ahogy József az álmot értelmezte. A főpohárnok azonban nem gondolt többé Józsefre, hanem elfelejtette.


Kain és Ábel

Az ember megismerte feleségét, Évát, ez fogant, megszülte Kaint, és így szólt: „Isten segítségével embert hoztam a világra.” Azután újra szült: Ábelt, a testvérét. Ábel juhpásztor lett, Kain pedig földműves. Bizonyos idő elteltével történt, hogy Kain a föld terméséből áldozatot mutatott be az Úrnak. Ábel is áldozatot mutatott be, nyája zsenge bárányaiból, azok zsírjából. Az Úr kegyesen tekintett Ábelre és áldozatára, Kainra és áldozatára azonban nem tekintett. Ezért Kain nagyon haragos lett és lehorgasztotta fejét. Az Úr szólt Kainhoz: „Miért vagy haragos, és miért horgasztod le a fejed? Ha helyesen teszel, miért nem emeled fel a fejed? De ha nem cselekszel helyesen, nem bűn van-e az ajtó előtt, mint leselkedő állat, amely hatalmába akar keríteni, s amelyen uralkodnod kell? Kain közben így szólt testvéréhez, Ábelhez: „Menjünk a mezőre!” Amikor pedig a mezőn voltak, Kain rátámadt testvérére, Ábelre és agyonütötte.
Ekkor az Úr megkérdezte Kaint: „Hol van a testvéred, Ábel?” Ő így válaszolt: „Nem tudom; talán őrzője vagyok testvéremnek?” Erre ő ezt mondta: „Mit tettél? Vedd tudomásul, hogy öcséd vére felkiált hozzám a földről. Ezért átkozott leszel, bujdosni fogsz a földön, amely megnyitja száját, hogy beigya kezedből testvéred vérét. Ha műveled a földet, nem ad neked termést. Hontalan és bujdosó leszel a földön.”
Kain így szólt az Úrhoz: „Túl nagy a büntetésem ahhoz, hogy el tudjam viselni. Lám, ma elűztél földemről, és el kell rejtőznöm előled, hontalan és bujdosó leszek a földön s bárki, aki rám talál, megölhet.” Az Úr azt válaszolta: „Semmi esetre. Aki Kaint megöli, annak hétszeresen kell lakolnia.” Isten jelet tett Kainra, hogy senki, aki találkozik vele, meg ne ölje. Kain azonban elbujdosott Isten színe elől, és Nod földjén, Édentől keletre telepedett le.


Kain utódai

Kain megismerte feleségét, az fogant és Hénochot szülte. Várost is épített, és azt fiáról Hénochnak nevezte. Hénoch fia Irád lett. Irád fia Mechujael, Mechujael fia Metusael, Metusael fia pedig Lámech. Lámech két feleséget vett. Az egyiknek Ada volt a neve, a másiké Cilla. Ada a világra hozta Jabalt; ő lett az ősatyja azoknak, akik sátrakban laknak, nyájaikkal. Testvérét Jubalnak hívták, ő lett az ősatyja azoknak, akik gitáron és fuvolán játszanak. Cilla Tubalkainnak adott életet; ő az őse a bronz- és vaskovácsoknak. Tubalkain húga Naama volt.
Ádám megismerte feleségét, és az fiút szült neki, akit Szetnek nevezett, „mert – úgymond – Isten más utódot adott nekem Ábel helyett, akit Kain megölt.”
Az emberek elszaporodtak a földön. Ádám és Éva egyik későbbi leszármazottja Noé volt.
Noé igaz ember volt, kifogástalanul élt kortársai között. Noé Isten színe előtt járt. Noénak három fia született: Szem, Kám és Jáfet.


Mózes születése


Meghalt József és minden testvére és ez az egész nemzedék. De Izrael fiai termékenyek voltak, elszaporodtak, annyira megsokasodtak és megerősödtek, hogy betöltötték az országot. Egyiptomban új király jutott hatalomra, aki nem ismerte Józsefet. Ezt mondta alattvalóinak. Látjátok, hogy Izrael fiainak népe megsokasodott és megerősödött, s már veszélyt jelent számunkra. Alkalmazzunk a területén megfelelő módszereket, hogy megakadályozzuk szaporodását. Különben háború esetén ellenségeink számát fogja növelni. Harcolni fog ellenünk, s utána elhagyja az országot. Ezért munkafelügyelőket rendeltek Izrael fölé, hogy megkeserítsék az életét olyan munkával, amelyre kényszerítették őket. Így építették a fáraónak a raktárvárosokat, Pitomot és Ramzeszt. De minél jobban elnyomták őket, annál jobban növekedett a számuk. Egyiptom királya ezt a parancsot adta a héberek bábáinak. Amikor a héber asszonyok mellett segédkeztek, figyeljetek jól, ha fiú, öljétek meg, ha leány, hagyjátok életben. A bábák azonban félték az Istent. Nem engedelmeskedtek az egyiptomi király parancsának, és életben hagyták a fiúkat. Ezért Egyiptom királya felelősségre vonta őket. Miért jártatok így el, és miért kíméltétek meg a fiúkat? Ezt felelték a fáraónak. A héberek asszonyai nem hasonlítanak az egyiptomiakhoz, azok életerősek, mielőtt a bába megérkezik, már megszületnek. Isten ezért megáldotta a bábákat. A nép, pedig nagyon elszaporodott és megerősödött. Akkor a fáraó ezt a parancsot adta minden alattvalójának. Minden fiút, aki a hébereknél születik, vessetek a folyóba, de a lányokat hagyjátok mind életben.

Mózes a kosárban

Egy Lévi törzséből való férfi elment, és feleséget vett saját nemzetségéből. Ez fogant és fiút szült. Látta, hogy milyen szép, ezért három hónapon át, titkolta. Amikor már lehetetlen volt tovább rejtegetnie, papiruszkosarat készített neki, s bekente aszfalttal meg szurokkal. Bele tette a kis gyermeket, és elhelyezte a nád közé, közel a folyó partjához. A gyermek nővére a közelben maradt, hogy lássa, mi történik vele. Akkor a fáraó leánya lejött fürdeni a folyóhoz, kísérői közben a parton sétáltak. Észrevette a kosarat a nád között, s odaküldte szolgálóját, hogy vegye ki. Mikor kibontotta, látta, hogy egy nyöszörgő gyermek van benne. Részvét ébredt benne iránta, és így szólt. Egy héber gyerek. A gyermek nővére a fáraó leányához fordult. Akarod, hogy elmenjek és a héber asszonyok között, dajkát keressek, aki majd szoptatja a csecsemőt? Menj, válaszolta a fáraó leánya. A leány elfutott, hogy megkeresse a kisfiú anyját. A fáraó leánya azt mondta neki. Vidd magaddal a kicsit, és neveld fel nekem, s megfizetlek érte. Az asszony elvitte a gyermeket és szoptatta. Amikor felserdült, visszaadta a fáraó leányának, aki úgy bánt vele, mint saját fiával és a Mózes nevet adta neki, mivel úgymond a vízből húztam ki.


Ábrahám és Lót


Amikor éhínség tört ki a vidéken, Ábrám elment Egyiptomba, és ott lakott, mint jövevény, mert az éhínség súlyosan ránehezedett a vidékre. Ábrám tehát feleségével és minden vagyonával visszatért Egyiptomból a Negebre, vele volt Lót is.

Ábrám nagyon gazdag lett nyájakban, ezüstben és aranyban. A Negebről fokozatosan Bétel felé vonult, addig a helyig, ahol először táborozott Bétel és Ai között, annak az oltárnak a helyén, amelyet korábban emelt.

Itt Ábrám segítségül hívta az Úr nevét. Lótnak, aki Ábrámmal tartott, szintén voltak juhai, barmai és sátrai. Ezért a vidék nem bírta el, hogy együtt maradjanak. Mivel javaik nagyon felszaporodtak, nem maradhattak egymás mellett. Vita támadt Ábrám nyájának pásztorai és Lót nyájának pásztorai között. (A vidéken akkor kánaániták és periziták laktak.)

Ezért Ábrám így szólt Lóthoz.
„Ne legyen vita köztem és közted, pásztoraim és pásztoraid között, hiszen testvérek vagyunk. Nemde nyitva áll előtted az egész vidék? Válj el tehát tőlem: ha te balra mégy, én jobbra, ha te jobbra mégy, én balra.”

Lót fölemelte szemét és látta, hogy a Jordán egész síksága jól öntözött mielőtt Isten elpusztította volna Szodomát és Gomorrát, olyan volt, mint Isten kertje, mint Egyiptom kertje, egészen Coráig. Lót a Jordán egész síkságát választotta. Lót keletnek tartott, és így elváltak egymástól. Ábrám Kánaán földjén lakott, Lót pedig a síkság helységeiben tanyázott, és egészen Szodomáig táborozott.

A szodomai emberek azonban nagyon rosszak voltak, és vétkeztek Isten ellen. Az Úr így szólt Ábrámhoz, miután Lót elvált tőle.
„Emeld föl szemedet és tekints a helyről, ahol állsz, északra és délre, keletre és nyugatra. Az egész földet, amelyet látsz, neked és utódaidnak adom minden időkre. Olyanná teszem utódaidat, mint a föld homokját. Ha az ember megszámlálhatná a föld homokját, akkor megszámlálhatná az utódait is. Rajta tehát, járd be a földet széltében és hosszában, mivel neked adom azt.”

Ábrám tovább is vonult sátraival, és Mamre terebintjénél telepedett le, Hebron mellett, s ott oltárt épített az Úrnak.


Isten ígéretet ad Ábrahámnak


Háránban élt egy Szem nemzetségéből való ember, akit Ábrámnak hívtak. Terach, Ábrám atyja, családjával együtt a kaldeai Urból vándorolt Kánaánba, ahol Hárán vidékén letelepedett.

Az Úr így szólt Ábrámhoz.
„Vonulj ki földedről, rokonságod köréből és atyád házából arra a földre, amelyet majd mutatok neked. Nagy néppé teszlek. Megáldalak, és naggyá teszem nevedet, s te magad is áldás leszel. Megáldom azokat, akik áldanak téged, de akik átkoznak téged, azokat én is megátkozom. Általad nyer áldást a föld minden nemzetsége.”

Ábrám tehát elköltözött, ahogy az Úr megparancsolta neki, s vele ment Lót is. Ábrám 75 éves volt, amikor Háránból elindult. Ábrám vette feleségét, Sárait, az unokaöccsét, Lótot, minden vagyonukat, amijük volt és az összes szolgát, akiket Háránban szereztek.

Azután elindultak, hogy Kánaán földjére menjenek, s meg is érkeztek Kánaán földjére. Ábrám végig vonult az országon Szichem városáig, Móre terebintjéig. A vidéken kánaániták laktak.

Akkor az Úr megjelent Ábrámnak, és így szólt hozzá.
„Ezt a földet utódaidnak adom.”

Erre ő oltárt épített az Úrnak, aki megjelent neki. Innét tovább vonult a hegyvidékre, Bételtől keletre. Aztán oltárt épített az Úrnak, és segítségül hívta a nevét. Majd tovább vonult a Negeb felé.

Izsák és Rebeka házassága

Ábrahám idő volt, előrehaladt a korban, és az Úr mindenben megáldotta Ábrahámot. Akkor Ábrahám így szólt háza legidősebb szolgájához, aki egész vagyonát kezelte. Tedd kezedet a csípőm alá! Megesketlek az Úrra, az ég Istenére, és a föld Istenére, hogy nem veszel feleséget fiam számára a kánaániták lányai közül, akik között lakom. Menj inkább szülőföldemre, a rokonaimhoz, s hozzál feleséget a fiam, Izsák számára! A szolga ezt válaszolta. De hátha nem akar követni a lány erre a földre. Akkor vigyem vissza a fiadat abba a hazába, ahonnan te eljöttél? Óvakodj attól, felelte Ábrahám, hogy a fiamat oda visszavidd. Az Úr, az ég Istene és a föld Istene, aki kihozott engem atyám házából és rokonaim földjéről, aki beszélt hozzám és megesküdött nekem. Ezt a földet utódaidnak adom, ő majd előtted küldi angyalát, hogy feleséget hozhass onnan fiamnak. Ha pedig a lány nem akar követni, akkor fel vagy mentve ez alól az eskü alól. De fiamat nem szabad oda visszavinned. Akkor a szolga kezét urának, Ábrahámnak csípője alá tette, és megesküdött neki, ahogy megbeszélték.

Ábrahám szolgája útra kel

Azután a szolga kiválasztott tíz tevét ura tevéi közül, és különféle
drágaságaiból is vett magához. Elindult és elment Aram Naharajimba, Nachor városába. A tevéket letelepítette egy kútnál a városon kívül. Estefelé volt, az az idő, amikor az asszonyok kijönnek a vízért. Így szólt. Uram, uram, Ábrahámnak Istene, rendezd el ma szerencsésen a dolgot, és légy kegyes uramhoz, Ábrahámhoz! Nézd, én a kútnál állok és az emberek lányai, kijönnek a városból vizet meríteni. Ha az a lány, akinek szólok. Nyújtsd a korsódat, hadd igyam, azt feleli. Igyál, tevéidet is megitatom, akkor kiválasztottad azt szolgád Izsák számára. Erről fogom megismerni, hogy jóságosnak mutatkoztál uram iránt. Még mielőtt végig mondta volna, kijött Rebeka, aki Ábrahám testvére, Nachor felesége, Milka fiának, Betuelnek a leánya volt, s vizeskorsó volt a vállán. A lány külsőre nagyon szép volt, hajadon, aki még nem volt együtt férfival. Lement a forráshoz, megtöltötte korsóját, és ismét feljött.

Rebeka a kútnál

A szolga odasietett hozzá és megszólította. Hadd, igyam egy kis vizet korsódból. Igyál uram. Válaszolta, aztán gyorsan leemelte a korsót, kezébe fogta s inni adott neki. Megvárta, míg eleget ivott, majd így szólt. Merítek tevéidnek is, míg teleisszák magukat. Gyorsan kiöntötte a vizet a vályúba, s a kúthoz futott, hogy merítsen. Így merített minden tevéjének. A férfi hallgatagon figyelte, hogy felismerje, az Úr sikeressé teszi-e útját, vagy nem. Mikor a tevék már eleget ittak, a férfi elővett egy fél sékel súlyú arany karikát, s az orrába tette, majd két csatot tett a karjára, amelyek tíz aranysékelnyit nyomtak. Aztán megkérdezte. Mond meg nekem, kinek a lánya vagy! Van-e hely atyád házában, hogy ott töltsük az éjszakát? Betuel lánya vagyok, felelte, Milka fiáé, akit ő Nachornak szült. Majd hozzáfűzte. Szalma és takarmány bőven van nálunk és hely is éjjeli szállásra. Erre a férfi meghajtotta magát, leborult az Úr előtt és mondta. Áldott legyen az Úr, uramnak, Ábrahámnak Istene, aki nem vonta meg szeretetét és hűségét uramtól. Az Úr egyenesen uram testvérének házába vezetett. A lány, pedig elszaladt, és otthon elbeszélte anyjának, hogy mi történt.

Lábán, Rebeka bátyja

Rebekának volt egy Lábán nevű testvére. Lábán kisietett a kútnál lévő emberhez. Mikor látta az orrkarikát és nővére karján a csatokat s hallotta nővérének, Rebekának szavait. Így beszélt hozzám az az ember, elindult az emberhez, aki még a tevék mellett állt a kútnál, s ezt mondta neki. Gyere, Isten kedveltje! Miért állsz kint? Már rendbe tettem a házat, és tevéidnek is csináltam helyet. Az ember tehát bement a házba, ő pedig lenyergelte a tevéket, szalmát és takarmányt adott a tevéknek, s vizet hozott, hogy ő és a vele jött férfiak megmoshassák a lábukat. Mikor aztán eléje tették az ételt, így szólt. Nem eszem addig, amíg elő nem adom megbízatásomat. Beszélj hát! Mondták neki. Erre így folytatta. Ábrahám szolgája vagyok. Az Úr gazdagon megáldotta uramat, úgy, hogy nagy jólétnek örvend. Adott neki juhokat, tevéket és szamarakat. Sára, uramnak a felesége fiút szült uramnak, mikor már idős volt, s ő minden vagyonát átadta neki. Ezután elmondta a szolga, hogyan küldte őt útra Ábrahám, hogy fiának feleséget keressen, és miként találkozott Rebekával. Majd ezt mondta. Most tehát ha szeretetet és hűséget akartok tanúsítani ura iránt, jelentsétek ki, ha nem, azt is jelentsétek ki, hogy aszerint forduljak jobbra vagy balra. Erre Lábán és Betuel ezt mondák. Ez az Úrtól indult ki. Nem szólhatunk semmit sem hozzá, sem ellene. Nézd, Rebeka rendelkezésedre áll. vedd és menj! Ő legyen urad fiának felesége, ahogy az Úr mondta. Mikor Ábrahám szolgája hallotta szavaikat, imádkozva földre vetette magát az Úr előtt. Azután a szolga előhozta az ezüst és arany ékszereket, a ruhákat, és odaadta Rebekának. Testvérének és anyjának is értékes ajándékokat adott. Utána ettek és ittak, ő és a férfiak, akik kísérték, s éjszakára ott maradtak. Másnap reggel fölkeltek, és ő így szólt. Bocsássatok el uramhoz! A testvére és az anyja ezt felelték. Maradjon még a lány egy ideig, legalább tíz napig nálunk, ezután elindulhat. Ő azonban ezt válaszolta. Ne tartóztassátok! Az Úr sikeressé tette utamat, bocsássatok hát el, hadd menjek uramhoz! Hívjuk a lányt, mondták ők, és kérdezzük meg tőle magától. Odahívták Rebekát és megkérdezték. Akarsz elmenni ezzel az emberrel? Akarok felelte. Erre elbocsátották Rebekát, dajkájával, Ábrahám szolgájával és embereivel. Megáldották Rebekát és mondták. Nővérünk legyen ezerszer ezerré, utódai foglalják el ellenségeik kapuját. Erre Rebeka útra kelt szolgálóival. Tevékre szálltak, és követték az embert. A szolga átvette Rebekát és elindult.

Izsák és Rebeka

Nap szállta idején kiment Izsák, hogy a szabad mezőn járkáljon. Mikor körülnézett, tevéket látott közeledni. Rebeka is fölemelte szemét, és meglátta Izsákot. Sietve leszállt a tevéről, s megkérdezte a szolgát. Ki az a férfi ott, aki a mezőn felénk tart? Ő a mi urunk. Felelte. Erre vette a fátyolt, és elfödte magát. A szolga elbeszélt Izsáknak mindent, ami történt. Izsák sátrába vitte, magához vette Rebekát, s az a felesége lett. Izsák megszerette őt, úgy, hogy megvigasztalódott anyjának elvesztésén.


József és testvérei


Amikor József 17 esztendős volt, bátyjaival együtt a juhokat őrizte. Mivel még fiatal volt, apja feleségeinek Bilhának és Szilpának fiai mellé osztották be. Izreal jobban szerette Józsefet, mint a többi fiát, mivel öreg korában született. Ezért egy ujjas köntöst csináltatott neki. Mikor bátyjai látták, hogy jobban szereti mint összes többi fiát, meggyűlölték és nem tudtak vele barátságos szót váltani. Józsefnek egyszer álma volt, s azt elmondta testvéreinek. Így szólt hozzájuk. Hallgassatok ide, milyen álmot láttam. Kévét kötöttünk a mezőn s íme az én kévém állva maradt, a ti kévéitek pedig körülvették és meghajoltak az én kévém előtt. Testvérei így válaszoltak. No, talán királyunk akarsz lenni és felettünk uralkodni? Álma és elbeszélése miatt még inkább meggyűlölték. Más alkalommal újra álmot látott, és azt is elmondta bátyjainak. Így szólt. Látjátok ismét álmom volt. A nap a hold és a csillagok meghajoltak előttem.

Józsefre irigykednek testvérei

Amikor elbeszélte apjának és testvéreinek , apja megfedte mondván, mit akar jelenteni ez az álom amit láttál? Nekem, anyádnak és bátyáidnak, nekünk a földig kell hajolnunk előtted? Bátyjai féltékenyek lettek rá, apja ellenben megjegyezte magának a dolgot. Amikor bátyjai elmentek és apjuk juhait Szichemben legeltették, Izrael ezt mondta Józsefnek. Bátyáid Szichemnél legeltetnek, gyere, hagy küldjelek el hozzájuk. Készen vagyok, felelte. Akkor ezt mondta neki. Menj és néz utána, hogy bátyáid és a nyájak jól vannak e és hozz nekem hírt róluk. Így elküldte Hebron völgyéből, s ő Szichembe érkezett. Amikor a mezőn bolyongott egy ember találkozott vele, s megkérdezte. Mit keresel? Bátyáimat keresem felelte, mondd meg hol legeltetnek. A férfi így válaszolt. Elmentek innét hallottam amikor mondták, menjünk Dotainba. József tehát elment testvérei után és Dotainban megtalálta őket. Mikor azok messziről meglátták még mielőtt közelükbe ért, azt indítványozták, hogy öljék meg. Így szóltak egymáshoz. Nézzétek, ott jön az álom látó. Rajta öljük meg, dobjuk egy ciszternába és mondjuk azt, hogy vadállat ette meg. Akkor majd meglátjuk, mi lesz az álmaiból. Mikor Ruben ezt meghallotta, igyekezett kimenteni kezükből és így szólt. Ne vegyük el az életét. Ruben még azt mondta nekik. Ne ontsatok vért, dobjátok be egy ciszternába ott a pusztába, de kezeteket ne emeljétek rá. Ki akarta ugyanis menteni kezükből és vissza akarta küldeni atyjához.

Józsefet eladják testvérei

Mihelyt József testvéreihez ért, azok levették József ujjas köntösét ami rajta volt, őt magát pedig megfogták és a ciszternába dobták. A ciszterna üres volt, víz nem volt benne. Azután leültek enni. Amikor fölemelték szemüket és körülnéztek, Izmaelita karavánt láttak közeledni Gileádból. Tevéik meg voltak rakva gumival, balzsammal és illatos gyantával. Úton voltak vele, hogy Egyiptomba vigyék. Juda így szólt testvéreihez. Milyen előnyünk származik abból, ha megöljük öcsénket és vérét betakarjuk? Gyertek adjuk el az Izmaelitáknak és ne emeljük rá kezünket. Mégiscsak testvérünk, saját testünk. Testvérei hallgattak rá. Amikor tehát a Midiánita kereskedők elhaladtak mellettük, eladták Józsefet 20 ezüstért az Izmaelita kereskedőknek. Ezek Egyiptomba vitték Józsefet. Ők azonban fogták a köntösét, levágtak egy kecskebakot és a köntöst a vérébe mártották. Azután a ruhát elküldték, apjukhoz vitették és ezt üzenték. Találtuk nézd meg, hogy a fiad köntöse e vagy nem. Amikor az meglátta, felkiáltott. Ez a fiam köntöse, vadállat ette meg. Széttépték, széttépték Józsefet. Megszaggatta ruháját, zsákot kötött csípője köré és hosszú ideig gyászolta fiát. Minden fia és minden lánya sietett vigasztalni, de nem akart vigasztalódni, hanem így szólt. Gyászolva költözöm el fiamhoz az alvilágba. Így siratta őt az apja.


Mózes Midiánban


Közben Mózes felnövekedett, és elment meglátogatni testvéreit. Látta a kényszermunkát, amelyet végezniük kellett, s észrevett egy egyiptomit, amint éppen az egyik héber testvérét ütlegelte. Körülnézve nem látott senkit, ezért leütötte az egyiptomit, és elrejtette a homokban. Másnap is visszajött s látta, hogy két héber verekedik. Miért ütöd a barátodat? Kérdezte a támadót.
Az így válaszolt. Ki tett téged főnökünkké és bíránkká, talán engem is meg akarsz ölni, ahogy megölted az egyiptomit? Mózes megijedt és így szólt magában, a dolog nyilvánvalóan kitudódott. A fáraó is hallotta, hogy beszélnek az esetről, és halálra kerestette Mózest.
Ő azonban elmenekült előle, és Midián földjére ment. Ott leült egy kútnál. Midián papjának hét leánya volt. Ezek odajöttek vizet húzni és megtölteni a vályúkat, hogy megitassák apjuk juhait. Az odaérkező pásztorok azonban elkergették őket. Mózes védelmükre kelt, és megitatta juhaikat.
Mikor hazaértek apjukhoz, Reuelhez, az megkérdezte, miért jöttetek ilyen korán? Így válaszoltak, egy egyiptomi ember kimentett bennünket a pásztorok kezéből. Vizet is mert nekünk, és megitatta a juhokat. Hol van, kérdezte a lányait, miért hagytátok ott azt az embert? Hívjátok meg, hadd egyék velünk.
Így Mózes elszegődött ehhez az emberhez, az, pedig feleségül adta hozzá a leányát, Cipporát. Ez fiút szült neki, s ő Gersomnak nevezte, mivel, úgymond idegen földön jövevény voltam. Hosszú idő telt el, s közben meghalt Egyiptom királya. Izrael fiai, pedig szolgaságban nyögtek, segítségért kiáltoztak, és fohászuk felhatolt Istenhez nyomorúságukból.
Isten meghallotta panaszukat, és Isten megemlékezett az Ábrahámmal, Izsákkal és Jákobbal kötött szövetségről. Jóakaratúan tekintett le Izrael fiaira.

Mózes küldetése

Mózes apósának, Jetrónak, Midián papjának a juhait őrizte. Egyszer messzire behajtotta a juhokat a pusztába, és eljutott az Isten hegyéhez, a Hórebhez. Itt megjelent neki az Isten angyala a tűz lángjában, egy égő csipkebokorban. Mikor odanézett, látta, hogy a bokor ég, de nem ég el.
Így szólt magában, odamegyek és megnézem ezt a különös jelenséget, hadd lássam miért nem ég el a csipkebokor. Amikor az Úr látta, hogy vizsgálódva közeledik, az Isten megszólította a csipkebokorból.
Mózes, Mózes! Itt vagyok, felelte.
Erre így szólt, ne közelíts! Vedd le sarudat a lábadról, mert a hely, ahol állsz, szent föld. Azután így folytatta.
Én vagyok az Isten, atyáid Istene. Ábrahám Istene, Izsák Istene, Jákob Istene. Erre Mózes eltakarta arcát, mert félt Istenre tekinteni. Az Úr, pedig így szólt. Láttam Egyiptomban élő népem nyomorúságát, és hallottam a munkafelügyelőkre vonatkozó panaszát, igen ismerem szenvedését.
Azért szálltam le, hogy kiszabadítsam az egyiptomiak hatalmából, és hogy kivezessem arról a földről egy szép, tágas országba. Ezért menj, elküldelek a fáraóhoz, hogy népemet, Izrael fiait kivezesd Egyiptomból. Mózes így szólt Istenhez. Ki vagyok én, hogy a fáraóhoz menjek, és Izrael fiait kivezessem Egyiptomból? Isten ezt válaszolta: Veled leszek, s ez lesz a jel, amelyről felismered, hogy küldetésed tőlem van. Ha majd kivezetted a népet Egyiptomból, ezen a hegyen mutatok be áldozatot Isteneteknek.
Mózes ezt mondta Istennek. Ha megérkezem Izrael fiaihoz, és így szólok hozzájuk. Atyáitok Istene küldött, akkor majd megkérdezik.
Mi a neve? Mit feleljek erre? Isten ezt válaszolta. Én vagyok, aki vagyok. Azután folytatta. Így beszélj Izrael fiaihoz. Aki van, az küldött engem hozzátok.
Azután még ezt mondta Isten Mózesnek, Jahve, atyáitok Istene, Ábrahám Istene, Izsák Istene, Jákob Istene küldött hozzátok. Ez az én nevem minden időkre, s így kell neveznetek nemzedékről nemzedékre. Menj tehát, hívd össze Izrael véneit, mond meg nekik, Jahve, atyáitok Istene, Ábrahám Istene, Izsák Istene, Jákob Istene megjelent nekem és kijelentette, letekintettem rátok, és láttam a bánásmódot, amelyben az egyiptomiak részesítenek benneteket.
Ezért elhatároztam, hogy kivezetlek benneteket az egyiptomi rabságból. Azután, Izrael véneivel együtt menj el Egyiptom királyához és közöld vele, hogy találkoztunk Jahvéval, a héberek Istenével, ezért most szeretnénk, háromnapi járásra a pusztába menni, és Jahvénak, a mi Istenünknek áldozatot bemutatni. De tudom, hogy Egyiptom Királya nem enged el benneteket, hacsak kemény kéz nem kényszeríti. Ezért kinyújtom a kezemet, és megverem Egyiptomot mindenféle csodajellel, amelyeket közöttük művelni fogok. Arra majd elenged benneteket.

Csodás jelek

Mózes újra megjegyezte. De ha nem hisznek nekem, és nem hallgatnak rám, hanem azt mondják, hogy az Úr nem jelent meg neked. Erre az Úr megkérdezte. Mi van a kezedben? Bot, felelte. Dobd a földre, parancsolta neki. Amikor ledobta a földre, az kígyóvá változott, és Mózes megijedt tőle. Erre az Úr így szólt.
Nyújtsd ki a kezedet, és fogd meg a farkánál. Kinyújtotta hát a kezét, megfogta, és az újra bottá vált a kezében. Erről majd elhiszik, hogy atyáid Istene, Ábrahám Istene, Izsák Istene, Jákob Istene megjelent neked.
Azután az Úr újra megparancsolta. Dugd a kezed a kebledbe.
Mózes bedugta kezét a keblébe. Amikor kihúzta a kezét, olyan fehér volt a leprától, mint a hó. Ere azt mondta neki.
Dugd a kezed újra a kebledbe. Még egyszer bedugta kezét a keblébe, s amikor kihúzta, olyan volt, mint testének többi része. Ha tehát nem hisznek neked, és nem szívlelik meg az első jelet, akkor majd a második jelre hinni fognak. De ha még erre a két jelre sem hinnének, és nem hallgatnának rád, akkor meríts a Nílus vizéből, és öntsd a száraz földre.
A Nílusból merített víz a száraz földön vérré változik. Mózes ezután így szólt az Úrhoz. De Uram, én nem vagyok a szó embere. Azelőtt sem voltam, és most sem vagyok, amióta szolgáddal beszélsz. A szám akadozó, a nyelvem lassú. Az Úr ezt válaszolta. Kiadott szájat az embernek, ki teszi némává vagy süketté, látóvá vagy vakká? Nemde én, az Úr? Menj, csak majd segítelek a beszédben, s azt fogod hirdetni, amit mondanod kell.
Ő azonban ellene vette, bocsáss meg Uram, de küldj, akit akarsz. Az Úr erre haragosan mondta Mózesnek. Áron a levita nem a testvéred? Tudom, hogy jól beszél. Nézd, már úton van, hogy találkozzék veled. Ha meglát, nagyon megörül neked. Beszélj vele, és add szavaidat a szájába.
Én majd téged is, őt is segítelek a beszédben és megtanítalak benneteket arra, mit kell tennetek. Ő beszél majd helyetted a néphez, s olyan lesz mintha a te szád volna, te meg olyan leszel számára, mint a sugalmazó Isten. Vedd a kezedbe ezt a botot, vele teszed majd a csodákat.

Mózes visszatér Egyiptomba

Mózes elindult visszatért apósához, s ezt mondta neki. Szeretnék elmenni Egyiptomba rokonaimhoz, hogy lássam élnek e még. Menj békével, mondta Jetró. Az Úr így szólt Mózeshez Midiánban. Menj, térj vissza Egyiptomba, mert már meghaltak, akik életedre törtek. Mózes vette feleségét és fiát, szamárra ültette őket és visszatért Egyiptom földjére. Mózes az Isten botját a kezében vitte. Az Úr így szólt Mózeshez.
Ha visszaérkezel Egyiptomba, legyen rá gondod, hogy minden csodajelet, amelyet a kezedbe adtam, véghez vigyél a fáraó előtt. Akkor ezt mondd a fáraónak. Így szól az Úr, Izrael az én első szülött fiam. Én ezt a parancsot adom neked, bocsásd el fiamat, hogy áldozatot mutasson be nekem.
Mivel te nem akarod elengedni, azért megölöm első szülött fiadat.
Az Úr így szólt Áronhoz. Menj Mózes elé a pusztába.
Az elindult az Isten hegyénél találkozott vele és megcsókolta.
Mózes elmondta Áronnak az Úr szavait, amelyekkel küldetést adott neki, és minden csodajelet, amelyet rendelt. Mózes és Áron ezután elmentek és összegyűjtötték a véneket Izrael fiai közül. Áron beszámolt mindenről, amit az Úr Mózesnek mondott. Ő meg a nép szeme láttára bemutatta a csodajeleket. A nép hitt és örült, hogy az Úr meglátogatta Izrael fiait, s hogy megemlékezett szenvedésükről. Meghajoltak és arcra borultak.


Noé bárkája

A föld azonban romlott volt Isten színe előtt, s a föld tele volt erőszakkal. Isten látta a földet: romlott volt, mert minden lény a rossz útjára tért.
Isten így szólt Noéhoz: „Elhatároztam, hogy elpusztítok minden lényt a földön, mivel a föld az emberek miatt megtelt gonoszsággal. Ezért eltörlöm őket a föld színéről. Építs magadnak bárkát fenyőfából s nádfonatból, kívül és belül kend be szurokkal. Így kell építened: 300 könyök legyen a bárka hossza, 50 könyök a szélessége és 30 könyök a magassága. Csinálj a bárka fölé tetőt. Az ajtót helyezd felülre, a bárka oldalára, és csinálj alsó, középső és felső emeletet. Ugyanis vízözönt bocsátok a földre, hogy eltöröljek minden testet, amely az ég alatt lélegzik. El fog pusztulni minden, ami a földön van. Veled azonban szövetséget kötök. Te beszállsz a bárkába, te és veled együtt fiaid, a feleséged és fiaid feleségei. Minden élőlényből, minden testből vigyél kettőt a bárkába, hogy veled együtt életben maradjanak, egy hímet és egy nőstényt. A madarak minden fajtájából, az állatok minden fajtájából és a földi csúszómászók minden fajtájából kettőt-kettőt vigyél be, hogy életben maradjanak. Vigyél magaddal mindenféle ételt is, ami táplálékul szolgál, halmozz fel készletet, hogy nekik és neked eledelül szolgáljon. Noé úgy is tett, pontosan úgy járt el, ahogyan Isten megparancsolta neki.

A vízözön

Az Úr így szólt Noéhoz: „Szállj be egész családoddal a bárkába, mert még hét nap, és akkor negyven nap és negyven éjjel esőt bocsátok a földre, s eltörlök a föld színéről minden lényt, amit alkottam.”
Ezen a napon Noé és fiai, Szem, Kám és Jáfet Noé feleségével és fiainak három feleségével együtt beszálltak a bárkába, s velük minden fajtájú vadállat, minden fajtájú háziállat, mindenféle földi csúszómászó és mindenféle madár és szárnyas. Minden lény, ami lélegzik, párosával ment Noéhoz a bárkába. Minden lényből egy hím és egy nőstény ment, ahogy Isten megparancsolta. Az Úr bezárta mögötte az ajtót.
Ezután negyven napig ömlött az eső a földre. A víz megdagadt, és fölemelte a bárkát úgy, hogy a föld felett úszott. Az ár elhatalmasodott, és erősen megduzzadt a föld felett, a bárka azonban a vízben úszott. A víz még magasabb lett a földön, annyira, hogy az ég alatt minden magas hegyet elborított. Tizenöt könyöknyivel múlta felül a víz őket, annyival emelkedett a hegyek fölé. Így minden élőlény elpusztult, amely a földön mozgott: madarak, háziállatok, vadállatok, mindenféle csúszómászó és minden ember. Minden, ami lélegzett, ami a szárazföldön élt, elpusztult. Így törölt el (Isten) minden élőlényt a földön: az embertől az állatig, a csúszómászókig és az égi madarakig. Mind eltörölte őket a földről. Csak Noé maradt meg, és ami vele volt a bárkában. A víz százötven napig áradt a földön.
Ekkor Isten megemlékezett Noéról és minden vadállatról, minden háziállatról, ami vele volt a bárkában. Isten szelet támasztott a föld felett, mire a víz apadni kezdett.


A bárka megáll

A mélységek forrásai és az ég csatornái bezárultak: az eső megszűnt esni az égből, és a víz lassan elapadt a földön. Százötven nap elteltével a víz visszahúzódott, s a hetedik hónapban a hónap 17. napján a bárka megállt az Ararát hegyén. A víz a tizedik hónapig egyre jobban elapadt, s a hónap első napján feltűntek a hegycsúcsok. Negyven nap elteltével Noé kinyitotta a bárka ablakát, amit csinált, s kiengedett egy hollót. Az ide-oda röpdösött, amíg a víz fel nem száradt a földről. Azután kiengedett egy galambot, hogy lássa vajon a víz visszahúzódott-e már a föld színéről. De a galamb ne talált helyet a lába számára, ezért visszatért a bárkába, mivel még víz állt az egész földön. Ő kinyújtotta kezét, megfogta és bevitte magához a bárkába. Még várt további hét napot, és újra kiengedett egy galambot. A galamb este visszatért hozzá, és íme, friss olajágat tartott a csőrében. Ebből megtudta Noé, hogy a víz eltűnt a földről. Újabb hét napig várt, és ismét kiengedett egy galambot, de ez már nem tért vissza hozzá. Noé 600. életévében, az első hónapban, a hónap első napján felszáradt a víz a föld színén. Ekkor Noé félretolta a bárka fedelét, körülnézett, s íme, a föld felszíne szikkadt volt. A második hónapban, a hónap 27. napján a föld száraz volt.
Ekkor Isten szólt Noéhoz: „Szállj ki a bárkából: te, feleséged, fiaid és fiaid feleségei. Minden élőlény, amely veled van, a madarak, az állatok, a földi csúszómászók menjenek ki, nyüzsögjenek a földön, legyenek termékenyek és szaporodjanak el a földön.” Noé kiszállt fiaival, feleségével és fiainak feleségeivel. Minden vadállat, minden háziállat, minden madár, minden földi csúszómászó kijött a bárkából, egyik fajta a másik után.
Noé oltárt épített az Úrnak. Aztán fogott minden tiszta állatból és tiszta madárból, s égőáldozatot mutatott be az oltáron. Amikor az Úr megérezte a jó illatot, így szólt magában: „Az ember miatt nem átkozom meg többé a földet, hiszen az emberi szív vágya ifjúkorától kezdve hajlik a rosszra. Nem törlök el még egyszer minden élőlényt, ahogy megtettem. Mostantól fogva, amíg a föld áll, nem szűnik meg a vetés és az aratás, a hideg és a meleg, a nyár és a tél, a nappal és az éjszaka.”
Isten megáldotta Noét fiaival együtt, és így szólt hozzájuk: „Legyetek termékenyek, szaporodjatok és töltsétek be a földet. A föld minden állata, az ég minden madara, a föld minden csúszómászója és a tenger minden hala féljen és rettegjen tőletek: a kezetekbe adom őket. Minden, ami él és mozog, szolgáljon nektek eledelül, mindent nektek adok, mint a zöld növényt.”
Aztán így szólt Isten Noéhoz és fiaihoz, akik vele voltak: „Nézzétek, szövetséget kötök veletek, s utánatok utódaitokkal és minden élőlénnyel, amely veletek van: a madarakkal, a háziállatokkal s az összes mezei vaddal, mindennel, ami kijött a bárkából, a föld minden állatával. Megkötöm veletek szövetségem, többé nem törlök el minden lényt a földről vízözönnel, és nem jön olyan áradat, amely elpusztítja a földet.”


A szivárvány

Azután így szólt Isten: „Ez legyen jele a szövetségnek, amely fennáll köztem és köztetek, meg a veletek lévő minden élőlény között, minden nemzedékre: szivárványt helyezek a felhőkbe: ez legyen a szövetség jele köztem és a föld között. Ha összegyűjtöm a föld felett a felhőket, és a szivárvány megjelenik a felhőkön, akkor megemlékezem szövetségemről, ami fennáll köztem és köztetek meg minden élőlény és test között. A víz nem válik többé vízözönné, hogy minden lényt elpusztítson.
Noé fiai, akik kijöttek a bárkából, Szem, Kám és Jáfet voltak. Kám Kánaán atyja. Ezek hárman voltak Noé fiai, és tőlük származott a föld egész népessége.


Fel