TÓTH FERENC


Népballada


A népköltészet legnépszerűbb és legvonzóbb területe a népballada. Kriza János a Székelyföldön fedezte föl, mennyi régi
kincs hever senkitől sem figyelve. Legnagyobb szenvedélyének a népköltészet gyűjtését tekintette, ezen belül a
népballadáét. Arany János a nemzeti eszme tekintetében is érdeklődött utánuk, az elveszett magyar hőseposz nyomát remélte
megtalálni a népballadában. Kemény Zsigmond egyik balladánkat örökbecsű irodalmi alkotásnak ítélte: „Ez az a hang – írta –,
amiért odaadnám minden regényemet.”

A Kisfaludy Társaság titkára, Greguss Ágost pályázatának jelmondatában a balladát így határozta meg: „Tragédia dalban
elbeszélve.” Mivel ez kirekesztette a vígballadák körét, a lakonikus meghatározás később módosult: „dráma dalban
elbeszélve”. A nemzetközi szakirodalom és balladakincs ismeretében Vargyas Lajos már szabatosabban fogalmazott: „A ballada
rövid elbeszélő költemény, amely az eseményeket kihagyásokkal adja elő, csak a megértéshez legszükségesebb mozzanatokat
mondja el lehetőleg párbeszédben, drámai formában és többnyire egyetlen, döntő jelenetre sűrítve.”177 Véleménye szerint a
magyar ballada visszavezethető a hősénekekre.178

A szegedi táj hervadhatatlan érdemű folklórgyűjtője, Kálmán Lajos fölfödözte és megmentette az Alföld gazdag
népballadakincsét. „Elhitettük magunkkal – írta –, hogy csak Erdély bércei közt találhatók arisztokratikus színű balladák,
miből kiindulva azután annyira mentünk, hogy ha Alföldünkről lejegyzett ilyféle balladát olvastunk, ráfogtuk, hogy a
székelyektől került hozzánk; panaszkodtunk, hogy mi szegények, nagyon szegények vagyunk balladaneműekben, szegénységünk
okát is fürkésztük, s oda jutottunk, hogy azért nincsenek szép számú balladáink, mert a balladák hazája a hegyes vidék.
Összegyűjtött adataim egészen másról győznek meg engemet, arról: hogy elkéstünk a gyűjtéssel. Erdély székelyei helyzetüknél
fogva mindig szívósan ragaszkodtak őseiktől öröklött hagyományaikhoz. A nemzetiség kérdése, a vetélkedés náluk végképpen
nem alakult ki soha, székely, szász, oláh egyaránt becsülte, őrzötte kincseit. A hagyományokhoz való ragaszkodásának
köszönheti Szeged népe is, hogy népköltésében több, kiváló becsű adat van, hogy némelyiket nem töredékben bírja, mint a
székely, hogy itt is vannak arisztokrata színű s régi korból eredő balladák.”179Az a nézet terjedt el, hogy a székelyek
őrzik hagyományukat, az Alföldön „derűre-borúra” újak, új típusúak keletkeznek. Kálmány szerint régibb típusú és hosszabb
terjedelmű népballadákból azért van kevesebb az Alföldön, mivel itt később kezdték lejegyezni.

Gragger Róbert vitatta Kálmány nézetét. Szerinte a török dúlta Alföld népessége hagyományőrzésre alkalmatlanná vált, ismét
a székelységtől kapta vissza történeti balladáit.180 A török hódoltság alatt valóban elnéptelenedett az Alföld, de Szeged
népességének folytonossága nem szakadt meg, megőrizték középkori hagyományaikat is. Bálint Sándor úgy látta: „Kétségtelen,
hogy a Székelyföld és Moldva ballada kincse mellett Szeged a legjelentősebb, archaikus balladaőrző magyar tájunk, amely
kitörölhetetlen képét őrzi a középkor és török világ balladai párlatának, hagyatékának. Ennek az őrizetnek föltétele volt a
még középkorba visszanyúló, hódoltságot átélő töretlen tudati folytonosság és azonosság.”181 Lakosságának 18. századi
bánsági és más alföldi kirajzásakor vitték magukkal népéletük hagyományvilágát is. Bálint Sándor szerint: „Ez a török idők
nagy emberi próbatételein érlelődő költészet leginkább Temes-közbe, Bánátba rajzott, elszigetelődött népünk körében maradt
fönn. Kivándorlása a XVIII. század második felében kezdődött, amikor magával vitte és nemzedékeken át konzerválta az akkori
Város [Szeged] költészeti hagyományait, az időbeli közelség miatt {572} még eleven török tematikát is. Erről számos
archaikus nyelvi kövület is tanúskodik. A balladák zord atmoszférája egyébként az ő kemény, telepes sorsának szorongásait
is annyira példázta.”182

Csanád megye balladakincse is középkori és újabb keletkezésű balladákra osztható. Az utóbbihoz tartoznak a betyárballadák
és a gyilkosságokról szólnak. A törökdúlás ellenére a középkoriakban vidékünk is gazdag. Balladagyűjtőinknek nem állt
módjában a dallamok lejegyzése. Kálmány Lajos kizárólag A szeretet próbája (Áspis kígyó) dallamát közölte.183

A csanádi táj balladáit Vargyas Lajos témakör szerinti osztályozásában mutatjuk be.184

BEFALAZOTT FELESÉG. Ősi közép-európai hagyomány szerint építéskor a Föld megbolygatott szellemét építőáldozattal lehet
kiengesztelni. Ez történhet az élőlény befalazásával vagy az elégett hamvak mészhabarcsba keverésével. Hazánkban nemcsak
Székelyföldön, de az Alföldön is ismert hiedelem volt. A Kisiratosról közölt változat – Bálint Sándor szerint – iskolai
könyvből folklorizálódott.185

Kőműves Kelemenné
Tizenkét kőműves összetalálkozék,
Hogy magas Déva várát is felépítenék
Egy véka aranyért, két véka ezüstért,
De csakis aranyért, nem pedig rossz rézért.
Hozzá is fognak ők magas Déva várhoz,
Mit délelőtt raknak, estére elkárhoz.
Mit délután raknak, éjjelre leomlik,
Mit este felraknak, reggelre megbomlik.
Meg is tanakodja tizenkét kőműves,
Ezen segíteni miként lehetséges?
– Az asszonyt megfogjuk, tűzzel megégetjük,
Szép fehér hamvát a mész közé keverjük.
Amék felesége legelébb idejön,
Haj, aztat megfogjuk, áldozat az lögyön.
– Istenem, Jézusom, adj egy sötét erdőt,
Asszony-feleségem elé adj ködfelhőt.
Azt is adott Isten, mégsem tért ő vissza,
Hogy nem tért ő vissza, a levét megissza.
– Jó napot, jó napot, Kőműves Kelemen.
– Hozott Isten téged, asszony-feleségem.
– Eljöttem tehozzád látogatásodra.
– Eljöttél énhozzám a magad bajodra.
Ezzel azt megfogták, a nyakát elvágták,
Tűzzel megégették, a mész közé hányták. {573}
Föl is építették magos Déva várát,
Meg is kapták érte annak a nagy árát.
Most pedig Kőműves Kelemen ment haza,
Ahogy hazaére, elébe áll fia.
– Apám, édesapám, hol maradt az anyám?
– Elmaradt messzire, de hazajön talán.
Eljött az este, de mégsem jött ő haza,
Másnap ezért épp úgy elébe áll fia.
– Menj el, fiam, menj el magos Déva várra,
Ott van a te anyád, kőfalba van zárva.
El is ment a fiú, háromszor kiálta:
– Anyám, édesanyám, hallgasson fiára!
– A nagy kőfal szorít, nem szólhatok, fiam.
A nagy kőfal miatt nem hallik a szavam.
Szíve ott meghasadt, a föld is alatta.
Kőműves Kelemen fia belehulla.


Kisiratos186

HÁROM ÁRVA. Európa-szerte ismert balladatípus a középkori legendák világát idézi. Hazánk egész területén ismerték. Hozzánk
a francia fogalmazások állnak legközelebb. Kálmány Lajos Kövegyről három változatot is lejegyzett.

Három árva. I.
Elment, elment három árva
A temető kapujára,
Édes anyjának sírjára,
Ott állott a Szűz Mária:
– Netök ez a három vessző,
Csapjátok meg a temetőt!
Az édes anyátok sírját,
Az édes anyátok sírját!
– Kelj fel édes anyánk, kelj fel,
Elrongyolódott a gyászruhánk,
Fűsülgess meg a fejünköt
Va’rogasd meg a ruhánkot!
– Nem kelhetek, én fijaim,
Kihullottak a csontjaim,
Szakadoznak az inaim,
Apadoznak a szemeim.
Van tinektek mostohátok,
Aki gondot visel rátok.
A mostoha csak mostoha,
Nem oly, mind az édesanya:
Vas fűsűje, vas ötettje,
Vas türülköző kendője,
Amikor a’ münket fűsül,
Sarkunkon foly a piros vér!
Felkelt az ő édes anyjuk,
Felkelt, kigyütt a sírpartra,
Megvarrta a ruhájukat,
Megfűsülte fejököt.
– Most, fiaim, haza mentek,
Kérdezi a mustohátok:
Ki fűsülte fejetököt,
Ki var’ta meg ruhátokot?
– Szomszédasszony: a jó asszony,
Az fűsülte a fejünköt,
Az var’ta meg ruháinkot
Az mosta ki ruhájinkot.

{574}

Oda ment a mustoha, veszeködött, hogy mért fűsülte meg a fejököt? Mikor másodszor kimentek, akkor a körösztanjukat monták,
hogy a’ varrta meg a ruhájukot. Harmadszor mikor kimentek, azt mondta az édesanyjuk, hogy fiaim, ha hazamentek, többet ide
ne gyüjjetek, mert a Boldogságos Szűz Mária engedte, hogy háromszor felkelhetek, de többé nem szabad! A mustohátoknak meg
mondjátok, hogy édesanyánk fűsülte meg a fejönköt, varrta meg a ruhánkat. Kiment a mostoha a temetőbe, veszeködött a
holttal, hogy mért fűsülte meg őköt? Egyszer ezért csak eltűnt. Egy mustoha volt jó, azt is elvitte az Ördög.



Kövegy187



Három árva. II.
A temető kapujában
Ot’ sírdogál három árva,
– Kelj fel, kelj fel édesanyám,
Mert lerongyosult a ruhám.
– Én innen fel nem kelhetek,
Mert mélyen letemettetek;
Van tinéktek mustohátok,
Aki gondot visel rátok.
Megfésüli hajatokat,
Vér veri sarkatokat,
Tisztát is ad maj reátok,
Kékkel virágzik rajtatok.
Beviszi az üres tálat:
Nyeld el, árva, az éhnyálat!
Beviszi az üres korsót:
Nyeld el árva az utolsót!


Kövegy188



Az árva189
Sír egy árva kint a temetőben,
Térdepelvén, zokog keservében,
Jaj szavakkal sírva kiáltozza:
Meghalt neki mán az édesanyja.
Imádkozik és újra feljajdul,
Sűrű könnye anyja sírjára hull:
– Kelj fel, kelj fel kedves édesanyám:
Mer nekem leronygyollott a ruhám!
A fínyes nap már nyugovóra száll,
A kis árva mégis ott sírdogál,
Imádkozik éppen éfél tájba,
Szűz Mária leszállott hozzája.
Hozott neki mennyei virágot,
Így szólt: Lányom, ne sirasd anyádot,
Van mennyekben neked édesanyád:
Szüz Márija, ki gondot visel rád.
– Tudom, mennybe leszel édesanyám:
Szűz Mária, ki gondot visel rám;
De földön nincs, ki gondot visel rám, {575}
Ki megvarrja leronygyollott ruhám.
Ne sírj, lányom, leszek édesanyád,
Földön is má’ gondot viselek rád!
Éppen olyan mustoha a világ,
Vagy eltaszít, vagy pedig arcra vág.


Kövegy



A SZERETET PRÓBÁJA. A ballada tárgya nemzetközi, de Vargyas Lajos szerint a szegedi nagytájról gyűjtött változatok – így
az itt közölt dombegyházi – sem a nyugati, sem a keleti szövegekkel nem egyeztethetők.190 A külföldi változatok
részletezőbbek. A derűs befejezés (zacskó arany) újabb keletű.191 Szövegét a népzenei fejezetben közöljük.

A SZÉGYENBE ESETT LÁNY. A hazánkban elterjedt ballada némely mozzanata Ibériai-félszigeti, Rajna-vidéki, angol, spanyol,
olasz balladákban fordul elő. Vargyas Lajos képtelenségnek tartja, hogy ennyi helyről juthatott el hozzánk. Szerinte
egyetlen elveszett francia ballada lehetett valamennyinek a forrása.192

Katica

– Katica, Katica,
Szegvári Katica!
Varratok én neked
Kerekaljú szoknyát,
Magas sarkú csizmát.
– Mi dolog az, lányom,
Szegvári Katica:
Elől rövidedik
Hátul hosszabbodik?
– Anyám, édesanyám,
Kedves szülő dajkám!
Szabó nem jól szabta,
Varró nem jól varrta,
Olló nem jól nyírta,
A tű nem jól szúrta,
Cérna nem jól fogta.
– Szabó is jól szabta,
Varró is jól varrta,
Olló is jól nyírta,
A tű is jól szúrta,
Cérna is jól fogta;
Mi dolog ez lányom,
Szegvári Katica?
– Anyám, édesanyám,
Kedves szülő dajkám!
Mit félem, tagadom,
Csak meg kell mondanom:
Virágos kiskertben,
Almafa tövében
Estem szerelembe;
Ármádi Jánostól
Estem én teherbe!
– Hóhérok, hóhérok,
Gyulai hóhérok!
Vigyétek a lányom
Az akasztófára,
A siralomházba!
– Gólyám, édes gólyám!
Vigyél egy levelet
Ármádi Jánosnak,
Az én szeretőmnek!
Ha sétálva látod:
Ha éve találod:
Tedd a tányérjába;
Ha alva találod!
Tedd a vánkosára!
Sétál az úr, sétál
Maga szobájában,
Majd meghasad szíve
A bús bánatjában:
– Szakácsom, szakácsom,
Ne főzzél már nekem;
Főzzél már magadnak, {576}
Meg a kocsisomnak!
– Kocsisom, kocsisom,
Fogd be a hat lovat
Az üveghintóba,
Az ezüst szerszámba,
Meg az üveghintó!
Fekete bíborba!
Kocsisom, kocsisom,
Hajts, édes kocsisom!
Mert én már nem látok
A bús bánatomban!
Mire odaértek,
Megdöglött már két ló.
– Jó estét, jó estét,
Édes öreganyám!
Hol van a kend lánya,
Az én piros babám,
Szegvári Katica?
– Virágos kiskertben
Almafa tövében
Baba dunnát varrja!
– Jó reggelt, jó reggelt,
Édes öregatyám!
Micsoda sok nép az
Ott a város alján?
– Ott vesztenek egy lányt:
Szegvári Katicát!
Kocsisom, kocsisom
Hajts, édes kocsisom!
Tied lesz a négy ló
Mire odaértek,
Megdöglött még két ló.
Kocsisom, kocsisom,
Hajts, édes kocsisom!
Tied lesz a két ló,
Meg az üveghintó!
Akkor odaértek.
Akkor vágták el a
Nyakát babájának,
Piros babájának.
–Vérem a véreddel
Egy patakot mosson,
Testem a testeddel
Egy sírban nyugodjon,
Lelkem a lelkeddel
Egy Istent imádjon!
Akkor leszállt a hintójából, földbe üté kardját és beledőlt.



Magyarbánhegyes193



A HALÁLRA TÁNCOLTATOTT LÁNY. Országszerte ismert, máig egyik legnépszerűbb ballada.194 A bíró lányát nem adják oda az
egyszerű kérőnek, néhány változatban ki is gúnyolják piszkos ruhájáért. A lány büntetése a halálra táncoltatás. Ezekben a
balladákban a szegény vesz elégtételt a gazdagon. A ballada egyik alaptípusában a visszautasított legény maga az ördög.

Földvári János lakodalma

– Jó napot, jó napot,
Gazdag bíró néném!
Adja ide lányát,
Földvári Jánosnak!
– A lányom nem adom,
Táncolni od’adom.
– Kű’gye ki hát ide,
Hagy beszélünk véle!
– Mönj ki, lányom, mönj ki!
Legényök hívnak ki.
– Nem mék, anyám, nem mék,
Nem jó lösz belőle;
Földvári Jánosnak
Lakodalmát lakják.
– Húzd föl a lábodra
Bársony selyöm cipőd, {577}
Hagy hasítsa szívit
Földvári Jánosnak;
Vödd föl te magadra
Ég szín’ selyöm ruhád,
Hagy hasítsa szívit
Földvári Jánosnak!
Húzd föl az ujjadra
Tíz pár arany gyűrűd,
Hagy hasítsa szívit
Földvári Jánosnak;
Hogy hagy rágja szivit
Földvári Jánosnak,
Hogy ha majd möglátja!
…Húzd rá, cigány, húzd rá,
Rö’geltül délig,
Déltül megint estig,
Estétül éj’félig,
É’féltül rö’gelig,
Rö’geltül mög délig,
Déltül megint estig,
Estétül é’félig,
É’féltül rö’gelig.
Eres’z, kutya, eres’z,
Mer mindjárt möghalok,
Százfelé szakadok!
. . . . . . . . . .
Nyis’ ki, anyám, nyis’ ki
Zö’d erdős kapudat;
Hagy tegyem be rajta
Fáradt tagjajimat.
Átkozott az atya,
Szá’szorta az anya,
Ki az ű leányát
Táncra elajá’lja!



Csanádapáca 195



Sallári Kis Kata

– Gyere velem táncolni,
Sallári Kis Kata!
– Nem megyek én veled,
Csomótáni Tamás;
Mert szennyes a ruhád,
Piszkos leszek tőled!
– Gyere velem táncolni,
Sallári Kis Kata!
– Nem megyek én veled,
Csomótáni Tamás;
Mert szennyes a ruhád
Piszkos leszek tőled!
– Gyere velem táncolni,
Sallári Kis Kata!
– Nem megyek én veled,
Csomótáni Tamás;
Mert szennyes a ruhád,
Piszkos leszek tőled!
– Most már, cigány, húzd rá
Csorda kihajtásig,
Csorda kihajtásig,
Bornyú bocsájtásig!
– Eressz el, eressz el
Csomótáni Tamás!
Most kezedben vagyok,
Itt mindjárt meghalok!
– Húzd rá, cigány, húzd rá
Csorda kihajtásig,
Csorda kihajtásig,
Bornyú bocsájtásig!
– Eressz el, eressz el,
Csomótáni Tamás!
Most kezedben vagyok,
Itt mindjárt meghalok!
– Húzd rá, czigány, húzd rá
Csorda kihajtásig,
Csorda kihajtásig
Bornyú bocsájtásig!
– Eressz el, eressz el,
Csomótáni Tamás!
Most kezedben vagyok,
Itt mindjárt meghalok:
Mert a piros csizmám
Tele aludt vérrel!
– Nyisd ki, anyám, nyisd ki
Zöldelő kapudat;
Vesd meg, anyám, vesd meg
A kedves ágyamat; {578}
Húzd le, anyám, húzd le
A piros csizmámat;
Mert már itthon vagyok,
Most mindjárt meghalok!
Keresd ki, keresd ki,
A haló ruhámat:
Mert már itthon vagyok,
Most mindjárt meghalok!
Anyám, édesanyám,
Kinek harangoznak?
Fiam, édes fiam,
Isten szegényének!
– Anyám, édesanyám,
Kinek harangoznak?
Kinek húzzák azt a
Szép, hármas harangot?
– Fiam, édes fiam,
Majd is megmondom már:
Sallári Katának,
A bíró lányának!



Magyarbánhegyes196



ELADOTT LEÁNY

Piros szép Örzsébet
– Gyere be, gyere be,
Piros szép Istvánné!
Ad’ nékem a lányod
Egy pár i’ce boré’,
Egy szép köszönté’sé!
Haza mén a lánya:
– Lányom, éldes lányom,
Piros szép Örzsébet
Eladtalak mán én
Egy pár i’ce boré’,
Egy szép köszöntésé’
Piros szép Pistának!
– Átkozott az apa,
Átkozott az anya,
Ki a maga lányát
Látatlan’ eladja!
Istenem, Istenem,
Ha’lgasd meg kérésem:
Mikor értem jönnek
Hideg borzongas’on,
Ha hintóba tesznek
Halál hideg leljen,
Fele útra visznek
Ki is terítsenek!
– Lányom, éldes lányom,
Piros szép Örzsébet!
Á’j fel kő padodra,
Néz’ ki udvarodra!
Mit látol odaki’?
– Nem látok egyebet:
Amoda jön me’szi
Egy fekete sereg!
– Érted utast jönnek!
– Másodszor is mondom:
Piros szép Örzsébet!
Á’j fel kő padodra,
Néz’ ki udvarodra,
Mit látol oda ki’?
– Nem látok egyebet:
Amoda jön me’szi
Egy fekete sereg!
– Érted utast jönnek!
Harmadszor is mondom:
Piros szép Örzsébet!
Á’j fel kő padodra,
Néz’ ki udvarodra,
Mit látol oda ki?
– Nem látok egyebet:
Amoda jön me’szi
Három üveghintó,
Meg egy ezüs’ lászló!
– Lányom, éldes lányom,
Piros szép Örzsébet
Érted utast jönnek!
– Istenem, Istenem!
Hal’gasd meg kérésem:
Mikor értem jönnek,
A hideg së’ borzoga’son; {579}
Ha hintóba tesznek:
Halál hideg së’ leljen;
Ha fele útra visznek,
Ki së terítsenek!
El is jöttek érte,
Hideg borzogatta;
Hintóba is tették,
Halál hideg lelte;
Fele útra vitték,
Ki is terítették.
– Á’lj meg, mi kocsisunk!
Hátra hanyatlik már
A mi menya’szonyunk!

Másodszor is mondja:

– Hátra hanyatlik már
A mi menya’szonyunk!
Harmadszor is mondja:
– Á’lj meg, mi kocsisunk,
Hátra hanyatlott már
A mi menya’szonyunk!
Fog’ ki legjob’ lovat,
Ü’j fel a hátára,
Eridj az anyához,
Mondd meg az atyának:
Hogy ne úgy gyűjönek,
Mint lakodalomba;
Hanem úgy jő’jenek,
Mint siralomházba,
El is vitték haza.
– Istenem, Istenem!
Egyszer láttam volna:
Lábadnak ugrását,
Szemed pi’lantását,
Szád mosolygását!
– Fiam, édes fiam!
Csináltatol-e hát
Diószín’ koporsót?
– Csináltatok, szülém,
Márványkű koporsót!
– Fiam, éldes fiam!
Csináltatol-e hát
Márvány kű keresztet?
– Csináltatok, szülém,
Gyémántból keresztet!
– Fiam, éldes fiam!
Kivereted-e hát
Apró fejű gom’bal?
– Kiveretem, szülém.
Arany fejű gom’bal!
– Fiam, éldes fiam!
Meghúzatod-e hát
A falu harangját?
– Meghúzatom, szülém,
A vármegye harangját!
– Behúzatod-e hát
Fekete fátyollal?
– Behúzatom, szülém,
Ezüs’ színű fátyol’al!
– Megsiratod-e hát
Ahun senki se lát?
– Megsiratom, éldes szülém,
Ahun száz ember lát!
– Fiam, édes fiam,
Kikíséred-e hát
A kapud sarkáig?
– Kikísérem, éldes szülém,
Temető sarkáig.



Magyarbánhegyes197



A HŰTLEN FELESÉG. Az új típusú balladák közé tartozik. Az angol eredetű szöveget F. W. Meyere lefordította németre, és
1790-ben kinyomtatták. A ponyván terjesztett ballada nagy sikert aratott, a nép ajkán, hagyományos módon terjedt.
Németországból eljutott Skandináviába és Magyarországra. Némely változatokban a magyar szöveg és a dallam összehasonlítás
nélkül is elárulja idegen eredetét.198 A kisiratosi gyűjtés már jó kedélyű, tréfás változat. A lehetetlen feleletekkel
fölültetett férj teszi örökbecsű vígballadává. {580}


A megcsalt férj

– Édes-kedves feleségem!
– Mi baj, angyalom?
– Mit keres itt a zsebóra
Az asztalomon?
Néz az asszony ide-oda.
– Hol van itt a zsebóra?
Vöröshagyma, kedves párom,
Most tettem oda.
– Édes-kedves feleségem!
– Mi baj, angyalom?
– Mit keres itt ez a pipa
Az asztalomon?
Néz az asszony ide-oda.
– Hol van itten a pipa?
Leveskanál, kedves párom,
Most tettem oda.
– Édes-kedves feleségem!
– Mi baj, angyalom?
– Mit keres itt ez a csizma
Az én ágyamon?
Néz az asszony ide-oda.
– Hol van itten a csizma?
A kis kutyám, kedves párom,
Most feküdt oda.
– Édes-kedves feleségem!
– Mi baj, angyalom?
– Még ma este bál lesz nálunk,
Ha én akarom.
Néz az asszony jobbra-balra.
– Hol lesz itt az a bál?
– Ázott kötél a sarokban,
Az is terád vár!



Kisiratos199



A GYERMEKÉT ELHAGYÓ MENYECSKE. A Bán Kata címen ismert ballada – Kálmány Lajos apátfalvi gyűjtése – egyedülálló kincs,
változatai az erdélyi és moldvai hagyományban maradtak fönn. Két dunántúli helységből prózai töredékei ismertek. E szerint
Bán Évát (!) fiával összebéklyózva hajtotta el a janicsár, de megszöktek. Otthon – a töröktől való félelmében – a padláson
bújt meg. A Bács–Bodrog vármegyei Gombos faluból 1971-ben előkerült a ballada értelmetlenségig szétzilált változata.200 A
csalogatás és a „fejbenkeresés” az Elcsalt menyecske (Molnár Anna) balladatípusában is előforduló motívum. Gyönyörű Bán
Kata szökését hiedelem motívumok segítik elő.

Bán Kata

– Gyere csak, gyere csak Gyönyörű Bán Kata
A mi országunkra: szép Törökországra!
– Nem mék én, nem mék én, Fekete Rácz Pétör:
Mert van néköm fiam, kis, futosó fiam,
Karon ülő lányom, kedves, hitös párom!
– Ne gondolj te vele!
Gyere csak, gyere csak Gyönyörű Bán Kata, {581}
A mi országunkra: szép Törökországra!
Kutya se úgy ugat szép Törökországon,
Mint Magyarországon!
– Nem mék én, nem mék én Fekete Rácz Pétör;
Mer van néköm fiam, kis, futosó fiam,
Karon ülő lányom, kedves, hitös párom!
– Gyere csak, gyere csak Gyönyörű Bán Kata,
A mi országunkra: szép Törökországra!
Kétszáz ezüst pénzér, hatvanhat tallérér,
Háromszáz aranyér!
(Ekkó mán emönt vele.)
Elérték az erdőt, ott hagyta fiát,
Kis futosó fiát, karonülő lányát.
– Jegönyefa alatt itt hallak titöket.
Mikor a madarak szárnyakkal csattognak,
Csak azt gondoljátok,
Hogy édösanyátok beszél tehozzátok!
Mikor eső esik, csak azt gondoljátok,
Hogy én fürösztgetlek, az édösanyátok!
(Föltötte űket a fára, elmönt.)
Sasok vágják szívit, hollók szödik szömit,
Szögény, ártatlan lélöknek hasítja bús szívit.
Möntek, möndögéltek, azután leültek,
Fejibe keresött Kata a töröknek.
– Mi dolog, mi dolog, Gyönyörű Bán Kata:
Se eső nem esik, sem föjhő nem látszik,
Mégis az én fejem csupa csavaró víz?
Most kereködött itt egy fekete fölhő,
Abbú csöpörödött ennyihány szöm eső.
(Főlnézött, oszt látta, hogy egy madár éteti a fiát, azért sírt.)
– Induljunk, induljunk, Gyönyörű Bán Kata,
Induljunk, induljunk, mer mán este lösz ránk!
Ahogy odaértek török lakására,
Hogy pihenést vöttek török szobájába,
Fekete Rácz Pétör, mindgyá csak azt mondja:
– Főzzél mán, főzzél mán, Gyönyörű Bán Kata!
Gyönyörű Bán Kata kimönt a konyhára,
A nyálát leköpte konyha közepire:
– Most édös kis nyálom, ha mondja a török:
Főzzél mán, főzzél mán, Gyönyörű Bán Kata!
Csak azt feleld neki: mingyá készen lösz mán!
– Tálalj mán, tálalj mán, Gyönyörű Bán Kata!
– Mingyá tálalok mán, Fekete Rácz Pétör!
– Tálalj mán, tálalj mán, Gyönyörű Bán Kata!
– Mingyá tálalok mán, Fekete Rácz Pétör!
– Tálalj mán, tálalj mán, Gyönyörű Bán Kata!
– Mingyá tálalok mán, Fekete Rácz Pétör!
Nem győzte mán várni Fekete Rácz Pétör,
Kimönt a konyhára,
Sehun se találta Gyönyörű Bán Katát;
Gyönyörű Bán Kata útnak vötte magát.
Mingyá fönyergölte Fekete Rácz Pétör
Legjobb paripáját;
Erdőrűl erdőre rugtatott nyomába;
De mög nem tanálta.
Vissza is rugtatott Fekete Rácz Pétör.
(Gyönyörű Bán Kata, amikor odaért ahhon az erdőhön, ahun a kisdedöktű elváltak, nem tanált sëmmit së, csak a
csontokat; vitt belüle haza, anyja lakására.)
– Nyisd ki, anyám, nyisd ki a zárós ajtódat!
Én vagyok a lányod, a te Kata lányod!”
– Mönj el sátán, mönj el, ne késértgess engöm
Nincs énnéköm lányom! {582}
Kilenc hete elmúlt, tizedikre fordul:
Múta a halászok hálóval keresik,
Sehogy se találik!
– Nyisd ki, anyám, nyisd ki a zárós ajtódat!
Én vagyok a lányod, a te Kata lányod!
– Mönj el sátán, mönj el, né késérgess engöm,
Nincs énnéköm lányom!
Kilenc hete elmúlt, tizedikre fordul:
Múta a halászok hálóval keresik,
Sehogy se tanálik!
– Nyisd ki, anyám, nyisd ki a zárós ajtódat,
Mer, ha ki nem nyitod: a szívem möghasad!
– Nem nyitom, nem nyitom, nincs énnéköm lányom,
Kilenc hete elmúlt, tizedikre fordul:
Múta a halászok hálóval keresik,
Sehogy se találik!
(Mikor kinyitotta az ajtaját az édösanyja, ott feküdt Bán Kata, arcra borult a kisgyerök csontja mellett.)



Apátfalva201



BETYÁRBALLADÁK. Erdélyi János is fölfedezte: a szegény, elnyomott nép a betyárballadák hőseiben a maga hőseit, a szegények
oltalmazóját, az urak regulázóját látta. Ezek az új típusú balladák a betyárok életéről, elfogatásukról, halálukról szóló
epikus énekek. Bogár Imrét 23 éves korában, 1862-ben akasztották föl. A szegedi lap szerint: „leventei termettel, majdnem
gyermeteg ifjúsággal deli szépség – és az Isten képmását viselő arcvonásokkal” volt megtalálva.202 Egy 1881-ben közzétett
ponyvafüzetben – félnépi alkotásokkal együtt – szerepelt a ballada is. Így vált országosan ismertté.203

Bogár Imre204

Zavaros a Tisza,
Nem akar apadni,
Az a híres Bogár Imre
Átal akar menni.
Átal akar menni,
Csikót akar lopni,
Kecskeméti nagy vásáron
Pízt akar csinálni.
– Kocsmárosné, hallja!
Száz icce bort adna,
Megkínálnám a vármegyét,
Hogy ne lennék rabja.
Huncut a vármegye,
Nem iszik belőle,
Mert a szegény Bogár Imre
Most van a kezébe.
Nézz ki, Marcsa, nézz ki
Ablakod firhangján!
Most kísérik Bogár Imrét
Aranyszín paripán.
Arany a zablája,
Ezüst a kantárja,
Az a híres Duli Marcsa
Mán hiába várja. {583}
Harangoznak délre,
Féltizenkettőre,
Most kísérik Bogár Imrét
A vesztőhelyére.
Harangoznak délre,
Féltizenkettőre,
Hóhér mondja: – Bogár Imre,
Álljál fel a székre.
Kiapadt a Tisza,
Csak a sara maradt,
Meghalt szegény Bogár Imre,
Csak a híre maradt.

Marsi Pista betyárt Makón az Akasztófa-dombnál akasztották föl, azóta Marsi-halom a neve.205 A róla szóló ballada 3–4.
versszaka Petőfi egyik versének folklorizációja.

Marsi nótája
Makó és Vásárhely egymással határos,
Marsi és a Hernyák egymással barátok,
Szépen fölnyergelik szürkét mög a derest,
Az nömös vármögye – pajtás! – minket keres.
Repülj lovam, repülj idegön határra,
Hogy sohase jussak Gyulának várába!
Nem repült a lovam idegön határra,
Bele is jutottam Gyulának várába.
*
Fürdik a holdvilág az éj tengeribe,
Bujdosik a betyár rengeteg erdőbe,
Fokosa nyelire támaszkodva mondja:
Hogy adtam fejemet borzalmas dologra?!
A jó apám, anyám sokat kért a jóra,
De én mint rossz fiú nem hajtottam szóra;
Elhagytam városom, bujdosóvá lettem,
Egy rablóbandának fő cinkusa lettem.
*
Sír az édösanyám, sirat, hogy rab vagyok,
Gyulai börtönnek hogy lakosa vagyok.
Ne sírj édösanyám! így köll ennek lönni:
Minden jó családban köll egy rossznak lönni.
Gyulai börtönbe van egy árva legény,
Kilenc esztendeje mióta rab szegény.
Kinek kezin-lábán rajta van a bilincs, {584}

Szabadságot kérne – hej! – de magának sincs.
Ne csudálkozzatok, hogy én sárga vagyok,
Kilenc esztendeje mióta rab vagyok,
Rab vagyok, rab vagyok, szabadulást várok,
A jó Isten tudja: mikor szabadulok.
Sasmadár szállott föl a gyulai várra
Sok szegény legénynek szabadulására;
Rab vagyok, rab vagyok, szabadulást várok,
A jó Isten tudja: mikor szabadulok.



Makó206



SIRATÓ BALLADÁK. A sirató balladák némileg rokonok a betyárballadákkal. Ezek is gyilkossággal és a vásári ponyvával
függnek össze. A borzalmas gyilkosságokat ponyván kiadó verselő szövegei részben a szájhagyományra épültek, részben pedig
hatottak is arra.

Bagi András207

Fölszállott a páva
Vármegye házára,
Látod, Bagi András
Most esett rabságba:
Se’ nem a gulyáé’;
Se’ nem az ököré’;
Hanem Sinka Pista
Fejbe csapásáé’.
Mán Bagi Andrásnak
Minek a bokréta?
Mikó’ mán ő is csak egy szál,
Egy szál levendula.
Egy szál levendula,
Két szál tubarózsa,
Mer’ Sinka Pistának
Ő volt a gyilkosa.
Egyszer ütött oda,
Véres lett fokosa,
Má’szor ütött oda,
Elállott a szava.
Pátfalvi temető
Balra van bevetve,
Szegény Sinka Pista
Oda van temetve.
Mán Sinka Pistának
Húzzák a harangot,
De Bagi Andrásnak
Csörgetik a láncot.



Apátfalva



Török Zsuzsi
Vásárhelyi szélös utcán mi történt:
Gazdag doktort a pé’ziért mögölték,
Gazdag doktort viszik a temetőbe,
Török Zsuzsit a szögedi tömlöcbe.
Török Zsuzsi azt üzente a’nyának:
Fehér párnát kü’djön feje a’jának;
De az a’nya azt üzente vissza:
– Édös lányom, kűbül a fejed alja.
Jaj de szélös a szögedi nagy utca,
Török Zsuzsi végig-végig siratja,
Kö’nyes szömmel siratga’tja hazáját,
Kire hagyja neveletlen árváját?
– Vékony haja van a vörös hajmának,
Mé’ nincs néköm olyan uram, min’ másnak?
Mer’ bánattá élöm vele világom,
Jó az Isten, maj’ mögválaszt egymástul. {585}
Törött ágrul messzire szál’ a madár,
Török Zsuzsi, jaj de messzi elhagysz mán!
Bár tudnálak, bár bírnálak felejtni,
Ne tudnálak olyan nagyon szeretni!
A Tiszába mossa holló a fiát,
Ez a világ mind Körösztösre kijá’t,
Hagy kiáltson, csak hagy mondja szömömbe,
Rab vagyok én, majd mögszenvedök érte.
Zöld erdőbe’ teröm a kurta kígyó,
Szép a’szonybul van a kóborló ringyó;
Én Istenöm! de boldog, aki csúnya,
Mer’ az senki szívit nem szomorítja!
– Kis pej lovam ledörzsölte az ereszt,
Haza mönnék, Török Zsuzsi nem ereszt;
Török Zsuzsi mögvert az Isten veled,
Hogy én tégöd ilyen nagyon szeretlek!



Csanádapáca



Dávid Panna208
– Adjon Isten, Dávid Panni, jó estét!
Adjon Isten, Korom Matyi, szerencsét!
Ne kívánjon, Dávid Panni, szerencsét!
Nyolc órakor szíved járja a nagy kés.
Mikor eztet Dávid-Varga hallotta,
A két kezit a fejire kulcsolta:
– Jaj Istenem! hogy kell ennek meglenni,
Szegény embert ártatlanul megölni?
Fölszántom a Dávid Panni udvarát,
Vetek bele majoranna palántát,
A négy sarkán teljes rúzsa nyíldogál,
Közepibe Korom Matyi sirdogál.
Jaj de véres Korom Matyi gatyája,
Bevérezte Dávid Panni házába.
– Mosd ki, rúzsám, ingem, gatyám fehérre,
Holnap visznek Balta Kálmány elébe.
– Adjon Isten, Balta Kálmány, jó napot!
– Adjon Isten, Korom Matyi, mi bajod?
– Kisebb bajom is nagyobb a semminél,
Dávid Pannit megöltem egy tallérér’.
Kérem szépen Balta Kálmány uramat:
Csak sokára ne hagyja a bajomat!
– Kerülj belül, ülj le hát a lócára,
Elvégzem a bajod kilenc órára!
– Kérem szépen Balta Kálmány uramat:
Ne terjessze oly nagyra a bajomat!
– Korom Matyi, édes fiam, nem lehet,
Nagyváradra küldtem fel a levelet.
– Megüzenem én az édes anyámnak:
Elvállal-e még engem fiának?
Ha ű el nem vállal engem fiának,
Én se mondom többet édesanyámnak.
Megszólalt a pátfalvai nagyharang,
Húzza aztat három fehér vadgalamb.
Húzza azt a jaj keserves verseket:
Korom Matyi mért szenveded ezeket?
Leásták már aztat az akasztófát:
Amelyikre Korom Matyit akasztják.
Fújja a szél fehér ingit, gatyáját,
Veri össze réz sarkantyús csizmáját.



Apátfalva



Kasza Antal
Jaj de szélös, jaj de hosszú ez az út,
Akin mostan Kasza Antal elindult;
Jobb lött vóna lefekünni, aludni,
Mint a Téglás tanyájára kimönni.
Én Istenöm, jaj de nagyot vétöttem:
Szögény asszonyt öt malacér’ mögöltem,
Öt malacér’ tyúkfészökre ültettem,
Jaj Istenöm, jaj de nagyot vétöttem!
Lá’d mögmondtam, Kasza Antal, ne kezdd el,
Így járod te az életöd végivel!
Danyi András hátrafogta a kezit,
Kasza Antal úgy gyilkolta a mejjit. {586}
Jaj de szélös apácai nagy utca,
Kasza Antal végig-végig jár rajta,
Mögállott a Kovács János udvarán,
Kovács Tera jaj de nagyon sírdogál!
Jaj de vérös a kend ünge, gatyája!
Talán bizon gyilkolt kend a tanyába?
Közepibe Kovács Tera sírdogál.



Csanádapáca



Barna Jancsi

Barna Jancsit arra kérte babája
Jó komáját küldje a másvilágra.
Útitársa lefeküdt a ződ fűre,
Barna Jancsi kést nyomott a szivébe.
Vérös lött a Barna Jancsi gatyája,
Majd kimossa az ű kedves babája.
– Mos’ ki babám ingöm, gatyám fehérre,
Honap mögyünk csendbiztos úr elébe!

– Csendbiztos úr, adjon Isten jó napot!
– Csendbiztos úr, szivem nyomja a bánat,
Egy kislányér mögöltem a komámat.
Túl a Tiszán faragják már azt a fát,
Akire majd Barna Jancsit akasztják.
Fújja a szél selyöm ingit, gatyaját,
Más öleli Barna Jancsi babáját.



Makó


TILTOTT SZERELEM. Az új balladák csoportjába tartozik. A báró és a juhászbojtár/gulyás társadalmi ellentéte
kibékíthetetlen: a báró kivégezteti lánya titkos szeretőit.

Endre báró leánya
Kutas-pusztán, Iratos határába
Leveledzik egy nagy nyárfa magába.
Iratosi öreg határ nyárfája,
Búsulni jár egy kis bojtár alája.
Éjfél után három óra az idő,
Furulyaszó hangzik árván messziről.
Szól a nóta, beröpül az ablakon:
– Ébredjen föl, ne aludjon, kisasszony.
Kinyílik az Endre báró ablaka,
Selyemhajú kisasszony néz ki rajta.
– Én Istenem – úgy gondolja magába –,
Mért is vagyok én a báró leánya?

Endre báró felnyergeli a lovát,
Megkerüli a juhászok tanyáját.
Megkérdezi legkisebbik juhászát:
– Nem látta-e az ő kedves leányát?
– Nem láttam én, báró uram, ha mondom,
Három napja bojtárom sem találom.
Bojtárom is három napja odavan,
A nagyságos kisasszony is vele van.
Jaj de szépen kifaragták azt a fát,
Amelyre a juhászlegényt akasztják.
Fújja a szél fehér gyolcsing-, gatyáját,
Más öleli Endre báró leányát.



Kisiratos


A kisasszony

Szépen legel a kisasszony gulyája,
A kisasszony maga sétál utána.
Már messziről kiáltja a gulyásnak:
– Szívem, János, terítsd le a subádat.
– Hogy terítsem én itt le a subámat,
A tilosból elhajtják a gulyámat.
– Már te arról, szívem János, ne gondolj.
Majd kiváltja a kisasszony, ha mondom.
– Lányom, lányom, leányomnak se mondlak,
Minthogy téged egy gulyásnak adjalak.
– Nem bánom én, édesanyám, tagadj meg,
De a szívem a gulyásért hasad meg.



Kisiratos

{587}



Endre báró leánya
Túl a Tiszán, az endrei határban
Öreg nyárfa levelezget magában.
Nyárfa alatt szépen szól a furulya,
Hallgatja az Endre báró leánya.
Éjfél után kettőt ütött az óra,
Még akkor is szépen szól a furulya.
Furulyaszó behangzik az ablakon:
– Ébredjen föl a nagyságos kisasszony!
Ki is nyílt az Endre báró ablaka,
Kökényszemű kisasszony néz ki rajta.
A kisasszony így sóhajtott magába:
– Mér is lettem Endre báró leánya?
Báró uram fölpattant a lovára,
Körülvágtat az endrei határba.
Megkérdezte a legkisebb bojtárját:
– Nem látta-e az ő kedves leányát?
– Nem láttam én, báró uram, ha mondom,
Kilenc napja bojtárom se tanálom.
Kilenc napja egy bojtárom oda van,
A nagyságos kisasszony is vele van.
Báró uram hintót küldött a lányér,
Kilenc zsandárt meg a juhászbojtárér.
Elől ül a kisasszony a hintóba,
Hátul meg a juhászlegény vasalva.
Jaj, de szépen kifaragták azt a fát,
Amelyre a juhászlegényt akasszák.
Fújja a szél a gyolcs ingit, gatyáját,
Mért szerette Endre báró leányát?
– Kimennék én az utcára, nem merek,
Mert azt mondják, fekete gyászt viselek.
Fekete gyász, hófehér a zsebkendőm,
Juhászlegény volt az igaz szeretőm.



Kisiratos209



Lábjegyzetek:

177. Vargyas Lajos 1976. 1. 9.

178. A kérdésről összefoglalóan ír Demény István Pál 2002.

179. Kálmány Lajos 1881. 2. 163.

180. Gragger Róbert 1927.

181. Bálint Sándor 1980. 549.

182. Uo.

183. Kálmány Lajos: Ethnologische Mitteilungen aus Ungarn I. 11–112. 1887. Kötetünkben l. Bodor Anikó népzenei tanulmányát.

184. Vargyas Lajos 1976.

185. Bálint Sándor 1980. 550.

186. Kovács Ferenc 1958. 105–107.

187. Kálmány Lajos 1954. 50–51.

188. Uo. 1954. 57.

189. Kálmány Lajos 1958. 59.

190. Vargyas Lajos 1976. 2. 475., Bálint Sándor 1980. 562.

191. Solymossy Sándor Magyarság Néprajza. 3. 90–91.

192. Vargyas Lajos 1988. 2.

193. Kálmány Lajos 1878. 61–62.

194. Kriza Ildikó 1967.

195. Kálmány Lajos 1878. 64.

196. Kálmány Lajos 1878. 64–65.

197. Kálmány Lajos 1878. 54–55.

198. Vargyas Lajos 1976. 2, 781–782.

199. Kovács Ferenc 1958. 114–115.

200. I. m. 2. 73–77.

201. Kálmány Lajos 1882. 169–171.

202. Szabó Ferenc 1964. 115.

203. Bővebben l. Küllős Imola 1988.

204. Kovács Ferenc 1958. 109–110. Kisiratos.

205. Vertics József 1778. évi térképén Pastibulum (Akasztófa)

206. Kálmány Lajos 1954. 121–122.

207. Uo. 121–122.

208. Kálmány Lajos

209. Kovács Ferenc 1958. 112.


----

TÓTH FERENC
{588}Lírai népköltészet

Kötetünk népszokás, népzene, tánc, gyermekjátékok fejezeteiben a lírai népköltészet is fontos szerepet kap, ezért itt a
Makóra jellemző ún. félnépi műfajokhoz sorolható alkotásokat is bemutatjuk.

Dalcsoportok

Népdalokból Szigeti Györgynek apátfalvi gyűjtéséből közlünk néhányat. Adatközlője Kardos István 70 éves
termelőszövetkezeti tag, híres vőfély. Témája a szerelem, a katona-, a betyár- és pásztorélet.210

Elmennék én tehozzátok egy este,
Ha az anyád a kapuba nem lesne.
De az anyád olyan csalfa menyecske,
Kihallgatta, mit beszéltünk az este.
Elmennék én tehozzátok egy este,
Ha a kutyád a kapuba nem lesne,
De a kutyád kiugatva csahogja,
Lacibetyár, hol jártál az éccaka?
Elmennék én tehozzátok egy este,
De szemetes a házatok eleje.
Ráncos csizmám fölszedi a szemetet,
Teveled se kötöm be a szememet.
*
Pátfalvai kanális, kanális,
Elhagyott a babám is, babám is.
Ha elhagyott hagyjon is, hagyjon is,
Megélek én magam is, magam is!
Pátfalvai halastó, halastó,
Beleestem kocsistól, lovastól.
Vártam, babám, ki vesz ki, ki vesz ki,
Lesz-e hozzám jószívű valaki.
*
Szabad a madárnak, szabad a madárnak ágról-ágra szállni,
Szabad a legénynek, szabad a legénynek a lányokhoz járni.
Szabad oda járni, ott is szabad hálni,
Mert az édesanyja, mert az édesanyja nem tud rá vigyázni.
*
Kapitány úr szépen kérem,
Szabad időt adjon nékem.
Csak egy órát, csuhaj vagy egy felet,
Hadd írjak egy bús levelet.
Megírtam a bús levelet. {589}
Babám szíve majd megreped.
Hogy ne legyek ilyen nagyon árva,
Bemegyek a kávéházba,
Ránézek egy barna lányra.
Olyan szépen tudott kacsintani,
Koronát kellett fizetni.
*
Babáj Gyurka bujdosik az erdőbe,
Azt se tudja le van-e vagy föl benne.
Nyárfalevél derekalja, párnája,
Gyöngyharmat a takaródzó dunnája.
Babáj Gyurka fölnyergelte a lovát,
Megkerülte az aradi gulyát.
Kiválasztott harminchárom darabot,
Nektek lányok, tik is boldogujjatok.
*
Fekete föld termi a jó búzát,
Sűrű erdő neveli a jó betyárt.
Sűrű erdő a betyár nevelője,
Kocsmárosné a gondja viselője.
Az erdőbe hogyha betyár nem volna,
Parasztgazda imádkozni nem tudna.
De a betyár imádságra tanítja,
Hű szolgáját annál jobban uszítja.
Szegény paraszt, mindég kinn laksz a tanyán,
Az a csuda, meg nem vesz a forró nyár.
Télen hideg, nyáron nagyon meleg van,
Az a csuda, hogy a lélek benned van.
*
Szépen úszik a vadkacsa a vízen,
Szépen legel a gulya a réten.
Szépen szól a csengő a nyakába,
Tied leszek én, babám, nemsokára!
Kis falusi lány, mikor hozzád jártam,
Ablakid alatt, de sokszor megálltam.
De én azért nem hányom szemedre,
Él a jó anyád, juttassa eszedbe!
*
Sej, haj, lemegyek az Alföldre csikósnak,
Szilaj csikót választok magamnak.
Szilaj csikót, réz a zabolája,
Sej, haj, tied leszek babám nemsokára!
Sej haj, lemegyek az Alföldre kaszálni,
Ott fogok majd sűrű rendet vágni.
Sűrű a rend, gyönge harmat az alja,
Sej, haj, nem bírja babám gyenge karja.
Sej, haj, minek menjek én el a templomba,
Ha a babám nem látom a sorba? {590}
Sem a sorba, sem a sor szélébe,
Sej, haj, most viszik a gyászos temetőbe.

Kálmány Lajos lejegyzett Makón egy bor fölött, kisebb társaságnak mondott, szellemes, tréfás rigmust, amely hemzseg a
képtelen állításoktól, a frappáns ostobaságoktól. Ez a mulattató hazugságvers a falucsúfolókkal és hazugságmesékkel mutat
rokonságot, és a 18. század óta ismert. Kálmány prózai változatát is lejegyezte.211

A geografiából tudjuk

A geografiából tudjuk e világot,
Csodálkozva bámuljuk a sokféle dolgot.
Én különbet nem tudok, mint Magyarországból,
Bár sok félét tanultam sok, ritka újságból:
Pesten a húsnak fontját húszasért is mérik,
Hol a – – – – – – – – – – – ;
Rátóton a zsebórát bottal agyon verték,
Debrecenyben az ürgét röptében meglőtték.
Kecskeméten a lisztes hordót csapra verték;
Kőrösön a csirkehúst káposztával főzték;
Kókán pedig a lencsét kétszer is megették;
De azt a gyöngyösiek meg is írígyelték.
Jászság s Kunság mentében szarkák kodácsolnak;
Jászberényi templomon verebet patkolnak;
Apátin és Kis-Éren csontokat őrölnek;
Tasson s Hídén a vargák ködmenyt köszörülnek;
Peregen a halcsíkot gereblyével fogták;
Alpáron a mennykövet hordóba taposták;
Cegléd táján a lepényt kendő gyanánt mosták;
Dorogon a nagy bikát templomra felhúzták.
Sári bírák a retket töpörtővel ették;
Kerepesi templomot borsón beljebb tették;
Aszódon a nyúlhúst is a füstre feltették;
Kutyát megabronycsolták, Dadon cselekedték.
Vácon a sült galambok készen tálba szállnak;
A miskolci leányok maguk nem is hálnak;
Váci hurka sült galamb eggyütt disputálnak:
Hogy Budán szappan nélkül – – – – válnak.
Al-Dabason egy görényt cégérnek kitettek;
Nagy-Kátán a búcsúban koldús – – – főztek,
Melytől az abonyiak nagy kolerát kaptak.
Hogy belőle bőséges hat porcziót kaptak.
Soroksáron a krumplit torta gyanánt falják;
Vecsésen a favágást harangszónak hallják;
Németin a kendert is szénának kaszálják,
Tavaszkor lovaikat csak alig tángálják. {591}
Csongrádon a vizeket nagyon meggyalulják;
Szegeden a szép kenyért fösvény késsel vágják;
Laczházán a vérbeli fehér népek – – ,
Budán, Pesten belőlök két porciót metsznek.
Egy lacházi ember meg hozott Pestre kecskét,
Kifeküdt, mert rá ivott sok, jó bor levecskét…
Három lacházi lánynak Málé volt a neve,
Három, szép, ifjú legény szeretőjök leve;
Pesten ifjak a málét három részre oszták.
Hogy nagyon édes vala mind hárman – – –
Dorozsmai legények orrukat felhúzták,
Mikor még a plébánost közükbe nem hozták;
A mikor a bűnüket meggyónni akarták,
Lelkiatyát gondolván, drótostótnak gyónták.
Szent-Miklóson a kávét bab gyanánt megfőzték,
Hogy nem főtt, adtak hozzá veszett teremtettét;
De meg hogy ekképen is lágyra nem főzhették,
Jó, füstölt, disznóhússal csak ugyan megették.
Dömsődön a – hurkát bombárdának mondták;
A lelkiismeretet Ságon kútba hányták;
Hát Bugyiról mi hír van? kinek sok az ura.
Az, hogy az a sok ura mind korhely s ebadta.
Ráckevi káposztás kert – – – – mondták,
Mert hogy azt nem birhatták, felette sajnálták;
Holott egy, szép rét’ földön fekvő, sziget város
Dunával mindenfelől, mint kulcsokkal záros.
Makádon meg hogy eljött a hónap: december
Disznót ölni, nosza ki! legerősebb ember!
Rektor uram válalta, hogy maga megöli,
A míg más bent a mézes pálinkát hörpöli;
De hallják meg uraim! nagy kár lőn belőle,
Hogy bebújt a disznóhoz, az kiszaladt tőle,
Hogy többiek ő kelmét hídasban találták,
Setétben disznó helyett sikoltva kihúzták,
Már a késsel a szőrös torkát is vakarták,
Mellyel a rektorukat megölni akarták!
Szolgáló a lámpással hogy odaérkezett,
Élete a haláltól úgy megmenekedett.
Sétporkán marhahússal apró menynykőt esznek,
Pesten vetélt borjúból gulyásos húst vesznek,
Három-király korcsmában jó ízűet esznek,
Nem tudván, hogy elébök minő ételt tesznek.
Pápán a sárgarépát oly’ földbe is vetik,
A milyenből másként azt ki nem teperhetik, {592}
Csak a borbély, mivel a fog gyökért kínozza,
Pelikánnyal feszítve, kacagva kihúzza.
Régi, kuruc világban volt egy öreg bába,
Kinek a szú féreg is esett már odvába,
Három zarándok jára – – az orrába;
Ha ezeket nem hiszed, búj – – – gába.



Makó212


1
56. ábra. Hös József versesfüzetének borítója



Népi költők

Szirbik Miklós prédikátor 1836-ban fontosnak tartotta a parasztköltőkről megjegyezni: „Nagyon módiban van itt a
poétáskodás is, mely szerént sokan találkoznak a kevésbé tanult emberek között is olyanok, akik minden nevezetes, víg vagy
szomorú vagy nevezetes történetet, a magok módjok szerént versekbe szeretnek foglalni.”213 Városunk népi verselőinek
kéziratos följegyzései elkallódtak, inkább csak azokról tudunk, amelyeknek versei nyomtatásban is megjelentek. Így
mindenekelőtt Gilitze Istvánnak az 1821. évi makói árvízről írt históriás énekéről és Hös József Szegeden kiadott két
munkájáról.

Hös József (1798–1883) református szülők gyermeke, akik napszámosok, illetve téglavetők voltak. Az iskola, amelybe
beíratták, leégett, így tanulása félbeszakadt. Béres volt 1812-ben, amikor a lovak ellátását reá bízták.

Három vala a ló, a kettőt keresztnyűgbe
Harmadikat pedig jó erős bilincsbe,
Még hogy álmos voltam, hátuljára tettem,
Álmom nem engedte, hát észre nem vettem.

A hátsó lábán megbéklyózott ló lépni nem tudván, az istállóban rekedt. Reggel a gazda a nyűggel verte meg
figyelmetlensé­géért.

Kapja a kezébe, engem megnyügözött
Amúgy hát hosszába, mint tőle telhetett.
A délebéd helyett jó ebédet adtak,
Még két év után is helyei látszottak.

Gazdájának, Putnoki Jánosnak azért hálás volt:

Ő tanított engem kaszálás sorjában
Olvasni és írni a szérű porában.

Aztán volt molnár, konvenciós ács, a 48-as forradalom idején nemzetőr. {593}

Bácskai határon kiütött a lárma,
Ott álló seregnek nagy vala a járma.
Segítsünk, ha lehet; amit tudunk, tettünk,
Petroveszellóra nagy sietve mentünk,
Szenttamási oldalt onnan őrizgessük,
Itthon ne dolgozzunk, időnk vesztegessük.
Ott is eltöltöttünk egynéhány heteket;
Onnan Száderlakra forditanak bennünket.
Három napi kvártély vala Száderlakon,
Azután két hétig megint Új-Aradon.
Onnan hazajövén, itt hidásznak tettek.214

1849-ben részt vett a Maroson átvonuló magyar hadsereg számára Makónál rögtönzött híd verésében, amelynek felügyelője
lett. Világos után „A magyar világ velem együtt bukott” – írta. Mint jó verselőt Szeberényi Lajos evangélikus lelkész
karolta föl; Hös Józsefet derült kedélyű, beszédes, tanulni szerető, jó indulatú, mértékletes életű embernek ismerte meg.
Szellemességére, versfaragó készségére jellemző, hogy amikor megkérdezte tőle, hány éves, rögtön e szavakkal válaszolt:

Én bizony már hatvanhárom,
Mégis a bolondját járom.215

Megénekelte a makói evangélikus egyház számára szerzett első magyarországi acélharangokat, vagy az újvárosi református
templom építését. „Ily eseteknél, ha csak van rá alkalom – írta Szeberényi –, szereti verseit a közönség előtt nyilvánosan
felolvasni, mint például az emlékfa felállításakor, vagy említett harangok felhúzásakor. Ezen kívül egy egész kis kört
gyüjtött maga körül magához hasonló egyénekből, kik barátságos összejöveteleik alkalmával egymással a verselésben
versenyeztek.”216

Az októberi diploma (1860) kiadása nyomán megfrissült nemzeti légkörben született Szép magyar öltöny c. verse, amely
Szeberényi Lajos közvetítésével 1860 januárjában a Szegedi Híradóban is megjelent.

Sirattam a magyart, de most már nem siratom,
Mert már ősi magyar öltönyében látom;
Ime magát újra magyarnak képezi,
A viselt idegen plundrát levetkezi.217

Makón Hös József volt a legkeresettebb vőfély, majd násznagy. Szeberényi Lajos közvetítésével Szegeden vőfélyverseit
szintén kiadták. Az ágykikérés így szól:

Röviden elmondom fáradtságunk tárgyát:
Hiszszük, elkészíték menyasszonyunk ágyát.
Teljesítsék, kérjük, szivünk kívánságát:
Sublód, láda, szép ágy, megadjuk váltságát.
De, hogy fáradságunk ne essék hiába,
Higgyék, hogy nem megyünk, míg nem lesz ágy, láda.218

Nem pusztán elmondta az ismert rigmusokat, de szellemesen rögtönzött is. Vérbeli násznagy volt, tréfáival magával ragadta
a hallgatóságot. Vőfélyes könyvecskéjéből nemzedékek tanulták a rigmusokat.219 {594}

Egyműves népi költő volt Vári József (1870–1899) református egyháztanácsnok. A hívő nép az 1866. évi fagyot és szárazságot
a megromlott erkölcsöknek, Isten büntetésének tekintette. A nép ajkán az istenkáromlás oly nagy fokra hágott, hogy a bűnös
szokás meggátlá­sára a város elöljárósága az Isten szent nevének káromlását büntetés terhe mellett betiltotta. Vári József
Az istenkáromlás ellen harcoló lelki vitézség címen nyolcadrét alakú füzetben tette közzé versét.

Buzgó imádságra nyílik meg hozzád szám,
A fényes mennyégben lakozó szent atyám,
Hallgasd meg a midőn méltatlan gyermeked
Égi segélyedért esedezik neked.
Vidámítsd meg szivem, hogy jól kezdjem harczom,
Törüld meg a büntől, bajtól izzadt arcom,
Segéld kardom, ha küzd, szemem könytől ázik,
Midőn imádandó nevedért csatázik.
Te tudod, mennybeli kegyelmes Istenem,
Hogy a káromlás, e rút bün küzd ellenem,
Mint gonosz ellenség, hogy tőrbe keritsen,
Nem félek én attól, csak lelked segítsen…

A fiatalon elhunyt Vári Ádám (1870–1899) népi költő kétujjnyi vastagságú kéziratos könyvéből Kelemen Ferenc másolatában
maradt fönn néhány vers. A népdalok stílusa és ritmusa él bennük.

Nagyot süvít a gőzmozdony sípja

Nagyot süvít a gőzmozdony sípja,
De sok szép lány néz utána sírva.
Ne sírj rózsám, vissza fogok jönni,
De szép élet katonának lenni.
Édesanyám áldja meg az Isten,
Ne sirasson, hogy katona lettem.
Köszönöm is, hogy felnevelt engem,
Meghálálom, mikor haza jöttem.
Szegedében pörgetik a dobot,
Öltöztetik fel a sok újoncot.
Rátekintek egy-két jó pajtásra,
De az eszem haza gondol, másra.
Jön a vonat, füstöl a kéménye,
Szabadságos katonák jönnek benne.
Huszárok is, bokrétás sapkások,
Ne sírjatok ti makói lányok.



Virág nyílik…

Virág nyílik, virág hervad,
Egyik szeret, másik elhagy.
Szakaszd le a virágodat,
Éld - míg lehet világodat.
Kis kertemben van egy bokor,
Ajkad édes, mint a cukor.
Üljünk le a bokor alá,
Erre vártunk úgy is soká.
Kis kertemben van egy rózsa, {595}
Leszedem a bimbót róla;
Oda tűzöm kebeledre,
Ott lesz annak legjobb helye.220



Katonaversek a második világháború idejéből

A Makói Újság szerkesztősége 1942-től Üzent a front – üzenet a frontra címmel új rovatot nyitott. Minden közlemény
oda-vissza különös érdeklődésre tartott számot. A rövid levélközlemények helyett többen versbe foglalták mondandójukat. A
frontról írt versek a félnépi verselés sajátos csoportját alkotják. Népköltészeti, irodalmi és műdal (magyarnóta, sláger,
érzelmes sanzon) frázisokból építkeznek. A katonák vallomásait a hazavágyódás, az Istenben való hit és a hazaszeretet hatja
át.

Újévi fohász

Múló esztendőnek takarodót fújnak,
Negyvenkettő helyett negyvenhármat írnak.
Újévet köszöntök Magyarországban,
Hol a magyar áll őrt, havas éjszakában.
Hozza meg az újév minden hős magyarnak,
Hozza meg gyümölcsét e szent háborúnak!
Győztes legyen most is a szilaj szittyavér,
Reszkessen az ellen, hová kardja elér!.
Magyarok Istene! Mindenható Isten!
Vezéreld a magyart e nagy küzdelemben.
Hallgasd meg imáit, áldd meg fegyvereit,
Csatában, ha vérzik, enyhítsd fájdalmait!
Adj erőt új harcra csüggedő szívébe,
Dicsőítsd meg azt, kinek elhullt vére!
Szárítsd fel a könnyet özvegyek szeméről,
Ne feledkezzél meg árva gyermekéről!
Töröld el az átkot, mely Turántól kísért,
Testvér legyen mind, s ha kell haljon meg egymásért.
Tekints a magyarra, aki annyit vérzett,
Akit ezer esztendőn át annyi vihar tépett!
Űzd el a felhőket borús homlokáról
Óvd meg a hazáját, amíg ő itt harcol!
Engedd, hogy megérje mind a dicső napot,
Mikor a kék égen a magyar nap felragyog!
Engedd megérni, óh Isten! e napot,
Melyen kitűzhetjük a győzelmi zászlót!
Megálljunk körülte büszkén, égő szemmel,
Mondhassunk egy imát a Te szent neveddel!
Engedd, hogy láthassák mind, akik elmentek,
Amiért meghaltak: „a magyar győzelmet”!
Engedd, hogy hallhassák az égi harsonát,
Amint hirdeti: „a magyar feltámadást.”
Magyarok Istene! Leborulva kérünk,
Az újesztendőben add meg ezt minékünk!221 {596}



Messze szálló bárányfelhő

Messze szálló bárányfelhő
Azt kérdezem tőled,
Meglátom-e még egyszer
A szép magyar Alföldet?
Eljuthatok-e még egyszer
A Maros partjára,
Vagy itt folyik piros vérem
A muszkaföld megfagyott havára?
Tudom, te is szótlan maradsz,
Mint az a nagy nyárfa,
Ami annyi bajtársamnak
Névtelen fejfája.
Pedig hogyha megmondanád,
Mi lesz a sorsom,
Bármi is az, magyar vagyok
S jajszó nélkül hordom.
Az se baj, ha nem láthatom
Többé az Alföldet,
Az se baj, ha közös sírba
Húzzák rám a földet.
Magyar vagyok, nincs okom
A gyáva jajgatásra,
Tudom, ez szent kötelesség,
Hazám így kívánja.222



Az én imádságom

Égi Király! Ki ülsz fenn, ott a magas égben,
Ne hagyd szegény magyart elveszni egészen!
Óvd az én férjemet is a többi vitézzel,
Ne engedd, hogy puskagolyó, ágyú tüze érje!
Óh, add vissza férjeinket, testvért a testvérnek,
Vidd a magyart győzelemre, óh hallgass meg minket!
Égi Király, magyar Isten, ne hagyjál el minket,
Hagyd, hogy újra ölelhessük, csókolhassuk egymást szeretettel.223



A makói Hagymaház

Makó városában nincs most Hagymaház,
Hadi kórház várja ott a sebesült katonát.
Várnak már az ágyak az ő emberükre,
Szép magyar hazánkért sebesült vitézekre.
A kórház ablakán lágyan süt a napsugár,
Bajából gyógyítja a sebesült katonát.
Ki a fehér ágyon már gyógyultan vár,
És látni szeretné az édes otthonát.
Látogatók jönnek napról-napra híven,
És szeretetcsomagot hoznak nagyon szépen.
Szivart, cigarettát egymás mellé téve, {597}
Gondolnak sokat hazánk sebesültjére.
Jó orvos-zászlós úr, én is nagyon kérem,
Édes feleségem engemet vár régen,
De ha a kezelés nemsoká végetér,
Harcba megyek újra a szép magyar hazánkért.224



Nem lehet itt…

Nem lehet itt a templomba járni,
Két kezünket áhítatos imádságra zárni.
Nem hallik itt harangszó sem, templomba se mennek,
Gránát robban, golyó süvít el a fülünk mellett.
Boltozatos fedezékünk nekünk itt a templom,
Mindennapi imádságom is abban mondom,
Nem hallik itt csak az ágyú tompa dörrenése,
Imádságunk is csak azok hangján jut az égbe.
Imádkozzál te is, anyám, háromszor napjában,
Hogy szóljanak a harangok itt Oroszországban,
Mert, ha egyszer a harangok megkondulnak újra,
Megszűnik a honvédségünk harca, háborúja.225



Versek és valóság: a makói díszcsizma

A város művelt iparosságára fényt vetett a kiegyezés előtti évekből a makói díszcsizma története. 1861-ben előadták a
Maros-parti városban Szigeti József Csizmadia mint kísértet című bohózatát, amelyben a majszter uramat Lendvay Márton
(1830–1875), a Nemzeti Színház művésze alakította. A helybeli csizmadiacéh annyira el volt ragadtatva alakításától, hogy
elhatározták, fölveszik a nagy múltú céh tagjai közé. Annak rendje és módja szerint előbb legénnyé, pár nap múlva mesterré
léptették elő. Ünnepélyesen át is adták neki a mesteri oklevelet. Két év múlva a Vasárnapi Újság közölte Pájer Antal
(1814–1881) jászapáti költő, apátplébános Tisztelem a csizmadia czéhet című versét.

Becsülök én mindenféle embert
A királytól le – a vízhordóig,
Becsülöm a felelős minisztert
Le – az absolut – Szabóig,
Rotschildnél nem kevesebbre nézek
Egy koldúst, az Isten képe végett;
De felette minden fajta népnek
Tisztelem a csizmadia-czéhet…

A makói céhtagok a Vasárnapi Újságban megjelent költeményt kitörő lelkesedéssel fogadták. Április 7-én határozatot hoztak,
hogy Halász Mihály céhmester keresse meg a Vasárnapi Újság szerkesztőségét, és „Lendvay Márton pesti szinész a makói
csizmadia céh okleveles tagja pedig oda utasíttatik, hogy az igen tisztelt vers szerzőjének a céh tisztelete jeléül egy pár
nyári csizmát varrni vagy varratni s árjegyzékét költségének megtérítése végett, a csizma átadásáról szóló elismervénnyel
együtt Halász Mihály céhmester úrhoz megküldeni kötelességének ismerje.”226 A szerkesztőség nem ismerve az előzményeket,
megütközve vette a makóiak levelét. Megbántást olvastak ki belőle, és a költő nevében óvást emeltek. Csak a céhmester
válaszából tudták meg, szó sincs megbántásról, sőt őszinte hála vezérelte {598} őket. Erre a lap elismerését fejezte ki a
csizmadia céh tagjainak. Lendvay Márton megérdeklődte a Jászapátiban lakó költőtől a lábméretet, és Paczona Imre
csizmadiától megrendelte „a legdíszesebb és a céh becsületére válandó” csizma elkészítését. Lendvay Márton ékes versezet
kíséretében küldte el az ajándékot.

Lelkesítsen szép dalával;
S kérjen áldást imájával
A hazára s népére,
Értsen egyet végtére.

Pájer Antal versben köszönte meg Lendvay Mártonnak a közvetítést:

De uram! - már mégis csak sok,
Mégis szörnyű az a mit tett:
Így lefőzni egy poétát!
Így elsózni az ebédet!
Hát mondja meg, mit vétettem
Én kegyednek életemben,
Hogy verselve írjon hozzám?
Még pedig sokkal szebben.
Sokkal szebben bájosabban,
Mint a hogy én tamburázok?
Miért dob engem gyalázatba?
Miért pirítja az orczámat?
Hiszen ezzel a szép verssel
Azt mutatja meg: hogy így hát
Koránt sem én – hanem kegyed
Érdemelné azt a csizmát!



A költő a makóiaknak is megköszönte az ajándékot:

Megkaptam a csizmát. Nagy köszönet érte!
Még ilyen dicsőség a költőt nem érte.
Nem felülről jött ez, hol a mennykő villog;
De virágos völgyből, hol a harmat csillog,
Ellehet már Horácz, vele sem cserélnék…
Azért is tisztelet, a makói céhnek!

A magyarság ezüst babérkoszorúval, díszkarddal, arany tollal szokta megajándékozni jeles művészeit; a makói csizmadiacéh
szokatlan, de szakmájukat kifejező megtiszteléssel kívánta elismerését kifejezni. {599}



Lábjegyzetek:

210. A 200 dal kottával, szöveggel JAM, MFM NA. Magnetofonszalagon JAM. Digitalizálva, CD-n Felföldi László szívességéből
– MTA Népzenei Kutatócsoport és a JAM gyűjteményében.

211. Változataival együtt kiadva RMKT XVIII/4. Közköltészet 1. 115. Sz.(276–280) és jegyzetei (523–528)

212. Kálmány Lajos 1878. 178–180.

213. Szirbik Miklós 1979. 37.

214. Hös József 1863 b. 7.

215. Uo. 8.

216. Uo. 9.

217. Uo. 35.

218. Hös József 1863 a. 6.

219. Tóth Ferenc 1973.

220. JAM A 64.

221. Írta Popán József honvéd. Orosz front, 1942. december 31. Tábori posta 233/02. MÚ 1943. jan. 21.

222. Írta Kiss József szakaszvezető 1943. február 7-én. Tábori posta 113/116. MÚ 1943. febr. 18.

223. Tisza Mihályné küldte a verset férjének 195/10. tábori számra. MÚ 1943. febr. 27.

224. Írta Baráth József őrvezető a 264-es hadikórházban. MÚ 17943. márc. 10.

225. Írta Radovics János tizedes. F. 603. MÚ 1943. júl. 2.

226. Vasárnapi Újság 1863. 163. Idézi Reizner János 1892. 100.
 

Fel